Aztán megkezdődtek a felolvasások, csakhamar barátokra leltem, és attól kezdve minden ment a maga útján. Az a jó ebben a fesztiválban, hogy nincs túlméretezve, mégis nagyon sokféle költő-író van jelen különféle országokból. Nem hiszem, hogy esztétikailag túl nagy hozadéka lehet egy ilyen rendezvénynek, viszont megnyugtató tapasztalni, hogy a világ más tájain is élnek emberek, aki hozzám hasonlóan ezt a gyermeteg foglalkozást űzik, hogy papírra sorokat írnak, és még ritmust meg rímeket is keresnek hozzá, ami, valljuk be őszintén, elég komikus tevékenysége az emberi példánynak.
Egy rövid kiruccanástól eltekintve, már rég nem jártál Újvidéken. Lehet még szeretni, mint egykoron?
– Régen voltam itt úgy, hogy valóban jelen lettem volna. Legutóbb, pár éve a drámaíróversenyen zsűriztem, de ez azt jelentette, hogy reggel megjelentem a színházban, este pedig a szállásomon lefeküdtem, tehát nem sokat tapasztaltam meg a városból. Most itt maradok a fesztivál végéig, habár már az első napon „letudtam” a föllépésemet. Kicsit körbe akarom szaglászni Újvidéket, teljesen más, mint harminc évvel ezelőtt volt, ami természetes. Próbálok barátkozni ezzel az új Újvidékkel – barátok nélkül. Mert nekem Újvidéket elsősorban az Új Symposion harmadik generációja jelentette, Sziveri, Fenyvesi, Szűgyi, Balázs Attila, Csorba Béla, Losoncz Alpár, Maurits és a többiek, akik közül már senki nem él a városban. Most tehát újra kell kezdenem egyedül felfedezni Újvidéket, és el kell döntenünk, hogy tudjuk-e szeretni egymást. Mindenesetre nagyon tetszik, hogy a sétálóutcán végig kint ülnek az emberek, és isszák a maguk italát. Ülnek, beszélgetnek, nem rohannak sehová, közösségi életet élnek. Ez kicsit párizsias, kicsit belgrádias, de mégis egészen egyedülálló.
Mennyire tudsz megbirkózni a szerb nyelvvel? Orosztanári végzettséged segít-e ebben?
– A szavakat nem értem, de a mondandó lényegét általában igen. Nagyon érdekes nyelvnek tartom a szerbet, de nagyon távol áll tőlem. Ahogy az orosz is nagyon szép nyelv, de mióta nem gyakorlom, az is egyre távolodik.
Ezek szerint Ivo Andrić Aska és a farkas című elbeszélését sem eredetiben olvastad, mielőtt színpadra alkalmaztad volna?
– Nem, és a művet sem én választottam, hanem Hernyák György, aki akkoriban Békéscsabán volt vendégrendező. Neki köszönhető, hogy én ebből a műből gyermekmusicalt írtam. Egyébként életem egyik legnehezebb vállalkozása volt, hiszen amikor beadtam a derekam, még nem is tudtam, hogy egy nyúlfarknyi novellácskából kell kétfelvonásos, zenés darabot írni. Amikor szembesültem a helyzettel, úgyszólván összeroppantam idegességemben. Kénytelen voltam duzzasztani a végtelenségig. Csak a bemutató előtt néhány nappal fejeztem be a darabot, hosszú betétdalokat írtam hozzá, a farkast háromszor megöltem: a vadászok lelövik, a farkas föláll, lelövik, föláll, lelövik stb. De végül aztán mégis összeállt, nagyon szeretik a magyarországi gyerekek is, annak ellenére, hogy nem sok közük van ehhez a mesemítoszhoz. Megvallom őszintén, én nem szerettem mint történetet, didaktikusnak tartottam és kicsit ostobácskának – Andrić ide vagy oda.
Rengeteg színházi és egyéb megbízásod van. Jut-e e mellett időd az ötkötetesre tervezett, egyetlen regényed harmadik részének megírására, amelynek, ha jól tudom, hamarosan meg kellene jelennie?
– Éjjel-nappal írnom kell, és utazom is folyton. Egész nyáron mindössze egy teljes napot tartózkodtam otthon. Ez a léthelyzet nem alkalmas arra, hogy az ember elmélyüljön a regényírásban. Sajnos, a regény nem olyan, mint a vers, amit írhatsz a metrón, a villamoson, itt, a teraszon. A regényhez segg kell, le kell ülni a székedre, és napi penzumokat gyártani, ahogy azt Esterházy Péter barátom mondta. Nagy igazság, de nagyon utálom ezt. Ráadásul ahhoz, hogy be tudjam fejezni a Papírvárost, el kellene olvasnom az első két kötetét, mert már semmire sem emlékszem belőle. Legalább 15 éve jelent meg a könyv első része, én pedig soha nem szoktam elolvasni a megjelent műveimet. Szeptemberre terveztem az újraolvasást, de kaptam egy megbízást egy szövegkönyv megírására, úgyhogy marad az október. A jövő évi könyvhétre könyvet akarnak belőle csinálni, ami persze nem jelent semmit. Szerződést nem merek kötni kiadóval, mert a második kötetet is már az első megjelenése utáni évre bejelentették, aztán mégis 9 év telt el a bejelentés és a megjelenés között.
