Az amerikai filmekben az a jó, hogy nem lehet a téma oly drámai, elvont vagy lélektani, hogy a rendező és a producer ne sandítson a kasszára. Ezért soha nincs éles határvonal a művészi és a kommersz között, mint Európában. Akár dráma, akár vígjáték, akár thriller – ha jó a film, akkor jó. A tévénéző, aki mégis oly sokszor jut agyhalálközeli állapotba ezektől a filmektől, nagy néha megszánatik, és kicsit komolyabb szórakozásra ítéltetik...
Az európai filmekben pedig elsősorban az a jó, hogy nem olyanok, mint a tengerentúliak. Sajátos hangulatuk van, többnyire eredeti sztorival, általában nem félistenként körülrajongott, mégis kitűnő színészekkel. Mivel filmbarát vagyok, én is előszeretettel pásztázok a tévékínálatban. Ráadásul itt az ősz, amikor a csatornák újult erővel térnek vissza a nézőhöz, sok-sok vetélkedő, talk-show, friss műsor kínálata között a filmválogatás is mintha megfiatalodna, megerősödne. Néha így is van, de idén nem. Szemrebbenés nélkül hatodszor is műsorra tűzik ugyanazt a (átlagosan 8–10 éves) sikerfilmet, amiben a kereskedelmi csatornák élen járnak, sőt gyakran keresztezik is egymást. Amit ma láttam a TV2-n, nincs kizárva, hogy holnap a Pinken nézhetem meg. Ezek a csatornák ugyanis szembetűnően egy emlőről táplálkoznak, még akkor is, ha más-más országban működnek. Az állami tévécsatornák háza táján különbözik a helyzet, gyakran igen kevés pénzből kell kigazdálkodniuk a filmekre szánt műsoridőt, ezért más a kínálatuk is. Ha tehát még nem látott, és főleg nem Hollywoodból érkező filmcsemegére vágyunk, legbiztosabb, ha a „szegény” állami csatornák közül választunk.
Érdekes, hogy a filmkínálatáról nem túl híres Újvidéki/Vajdasági Tévé révén az utóbbi hónapokban számos szlovák, francia, vagy akár olasz film, és sorozat kerül bemutatásra. A magyar 1-n, 2-n, de a Dunán is nemcsak muzeális értékű filmalkotások peregnek (régóta), hanem akár dél-amerikai, távol-keleti, vagy épp közel-keleti, sok esetben egészen egyedi hangvételű, művészi alkotások, melyek csak első pillanatra idegenek számunkra. Aki még nem győződött meg erről, és veszi a fáradságot, nyilván igazat ad nekem.
Egyébiránt válogathatunk a horror, a krimi, a katasztrófafilm és újra a horror között. Elismerem, eltúlzott ez a megállapítás, de talán mégsem jár messze az igazságtól. Hogy miért párosítják a rémfilmeket a kánikulával sorozatosan minden évben, ezt sohasem értettem. Talán a Tudom, mit tettél tavaly nyáron sikerhorror miatt? Bárhogy is van, a tévékínálatban nyáron aránytalanul megnövekszik a horror, s bűnügyi sorozatokkal kiegészülve, jószerével a filmre szánt műsoridő kétharmadát kiteszi. Bizonyára vevő is akad rá szép számmal, hiszen meglehetősen népszerű műfajról van szó. Olyannyira, hogy kinőve a film kereteit, horror-éttermek nyílnak világszerte, pl. Magyarországon is. Mintha hétköznapi horrorból, rémtörténetből nem lenne épp elég amúgy is.
