Hétfő és péntek között zajlott le Belgrádban az első Európai Irodalmi Fesztivál, amelynek célja a szervezők szerint a kortárs európai irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak, alkotásainak a bemutatása volt. A rendezvény első estéjén a közönség Esterházy Péterrel, a kortárs magyar és európai irodalom egyik legjelentősebb alakjával találkozhatott. A Kossuth-díjas író ezt követően, szerda este az Újvidéki Művelődési Központba is ellátogatott, ahol telt ház előtt lépett fel a túlnyomórészt magyar közönség előtt. Mindkét rendezvényen A szív segédigéi című műve állt a középpontban, hiszen e regénye jelent meg legutóbb – tavaly – szerb nyelven, a belgrádi Arhipelag Kiadó gondozásában, Vickó Árpád fordításában.
Esterházy Péter A szív segédigéi (Pomoćni glagoli srca) című regényét Vladislava Gordić Petković kritikus méltatta. Elmondta: Esterházy Harmonia Caelestis című műve aparegény, ezzel szemben A szív segédigéiben az anya alakja áll a fókuszban. Egy Közép-Európa történelmi örökségének terhét hordozó élettörténet ez, amelyet folyton átsző számtalan idézet és az emlékezés. Esterházy súlyos, fontos dolgokkal, élettel és halállal játszik könnyedén, nem hisz a családregényben, mert semmi sem tudja elfojtani a patetikát, még az irónia sem – mondta a kritikus.
Esterházy Péter, mielőtt felolvasott volna a regényből, arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy bár sokan hiszik, hogy a forma mellékes dolog, ez egyáltalán nem így van: a formának ugyanis nagy hatása van a tartalomra. A szív segédigéi esetében például kiiktatta az oldalszámozást, és minden oldalt gyászkeretbe helyezett, ezáltal lezárt. Olyan ez, mintha a szerző egy kicsit dadogna, hiszen a szülő haláláról csak dadogva lehet beszélni, mondta az író.
Vickó Árpád műfordító kérdésére válaszolva Esterházy elmondta: azért fejeződik a regény az „Ezt majd még pontosabban megírom” mondattal, mert valójában minden regénynek ezzel a mondattal kellene végződnie. Soha nem elég, mindig kevés az, amit az ember ír, s ez különösképp érvényes A szív segédigéi esetében, melynek vezérmotívuma a halál – a halállal szemben minden kevés. Ez a mondat egyben jókora bizonytalanságra is utal, az anya halálát ugyanis az ember nem tudja könnyen elhinni, megszokni, elfogadni, s ez nagy bizonytalanságot szül.
Esterházy esetében az irodalmi esteken megkerülhetetlen kérdésnek bizonyul a tény, hogy matematikai szakot végzett, és hogy nagy szenvedélye a labdarúgás. Maga az író is bevallotta: fiatalkorában semmi mást nem csinált, csak olvasott és focizott. A matematika kapcsán pedig elmondta: nem győzi hangsúlyozni, hogy ő nem matematikus, csupán matematikai diplomája van. Sohasem lesz vérbeli matematikus, hiszen nincs hozzá tehetsége, mégis örül, hogy ezt a szakot választotta, mert megismerhette a matematika történetét, s össze tudta vetni a szellem- és irodalomtörténettel. Az a szép ebben a tudományban, hogy felfedhetőek a saját határai és a tény, hogy nem lehet mindent tudni, vélekedett Esterházy.
A foci kapcsán az író mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a játék nagyon komoly dolog, mert áthághatatlan szabályai vannak, amelyek viszont csak egy adott térben és időben érvényesek. Mindez vonatkozik a matematikára, de az olvasók jól tudják: a regény is ugyanilyen, játékszabályok alapján működik, és van egy tere, amin kívül nem létezik semmi más. Ha csak a főhős délutánjáról szól a történet, akkor az azt megelőző délelőtt egyszerűen nem létezik az olvasó számára. Esterházy elmondta: amit a játékról, annak komolyságáról, tétjéről megtanult, azt nem a matematikának, sőt nem is az irodalomnak, hanem kizárólag a focinak köszönheti.
