Borut Šeparović horvátországi rendező, a Montažstroj színház vezetője, részt vett már a Desiré Central Station fesztiválon A '91-'95-ös generáció és Vatrotehna 2.0 című előadással. Ezúttal a Kosztolányi Dezső Színházban rendez egy formabontónak is nevezhető produkciót, a Bikini- Demokráciát. A rendezőre és színházára egyébként is jellemző, hogy feszegeti a határokat, hiszen dolgozott már például hajléktalanokkal, munkanélküliekkel, sőt kóbor kutyákkal, akiknek gazdikat is talált. A Bikini-Demokrácia egy újabb – minden bizonnyal – megosztó előadás, amely a valóságunkkal szembesít bennünket. Hétfőn 19.30-tól, a KDSZ-ben lesz a bemutatója, ezt viszont nyilvános gyűlések előztek meg. Rendhagyó előadásáról Borut Šeparović beszél.
Hogyan jött létre a Bikini-Demokrácia előadás?
– A Vér a macska nyakán című Fassbinder-szövegből indultunk ki, amely a hetvenes évek elején jelent meg. A történetben egy fiktív karaktert, Pheobe Zeitgeistot ismerhetjük meg, aki az űrből érkezik, hogy jelentést írjon a demokráciáról. A csillaglány „nem érti az emberi beszédet, bár szavait megtanulta”. Ezt továbbgondolva találtuk ki, hogy az űrleányzó jöjjön el mondjuk Szabadkára, és egy ilyen multikulturális környezetben figyelje meg a demokráciát. Vajon milyen jelentést írna? Hangsúlyoznám, hogy a demokráciát nem pártpolitikai, hanem a kisebbségi és többségi lét értelmében vizsgáljuk, legyen szó nemzetekről, gazdagokról vagy szegényekről, hetero- vagy homoszexuálisokról stb., hiszen akárhová fordulunk, kisebbség és többség viszonyaival találkozunk. Rájöttünk viszont, hogy ez a darab nem igazán szól erről a fajta demokráciáról, inkább a színházakra jellemzően metaforikusan beszél róla. Szükségét éreztük ugyanis annak, hogy a mai helyzetet is kutassuk: milyen a demokrácia Szabadkán, Észak-Bácskában, Vajdaságban, Szerbiában, a Balkánon és Horvátországban. Megpróbáltunk tehát egy olyan, nem feltétlenül színházi formát keresni, amelyben ezt bemutathatnánk. Mivel sokat foglalkozok azzal, amit dokumentarista színháznak neveznek – dolgoztam már munkanélküli nőkkel, fiatalokkal, hajléktalanokkal, kóbor kutyákkal – új előadásunk kapcsán is felvetődött, hogy alakítsuk dokumentaristává. Jött tehát az ötlet, hogy bevonjuk a közösséget is, ez esetben a KDSZ közönségét, amelyet túlnyomórészt magyarok alkotnak. Munkagyűlést szervezünk, nem fórumot, célunk ugyanis a közösséget érintő kérdésekre konkrét megoldásokat találni. Fontos hangsúlyozni a különbséget, hiszen nem csupán véleményt ütköztetünk, így kerülünk a művészet és az aktivizmus mezsgyéjére, amivel egyébként is foglalkozok.
Mi áll majd a csillaglány jelentésében?
– A parlamentáris demokrácián kívül elkezdett bennünket érdekelni a direkt demokrácia. Vajon működhetne-e multikulturális környezetben, és milyen dilemmákat hoz felszínre. Ez valószínűleg nyitott kérdés marad, boncolgatása folyamatban van, ezért nehéz lenne megmondanom, hogy mi áll majd Pheobe jelentésében, de az eredményt a nyilvánosság is megismerheti. Minden előadás másmilyen lesz. Mivel változik a közönség összetétele, így akár a jelentés tartalma is változhat. Valójában mi csak felállítjuk az fundamentumot. Az előadás lezajlik függetlenül attól, hogy hányan kapcsolódnak be, de annál érdekesebb lesz, minél többen vesznek részt rajta. Ez talán egyfajta kísérleti struktúra, de engem a művészeti szempont mellett az érdekel, hogy egy színház befolyásolhat-e egy közösséget.
Valamennyire már megismerte Szabadkát. Alvónak találja-e?
– Mindenki azt mondja, hogy Szabadka halott, ahol nehéz bármit is megindítani. Nekem más a tapasztalatom. Ez ugyan nem kifejezetten egyetemista város, de gazdag a művelődési programja, több színháza és sok fesztiválja van. Szabadka egy sokszínű kisváros. Az már más kérdés, hogy a polgárainak mekkora a befogadóképessége, és van-e pénzük, hogy jegyet válthassanak a különböző rendezvényekre, illetve eljárjanak szórakozni. Manapság az emberek inkább otthon maradnak, és fásultak akkor is, ha problémákról van szó. Ez nem csak Szabadkára vonatkozik. Sokfelé jártam, máshol is így van.
Mit tart fontosnak amikor előadást készít?
– Több mint húsz éve foglalkozok színházzal, és azt tapasztaltam, hogy ez idő alatt a színház vesztett a jelentőségéből, míg egyes média erősebb lett. A színháznak egyik oldalról szolgálnia kell a közösséget, mert függ tőle. Engem a másik oldal érdekel, a színház és a valóság kapcsolata. Nem érzek késztetést, hogy időtállót alkossak. Fontosabb számomra, hogy az előadás itt és most rólunk szóljon. Szerintem egy színház akkor él, ha így működik.
Hogyan sikerült együttműködnie a KDSZ színészeivel?
– Érdekes vitáink, és kisebb konfliktusaink voltak. Nem gondolom, hogy a konfliktusokat mindenáron kerülni kell, sőt épp ez miatt sikerült jól együttműködnünk. Pozitív hangulatban dolgoztam lelkes és szorgalmas fiatalemberekkel. Nemcsak a KDSZ színészeire gondolok, hanem a vendégszínészekre is, mert szerintem nagyszerű, hogy a KDSZ más színészekkel is együttműködik. A KDSZ magas színvonalú tevékenységet végez, és nagyon fontos színház az egész régióban. Urbán Andrással pedig nem csupán színházigazgatókként, hanem művészekként is tiszteljük egymást.
