A szabadkai új városháza terme színültig megtelt, többen állva hallgatták végig Silák Máriát, aki könyvének létrejötte mellett, a Délvidéken élő magyarok és németek második világháború végén történt kivégzéseiről is beszélt. A könyvbemutatón a szerzővel a kézirat gondozója, Matuska Márton beszélgetett, aki hangsúlyozta, hogy olyan abszurd időket élünk, amikor idősebb háziasszonyokra jut a történtek megírásának szerepe:
– A második világháború végén, az ún. béke első hónapjaiban, az újonnan alakuló állam egész területén iszonyatos mészárlás és a magyarok üldözése zajlott. Pontosan nem tudni, mennyi az áldozatok száma, mondhatjuk, hogy megközelítőleg húszezer. Amikor 1990-ben megalakult az első magyar politikai szervezet, nyilvánosságra hozta ezt a fontos kérdést, és azt kérte, hogy tudományos akadémiák bevonásával tisztázzuk, mi történt a délvidéken élő magyarokkal és németekkel. Nyílt leveleikre azonban nem kaptak választ, így amit ma tudunk, azt leginkább az itt élő, lényegében amatőr kutatók emlékeiből maradt fenn. Szabadkán azóta sem jelent meg monográfia e témára, erre azt mondom, hogy kevés a háziasszony, tudniillik a csúrogi történéseket végül egy háziasszony, Teleki Júlia írta meg. Hasonló történt Silák Máriával is, aki egyre csak várta, hogy valaki majd megírja nagyapja történetét, akit szintén likvidáltak. Végül ő vett ceruzát a kezébe, és létrejött a könyv is – hallottuk Matuska Mártontól.
Silák Mária nyolc hónappal ezelőtt írta meg a könyvet, és elmondása szerint ez sokkal egyszerűbb volt, mint később eljutni addig, hogy bemutassák:
– Rengeteg naplótöredékem és újságcikkem volt, de az eseményeket többek között a családom történetén keresztül mesélem el. Sok tragédia ért bennünket: unokabátyámat és nagyapámat kivégezték, apámat kényszermunkára vitték, jött a konfiskálás ideje stb. Nem is az én családom érdekes ebben az egészben, hanem sok más család, akikkel ugyanilyen borzalmas dolgok történtek meg. A könyv magvát valójában a nagyapám kivégzése képezi. Szüleim megőrizték a régi iratokat, egyikükön az szerepelt, hogy nagyapám eltűnt a háborúban. Közben a Connen-cég sofőrje, mielőtt külföldre távozott, elmesélte, hogy velük szállíttatták akkoriban az embereket a vesztőhelyre. Elmondta azt is, hogyan és hol végezték ki a nagyapámat. Megtudtam, hogy ez a Mačković-féle téglagyárban volt, ahol most szemét van, mert a szemét alatt igenis holtak nyugszanak, az én nagyapám is ott van. Azóta azt a területet lebetonozták, persze nem tudni, ki engedte ezt meg. Nemcsak férfiakat, anyákat és kisgyerekeket is kivégeztek ott. Borzalmas dolgok ezek, azt hittem, leírom a lelkemről, de nem sikerült. A könyvet pedig elsősorban a fiataloknak szánom, mert semmit sem tudnak Szabadkáról, és azokról a történésekről, amelyek itt zajlottak – mesélte Silák Mária.
A könyvbemutatón dr. Sepsey Csaba üdvözölte az egybegyűlteket, de részt vett rajta Csorba Béla író, a könyv egyik recenzense is. Az est folyamán szó esett még Szabadka más területeiről is, ahol minden bizonnyal kivégzett emberek maradványai találhatók, de azok, akik megpróbálták ezt felderíteni, bürokráciai vasfalakba ütköztek. A könyv Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány kiadásában jelent meg.
