2024. december 19., csütörtök

Raku-alkotótelep Zentán

Ma, szombaton az érdeklődőknek bemutatják az itt készült munkákat
(Gergely József fotója)

Zentán az Alkotóházban szerda óta nemzetközi raku-kerámia alkotótelepi munka zajlik Mezei Erzsébet, a helyi Képzőművészeti Alkotóműhely vezetőjének az irányításával. Az alkotótelepen horvátországi, bosznia-hercegovinai, olaszországi és szerbiai képzőművészek vesznek részt, a magyarországi meghívottak betegség miatt maradtak távol. Az alkotók szerda estéje ismerkedéssel, barátkozással telt, majd csütörtök reggel megkezdték a munkák égetését. Mezei Erzsébet elmondta, hogy minden keramikus öt előre kiégetett alkotást hozott magával, és ezeket helyezik a raku-kemencébe. Idén a témát és a technikát nem határozták meg, így mindenki olyan munkával érkezett, mely kimondottan rá jellemző.

– A raku egy nagyon érdekes japán eredetű technika, melynél soha nem lehet előre tudni, milyen végterméket kapunk, a rakuzás tele van meglepetésekkel. Az benne a csodálatos, hogy képtelenség két egyforma tárgyat készíteni. A raku-kerámiához samott-agyagot használunk, a kiégetett munkákat a raku kemencében megfelelő hőfokra hevítjük, majd az alkotásokat még izzó állapotban fűrészporba tesszük, vagyis elvonjuk tőlük az oxigént, és így különleges és meglepetésszerű színeket és effektusokat kapunk – hallottuk a telep vezetőjétől.

A raku-kerámia alkotótelepen készült munkákat ma, szombaton délután négy órától az Alkotóház udvarában a nagyközönségnek is bemutatják.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás