Több év kihagyás után tavaly decemberben újraindult az Újvidéki Rádióban a hangjátékgyártás. Ennél az örvendetes hírnél már csak az számít örvendetesebbnek, ha vajdasági magyar kortárs szerző rádiójátékának premierje szerepelhet műsoron. Lénárd Róbert fiatal rendező, drámaíró Halott ember ritkán gyilkol című hangjátéka a szerző rendezésében ma, szombaton 22 órakor lesz hallható a tartományi közszolgálati adó magyar műsorának hullámhosszán. A háromnegyed órás hangjáték szereplői Banka Lívia, Ferenczi Jenő, Gombos Dániel, Raffai Ágnes, valamint Kucsov Borisz, Nésity Máté és Papp Arnold főiskolai hallgatók. Az ősbemutató alkalmából beszélgettünk a szerzővel.
Milyen krimi-hagyományokra épít a darab?
– Ez egy klasszikus, „ki tette?”-jellegű krimi, amely a nyomozás folyamatára összpontosít, és mellőzi a thriller sajátosságait. Említhetném Agatha Christie nevét, de megnéztem néhány Columbo-epizódot is, mielőtt nekifogtam volna a darab megírásának. Ám a Columbóval ellentétben, itt nem derül ki már az elején, hogy ki követte el a gyilkosságot, tehát a nyomozás folyamata mellett a gyilkos személyének felderítése is mindvégig fontos tényező marad. A krimiben mindig nagyon meghatározó, hogy ki nyomoz. A nyomozó személyének és személyiségének kialakításával töltöttem el a legtöbb időt. A klasszikus krimi ugyanis a nyomozó karakterére épít. Az én nyomozóim egy frissen végzett munkanélküli színész és az ő sminkese, akik egy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságot igyekeznek felderíteni.
Van ennek a darabnak valamiféle „mondanivalója”, többlettartalma, társadalomkritikai jellege esetleg?
– Be kell vallanom, sajnos, nincs. Én szerettem volna, hogy legyen, de valahogy ez nem állt össze. Persze, úgy is értelmezhetjük, hogy már eleve az, hogy egy munkanélküli színész a főhős, aki kénytelen időnként sör- és Smoki-reklámokban szerepelni a megélhetését biztosítandó, valamit mond a társadalomról is. Aztán van a darabban egy kis couleur locale is, tehát itt valahol játszódik, ahol élünk, talán Újvidéken, habár ez így sehol nincs kimondva.
– Az a jó a rádiódrámában, hogy könnyen és gyorsan lehet térben-időben váltani, akárcsak a filmen. A jelenetek átlagosan két-három percesek, a leghosszabb talán eléri a hat percet. Tehát egy pörgő, fordulatos cselekményről beszélhetünk. A kitűnő hangeffektusokért pedig köszönet illeti Zlatoje Čolovićot, aki borzasztóan élvezte a munkát.
Mennyire könnyű a rendezőnek saját darabját a közönség elé vinnie?
– Ebben az esetben, úgy gondolom, ez sokkal könnyebben ment, mint amikor színpadra kellett a saját drámámat állítanom. A színpad esetében ilyenkor azt érzem, hogy nem koncentrálok eléggé a szövegre, csak hagyom működni azt, nem rendezőként kezelem a színdarabot, nem adok hozzá valami pluszt. A hangjáték és a krimi esetében viszont, úgy érzem, erre a többlet hozzáadására nincs is igazán szükség. Nem beszélhetünk nagy jellemfejlődésekről, csak egyszerűen fut a történet.
Melyik korosztálynak szól ez a hangjáték?
– A krimi műfajából adódóan ez nem egy korosztály-függő rádiódráma, bár én nagyon szeretném, ha minél több fiatal volna a hallgatóság körében.
