Pálfi Szabolcs és Kiss Gergő a palicsi filmfesztiválon
Az idei palicsi filmfesztiválon, a környezetvédelmi programrész keretében vetítették a Pálfi Szabolcs rendezésében készült Ketten egy fészekben című természetfilmet is, amely a kék vércse és a vetési varjú hihetetlen szimbiózisát mutatja be. A fesztiválon a rendezővel és Kiss Gergővel, a film egyik operatőrével beszélgettünk a filmről, a természetvédelemről és a természetfilmről.
Hogyan készült a Ketten egy fészekben?
Pálfi Szabolcs: – Pályázati felhívásra, de fontosnak tartottuk, hogy ne projektfilm készüljön, hanem természetfilm. Erről meggyőztük a projektben részt vevő kutatókat is, így a kék vércsét a fészkelőhelyétől a nyár végi elvonulása előtti gyülekezőhelyéig követtük.
Kiss Gergő: – Több helyszínen voltak bázisaink. Főleg a Körös–Maros Nemzeti Park területén, továbbá Kardoskúton és Hortobágyon. A helyszín függ a fészkelőhelyektől, és a lesépítés lehetőségeitől. A forgatás idején ornitológusok, valamint a nemzeti parkok szakemberei követtek bennünket, és sokat segítettek. A kék vércse szigorúan védett faj. Nagyon szép, hogy filmet készítünk róluk, de ha mi zavarjuk meg az életciklusát, például egy költés idején, akkor hatalmas károkat okozhatunk.
Ez a film egyféle tudatébresztés, amely a pusztuló természeti környezetünkre mutat rá?
Pálfi Szabolcs: – Nem feltétlenül törekedtünk a hatásvadászatra. Sokkal inkább a természet szépségét és értékét akartuk megmutatni. Nem szeretem az ún. bulvárszerű természetfilmeket, habár a filmünkben mi is bemutatjuk a kék vércse elpusztulását. Ez azonban fontos, hiszen a kis- és középfeszültségű vezetékeknél gyakran előfordul, hogy ragadozómadarak esnek áldozatul az áramcsapásnak. Más emberi mulasztások is történnek, az úttest mentén is találni elpusztult állatokat, de a felelőtlenül használt mérgek is megölik a madarakat. Ha viszont csak erről szólna a filmünk, akkor az emberek nem a szépet látnák. Azt sugallnánk, hogy szégyelljék magukat, de nem ez volt a fő cél. Inkább az, hogy lássunk egy csodát, mert ezekre a fokozottan védett területekre már csak engedéllyel lehet belépni.
Milyenek voltak a forgatás körülményei?
Pálfi Szabolcs: – Stresszesek, mert a jó felvétel sok mindenen múlik, például lemerül az elem, nincs elég fény, nem jön a madár. Megismételni pedig nagyon nehéz egy felvételt, mert a természet gyorsan változik: ha egy levél zöld, az másnapra megsárgulhat, és már nem tudjuk összevágni a filmet.
Milyen a magyar dokumentum- és természetfilm mai helyzete?
Kiss Gergő: – Nincsenek eléggé reflektorfényben, szerintem a magyar filmszemlén is a háttérbe szorulnak. A természetfilmre ez még jellemzőbb. Az emberek beérik azzal, hogy egy tematikus csatornán megnéznek egy gyönyörű lassított felvételt egy tigrisről, amint elkapja áldozatát. Bosszantó, hogy mindezt játékfilmszerűen tálalják nekik, eszméletlen technikával lekövetik az állatot, még gyilkosnak is nevezik. Nem látom ennek sok értelmét. Ezeknek a filmeknek olyan súlyos problémákra kellene rávilágítaniuk, mint amilyenekre mi is próbálunk. Tisztelet a kivételnek, hiszen akadnak pozitív példák is, de az ilyenek nincsenek kiemelve, és ez nagyon szomorú.
Lehet-e manapság pénzt szerezni természetfilmek forgatására?
Pálfi Szabolcs: – Magyarországon nagyon nehéz, épp azért, mert technika- és időigényes. Akadnak lehetőségek, készülnek évi szinten természetfilmek, de jóval többet kellene a közönségnek bemutatni. Az ember nagyon önző, nem figyel a környezetére. Akármilyen embert érintő esemény történik, soha nem foglalkozunk azzal, hogyan hatott az a környezetre. A kertünkben élő állatokra sem figyelünk, annyira természetesnek vesszük, hogy ott vannak. Ezen a magatartáson lehetne változtatni, de sok pénzbe és munkába kerülne. Nyugat-Európában már felhívják a politikusok figyelmét arra, hogy céljaik elérésénél vegyék figyelembe a környezetre gyakorolt hatásokat is.
Kiss Gergő: – Egy példa: régen a gazdák kihajtották legelni az állatot, manapság megveszik a tápot. Ki issza meg ennek a levét? A ragadozómadarak, mert nem tudnak magas fűben vadászni. Ez annyira egyszerű, hogy bárki felfoghatja. Mégis megtörténik, hogy emiatt egy faj létszáma megcsappan. A környezetvédelmet heti két órában kellene tanítani az iskolákban, a biológián kívül, hiszen már a gyerekekbe is belesulykolják a fogyasztói életmódot. Beléjük programozzák, hogy a pénzzel törődjenek, ne a környezetükkel. Mi még olyan rajzfilmeket néztünk, amelyekben felismerhető állatok szerepeltek, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy megszeressük őket. A mai rajzfilmek szereplői beazonosítatlan lények. Az ilyen rajzfilmekről nem tudom megítélni, hogy mit von le belőle a gyerek, hiszen amit látnak, azt beépítik a a személyiségükbe. Épp emiatt százszor ennyire kellene összpontosítani a környezetvédelemre.
