Hogyan készül a család a tanévkezdésre?
- Nincs iskolás korú gyerekem. 56.3%
- Csak a legminimálisabbat vesszük meg, fõképp az ócskapiacon. 18.8%
- A tankönyveket tavasszal már részletre megvettük. A többire is már hónapok óta takarékoskodunk. 13.2%
- Kénytelen vagyok a nyugdíjas nagyszülõktõl pénzt kölcsönkérni. 6.8%
- Bankkölcsönt veszek fel. 4.9%
A szülők többsége aggodalommal tekint a szeptember elé, hiszen nyakunkon az új tanév. Egy normális világban mostanra már mindennek együtt kellene lennie az iskolakezdéshez: új tankönyveknek – szépen becsomagolva, megcímkézve – akárcsak a füzeteknek, mert egy rendes világban a tanárok, az osztályfőnökön keresztül, már az előző tanév végén értesítik a szülőket, hogy milyen irkák szükségesek a következőben. Ennél már csak az lenne nagyobb „tudományos fantasztikum”, ha a szülőknek nem kellene semmit sem vásárolniuk, biztosítva lennének a tankönyvek és a taneszközök, a kis diákokat pedig nem fenyegetné gerincferdülés a súlyos táska cipelésétől, mert szinte mindent bent tarthatnának az iskolában.
A tanévkezdésnek minden évben örömteli eseménynek kellene lennie, hiszen a gyermek új ismeretekre tesz szert, amit felnőttkorában arra hasznosíthat, hogy jobbá tegye a világot. Ez már manapság nem csak elcsépelten hangzik, de nagyon is távol esik attól, amit tanévkezdéskor érez a szülő.
A mi valóságunkban a tankönyvek méregdrágák. Megközelítőleg 10 és 14 ezer dinár közötti az általános iskolások könyvcsomagja, amelyet márciustól lehetett megrendelni az iskolákban, részletre kifizetni, de még mindig nem mindenhol kapták kézhez. Márpedig az iskolások egy része szeret nyáron ismerkedni az új tankönyvekkel. Nem túlbuzgóságból, csupán arra kíváncsiak, hogy mi vár rájuk az új tanévben. A könyvek nemcsak drágák, de sok is van belőlük. Legalább két könyv tantárgyanként, némelyekből három. A szülők pedig kénytelenek az összeset megrendelni. Ritka az a tanár, aki értesti őket arról, hogy valamelyik könyvet nem is használják. Nagyon bosszantó sok pénzt kiadni olyan könyvre, amit a tanév folyamán egyszer se nyitnak ki. Ugyanolyan bosszantó az is, hogy némelyik tantárgyból, minden órára az összes könyvet kell vinni, a tanár szerint azért, mert nem tudja, épp melyikre lesz szükségük. Még szerencsére, hogy akadnak olyan tanárok is, akik tudják.
A magas árak tekintetében dicsérni lehet minden olyan kezdeményezést, amely a használt tankönyvek és tanszerek gyűjtését és továbbítását szorgalmazza. A megfizethetetlen új tankönyvek ugyanis arra kényszerítik a szülőt, hogy használt könyvek után kutasson, elvégre jóval olcsóbbak, és megtörténhet, hogy a fontos részeket az előző szorgalmas diák máris aláhúzta. Amíg az olvasókönyvek megoldhatók ilyen módon, a munkafüzetekből akkor is új kell, mert kitöltősek.
Néhány éve indult az a minisztériumi akció, amely révén abban az évben az elsősök kaptak használatra ingyen tankönyveket, majd a következő évben a másodikosok, tavaly a harmadikosok is. Úgy tudni, hogy az idén már a negyedikesek számára is sikerül biztosítani az ingyenes tankönyveket. Ez nagy segítség a szülőknek, még akkor is, ha használtak a könyvek. Nagy kár, hogy a jelenlegi felsősök kimaradtak ebből az akcióból. Idén Belgrád város önkormányzatának köszönhetően minden elemi iskolás, egészen nyolcadik osztályig megkapja a tankönyveket, egyenesen felháborító, hogy másutt ez nem lehetséges. Más városok, települések diákjai is megérdemelnék ezt. Visszataszító ez a kivételezés, még akkor is, ha a fővárosról van szó.
A tankönyvek viszont csak a jéghegy csúcsa. Utána jön még például az iskolatáska. Több ezer dinár egy olyan táska, amelynek tartása is van. A magas ár viszont nem garantálja a tartósságot is.
A füzetekkel valóságos ördögi körben találják magukat a szülők. A füzetvásárlással lenne a legkevesebb gond. Viszonylag olcsón is lehetne megúszni, ha a tanárok nem kérnék egyre nagyobb számban a nagy formátumú kemény fedelű irkákat. Azok ugyanis a legdrágábbak, 100–200 dinár egy ilyen füzet. Az is igaz, hogy az olcsóbb füzetek általában gyorsabban szétmennek, legtöbbször kiesik a közepük. Azután lehet beleírni gyöngybetűkkel is, de az újra „összefoltozott” füzet már nem lesz szép, márpedig sok tanár osztályozza a füzetek külalakját. A jó jegy érdekében tehát marad a drága füzet.
Mit érez tehát a szülő iskolakezdéskor? Azt, hogy fantasztikus gyorsasággal kiürül a családi kassza. Ezért van az is, hogy sokan inkább a kínai üzletekben, vagy az ócskapiacon próbálnak olcsóbban iskolai felszerelést beszerezni. Mindez sok rohangálással, a gyerek ide-oda cibálásával, időpazarlással és fejfájással jár. Ráadásul nem is lehet mindent egyszerre megvenni egy átlagosnak számító fizetésből.
Amikor a gyerek megindul az iskolába, a mindennapi uzsonnáról is gondoskodni kell, valamint ruházatról, ami megfelel iskolába járáshoz, és amiben az „átlagdiákot” nem csúfolják a tehetősebb szülők sarjai.
Sok tanuló is érzi, hogy milyen nagy teher az iskolakezdés, pedig nem kellene. Élvezhetné gondtalanul is a tanulóéveket. Jó lenne megvigasztalni őket, hogy ezek a nehézségek csak átmenetiek, mert ha szorgalmasan tanul, akkor biztosan lesz munkája, és ő majd baj nélkül iskoláztathatja a gyerekeit. De vajon ki ígérhet manapság ilyesmit a gyerekének?
