,,Nem tudom különválasztani a kerámiát és az oktatást, mert mind a kettő a szépre nevel. (...) Mindig is ügyeltem arra, hogy a művészetem ne menjen az oktatás kárára, mert egyik is és a másik is teljes embert igényel. A mindkét területen elért eredményeim motiváltak az újabb kihívásokra” – vallotta 2010-ben, harmincöt éves keramikus iparművészi pályafutásának jubiláris évében lapunknak adott interjújában Németh Anna pedagógus alkotóegyéniség, kerámiaművész, akinek a topolyai Művelődési Ház kiállítótermében október 27-éig még látogatható ötvenéves pedagógusi munkájának keresztmetszetét nyújtó, gyermekrajzokból álló retrospektív tárlata.
Németh Anna esetében – hasonlóan az általa is nagyra becsült dr. Bogomil Karlavarishoz, aki mentora volt, majd művésztársa is lett a Topolyán élő alkotónak – nem választható el egymástól a két hivatás. Németh Anna mindkét területen igyekezett újításokat eszközölni, formabontást elősegíteni. Negyvenhét éve, amikor az újvidéki születésű tanár moholi, majd kishegyesi után topolyai általános iskolába került, módszertani változtatásokat kezdeményezett új közegében is. Németh Anna mindemellett megújította a vajdasági kerámiakészítés hagyományát is. Letisztult, légiesen könnyed, nőies, egyben erőt sugárzó kerámiái Náray Éva képzőművészeti szakíró meglátásai szerint Karlavaris festészetével mutatnak rokon vonásokat. Az október 8-án nyílt, 50 év a gyermekalkotások bűvöletében elnevezésű kiállítás katalógusából idézünk: ,,Kedves Anna, egy évvel ezelőtt láttam azokat a gyermekrajzokat, amiket megmentettél topolyai iskoládból. Beszélgettünk arról, hogy ezeket az értékeket kiállításon kell bemutatni, ugyanakkor az anyag különféle tudományos kutatások alapjául is szolgálhatna, (…) szeretném, ha ez a levelem kerülne a katalógusba, mint sokéves képzőművészet oktatói munkásságodról alkotott őszinte és személyes véleményem. Az első generációk egyike között diplomáztál az újvidéki Pedagógiai Főiskola képzőművészeti szakán, és egyik hordozója voltál az új vajdasági kreatív képzőművészeti oktatásnak. Vajdaság és Újvidék volt akkoriban a kreatív képzőművészeti oktatás eszméjének hordozója, te pedig egyik fontos oszlopa ezeknek az az újításoknak és elkerülhetetlen változásoknak.”
– 2005-ben szerettem volna ezt a kiállítást megszervezni. Tanárom, Bogomil Karlavaris, amikor megnézte az anyagot, felkínálta segítségét, és arra buzdított, hogy egyetemi hallgató bevonásával készítsünk egy tanulmányt is, amelyet könyvecskében jelentethetnénk meg. A tervünk nem valósult meg. Ennek kapcsán írta ezt a levelet – vallotta a tanárnő, aki a tervezett kiállítást követően hét évvel valósította meg álmát.
1962-ben, az újvidéki Tanárképző Főiskolán való diplomázását követően két évet tanított rajzot a moholi általános iskolában, egy tanévet Kishegyesen működött, 1965-től nyugdíjba vonulásáig, 1994-ig pedig a topolyai Csáki Lajos Általános Iskola képzőművészet szakos tanáraként dolgozott. Tizennyolc éve a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban vezet ipar- és képzőművészeti műhelyt.
– Főiskolai metodika tanárom, Karlavaris professzor gyakran hangoztatta, hogy a képzőművészeti oktatás a tanulóknak és a pedagógusnak is színes játék, élmény kell, hogy legyen. Visszagondolva, az elmúlt öt évtizedre, nekem sok örömet szereztek a szép gyermekalkotások. Úgy érzem, a Szivárvány szakkörben teljesül az az elvárás, hogy színes játéknak éljük meg a foglalkozásokat, amelynek eredménye sok egyéni kreatív alkotás – fogalmazott a nagyszerű pedagógusegyéniség, aki az elmúlt hónapokban azon dolgozott, hogy a magángyűjteményében lévő 2225 gyermekalkotásból válogasson, belőlük kiállítást rendezzen. A tanárnő bevallása szerint háromszoros válogatást követően, 337 alkotásból: a Csáki iskola felsős tanulóinak 1967-től 1989-ig terjedő időszakban, kilenc tanév során készült munkáiból, továbbá a Szivárvány szakkör fennállásának tizennyolc éve alatt született válogatásból állt össze a kiállítás anyaga.
– A Karlavaris professzor által kidolgozott módszernek köszönhetően, mely gyermekközpontú és kreatív volt, a vajdasági képzőművészeti oktatás akkoriban, amikor én főiskolai tanulmányokat folytattam, a megújulás fázisában létezett. Professzorom, aki nagyon sok gyermekalkotással illusztrálta előadásait, olyan lelkesen nyilatkozott módszeréről, amely többek között száműzte a gyermeki fantáziát korlátozó és kreatív gondolkodásmenetet fékező vonalzó használatát az alkotás során, alig vártam a pályakezdést a gyakorlatban. Amikor elhelyezkedtem a moholi iskolában, tagja lettem a Karlavaris vezette Vajdasági Képzőművészeti Pedagógusok Szövetségének, így gyakorló tanárként is kikérhettem véleményét. Az új módszer meghozta gyümölcsét, a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas években Vajdaságban magas szintű képzőművészeti oktatás folyt. Európa-szerte elismerően nyilatkoztak munkáinkról, és a pályázatokról számos díjat hoztak el a vajdasági gyerekek – vallotta Németh Anna.
