Három évtizede senkit nem zavart, ha a tévében hétfőn adásszünet volt, sőt a monoszkópot, vagy a szemcsés képet is zúgolódás nélkül elnézegettük. Mindegy volt, hogy természetfilmet, híradót vagy bármi mást tűztek műsorra, ha eljött a tévézés ideje, akkor tévéztünk. Most bezzeg egy másodpercnyi „kihasználatlan” pillanat is zavarólag hat, rögtön műszaki hibát sejt az avatatlan, ám lelkes tévéző. Aztán most, a digitális kor küszöbén elvárásaink mintha újra szárnyra kapnának, merthogy a néhány röpke éven belül érkező HD-minőség nélkül lemaradunk a világtól. Persze, nem tudhatjuk, hogy mi újat hozhat televíziós szokásainkba az analóg helyett digitálisra váltó tévétechnológia, csak sejthetjük, hogy kiváló képminőséget kapunk, fantasztikus műszaki újdonságokat, amihez automatikusan nem párosul majd tartalmi javulás. Egy-egy tévécsatorna nem lesz se jobb, se tartalmasabb attól, hogy digitálisan vételezzük.
A ritka jó tévés pillanatokat keresve azért csak akadt valami a horogra a héten: egyfelől a Vajdasági Televízió Napjaink című hétfői kiadását, másfelől az m1 tegnap esti filmválasztását említem. A Napjainkban horgász-halász-vadász témakörben tájékozódhattunk jól kérdező műsorvezetővel, számos megszólaltatottal, sokoldalúan és alaposan tájékozott stúdióvendéggel. Mindennek köszönhetően az egyórás műsor elegendőnek bizonyult arra, hogy tájékozottabbnak érezze magát a témakörben az is, aki egyébként járatlan ezekben a kérdésekben. Pontosan ez a rendeltetése az informatív műsoroknak, s úgy gondolom, hogy hétfőn valóban szélesíthettük ismereteinket, nem kizárólag horgászati-vadászati kérdésekben, hanem kissé széleskörűbben, valamelyest betekintve a törvények ingoványába, vizeink állapotába, szokásainkba, előítéleteinkbe, a természet szépségébe... A műsor sikeréhez nyilván az is hozzájárult, hogy ekkora terjedelmet ritkán szán a VRT magyar szerkesztősége ennek a témának, s ez a fajta frissítés magával ragadott sok nézőt, talán azokat is, akik egyébként nem „vízen járók”.
Másfelől tudnivaló, hogy szeretjük magunkat, környezetünket, világunkat viszontlátni a képernyőn. Ezért nézettek világszerte a hazai sorozatok, a hazai filmek is. A vajdasági magyarnak sajnos kevés ilyen alkalom adatott meg, ezért kicsit a szerbiait, kicsit a magyarországit is magáénak tudja. Mindenesetre a szappanopera-szerű sorozatoktól eltekintve nemigen kényeztetnek bennünket. Azért vannak kivételek (gondoljunk csak Vicsek Károly nemrégiben sugárzott öt játékfilmjére a VRT-n), és valami üde fuvallatot hozott a képernyőre a húsvéti ünnep környékén az m1-n levetített, négyrészes Átok című tévéfilm is, az idei filmszemle tévékategóriás győztese, Mátyássy Áron rendezésében. Tegnap este ugyancsak az m1 műsorra tűzte a Kísértéseket,Kamondi Zoltán 2002-es filmszemlén díjazott alkotását, melyben velős gondolatokat, szórakoztató pillanatokat egyaránt találunk, olyanokat, melyek közel állnak a mi világunkhoz. Talán még tanulni is lehet belőle, de legalábbis kellemesen, jólesően kikapcsolódni. Több ilyen pillanat kellene nekünk, tévénézőknek.
