A mese napja van ma – Benedek Elek születésnapja –, a jövő hét ugyancsak a gyermekeké. Velük lenne jó foglalkozni, többet, jobban, tartalmasabban, változatosabban…, hogy egészséges, gondolkodó felnőttekké váljanak. Ehelyett egyfelől a féltés, másfelől az agresszió uralkodik el mind jobban.
Nem tisztem a más nemzetek iránti türelmetlenség tettlegességig fajuló jelenségét magyarázni, de mint tévéjegyzetelő nem kerülhetem meg a híradások főszereplőjét, az utóbbi napok, hetek legjellemzőbb témáját: az utcai erőszakot. Nem kerülhetem meg azt a megfigyelésemet sem, hogy ugyanarról szólva egészen másként beszél a szerb sajtó és másként a vajdasági magyar. Az a szerb sajtó, mely a magyarverések alkalmával előszeretettel hangsúlyozta, hogy bizonyíthatatlan vagy legalábbis kérdéses az összetűzés etnikai vonala, most egyértelműen kimondta, hogy nemzeti felbuzdulásból verték a magyar fiatalok a szerbeket…S ez nem mese. A szerb nyelvű média szinte kivétel nélkül így tudósított az utóbbi napokban, a vajdasági magyar pedig árnyalataiban másként, mondjuk így: óvatosabban.
Képesek vagyunk-e tárgyilagosan tájékoztatni, amikor a társadalom rákfenéi ennyire fájóan kiütköznek, és amikor a választások is közelednek? Képesek vagyunk-e arra, hogy egy közönséges hír erejéig sem szurkoljunk senkinek, hanem tájékoztassunk, mint ahogyan az a nagykönyvekben le van írva. Képes-e a média az önkritikára, a tisztánlátásra, a politikai befolyás szándékától való elhatárolódásra? Ha nem, akkor milyen alapon várható el, hogy majd az iskola, a család, az egyház teszi a dolgát – esetleg helyre teszi –, és békés szellemű, krisztusi elvek alapján működő társadalomra int és nevel?
Azt gondolom, hogy a józan tájékoztatás mellett a média, s azon belül is a tévé az oktató-nevelő műsorokkal, vagyis a tudásgyarapító, netán humoros-ironikus, gondolkodásra serkentő műsoraival nagyobb szerepet kellene, hogy vállaljon. Az ún. valóságshow-k meg a különféle ócska sorozatok hamis világa semmi mást, mint a bugyutaságot, a szélsőségességet terjeszti.
Csak üdvözölni lehet a legkisebbeknek szánt Csudaszombatot, mely a megújuló magyar közmédia őszi struktúraváltásának előhírnökeként múlt szombaton startolt az m2-n. Havonta fog jelentkezni, és egy-egy nap csak a gyerekeknek, az ifjúságnak szól. Régi és új mesékkel, versekkel, báb- és gyermekszínházi előadásokkal, riportfilmekkel jelentkezik majd. Biztos vagyok benne, hogy a több mint egymillió nézőt meghódító műsorfolyam első kiadásába a vajdasági gyerekek közül is sokan bekapcsolódtak, és nem bánták meg. Jankovics Marcell Fehérlófiát magam is szívesen újranézem.
A Csudaszombathoz hasonlóan illedelmesen szórakoztatónak, bújtatottan oktatónak, hadd ne kiabáljam el: ígéretesnek tűnik a B92 néhány új őszi műsora. Nem gyerekeknek szólnak ugyan, még ha valamilyen szinten a mese határát súrolják is. Mert mire gondolhatunk, ha Nagy-Szerbia vagy JSZSZK kezdőknek műsorcímet hallunk? Mindenesetre nem arra, amit a műsorkészítők ígérnek, nevezetesen, hogy szellemesen, a humor erejével élve, az élet ízeit és színeit meghatározó apró mozzanatokra építve szólnak jelenünkről és múltunkról. A látszat tehát ne tévesszen meg bennünket! A kommersz vizek felé evező B92 kicsit a BBC műsorai felé is kacsingat, de még mindig érdemes rá figyelni.
