Az elfeledett nyelv

A Szabadkai Városi Múzeumban, a Székely Tibor munkásságának szentelt tárlat kísérőrendezvényeinek záróakkordjaként, a Székely Tibor Eszperantó Egyesület emlékezett meg a nagy világutazóról. A fókuszba ezúttal a költészete került, hiszen – főleg eszperantóul –, verseket is írt. Székely Tibor több nyelven beszélt, az eszperantó pedig különösképp kedves volt a számára, mert abban hitt, hogy ez a nyelv összeköti majd az embereket a világ minden táján. Az Eszperantó Akadémia és az Eszperantó Világszövetség tagjai is volt.

A rendezvényen az egybegyűlteket Viktorija Šimon Vuletić múzeumi tanácsos, a Székely Tibor-tárlat kurátora köszöntötte, aki azt emelte ki, hogy az eszperantó mára szinte egy elfeledett nyelv, különösen a fiatalok nem tudnak a létezéséről, hiszen a világnyelv szerepét az angol vette át, és már egyre kevesebb az eszperantista is.

Az est folyamán Đorđe Dragojlović, a szabadkai Székely Tibor Eszperantó Egyesület elnöke mutatta be a sokoldalú kalandor verseit.

– Székely Tibor legkevésbé talán költőként ismert, még az eszperantisták körében is. Tizenhárom verséről van tudomásunk, amelyeknek számos fordítása létezik. Úgy tudjuk, hogy az eredeti verseit – egy kivételével, amelyet tavalyelőtt találtak meg – negyvenhárom alkalommal publikálták. Székely Tibor tíz verset írt eszperantóul, hármat pedig szerb–horvát nyelven. A versei hosszú időbeli kihagyásokkal keletkeztek, 1937-től 1988-ig. Az egyik legrégebbit találták meg tavalyelőtt. Székely Tibor versei nem csak amiatt maradtak árnyékban, mert kevés helyen lettek publikálva, hanem mert eszperantó nyelven jelentek meg, így nem keltette fel a tágabb értelembe vett közönség figyelmét – tudtuk meg Đorđe Dragojlovićtól.

A rendezvényen egyebek közt publikációkat, tanulmányokat hallhattunk Székely Tibor tevékenységéről, hagyatékéról, költészetéről, a verseinek elemzéséről, fordításairól. A műsorvezető Németh János volt.