Semmi varázs, csupán az ő világa, benne: Gombos, Bácsordas és Hódság, a Fruška gora, Mačva (középkori magyar nyelven Macsó), Zenta, Újvidék, Montenegró, Szlovénia és Milánó, Baja... Nemes István egykori kollégánk, műszaki szerkesztőnk 1994-ben intett búcsút nekünk, Bajára költözött. A kapcsolatot nem szakította meg, hiszen a bácskossuthfalvi 9+1 művésztelepre rendre visszajár, mégis a rég látott földi felbukkanásának örömét hozta szombat este a temerini Lukijan Mušicki MTK képtárába, legújabb önálló kiállításának színhelyére, szűk számú barát, ismerős, érdeklődő közé. És nemcsak azt hozta, hanem ecsetjátékait és álomképeit is. Csaknem negyven alkotását állította ki, zömmel tavalyi és idei keltezésűeket, melyekről Ágoston Mária, a központ igazgatója a kiállítást megnyitva, Tolnai Ottó tavalyi, költőien megfogalmazott, kiváló jellemzését idézve elmondta: „Állok a kép előtt. És nem tudom, hol a kép. A kép, amelyben gyönyörködöm. Hologramszerű, jóllehet nem az, kétszer is meg lett festve. És én nem tudom, hol van. A színén vagy a visszáján, vagy valahol máshol is. Előbb azt hittem, a papír visszáján van. Aztán azt hittem, a színén. Majd azt, hogy a színén és a visszáján is van. És most azt kell tapasztalnom, hogy nem. Azok csupán valami távoli dimenziói a képnek. A kép valahol belül van, bezárva a dobban, inkább a hangját, denfelt hangját halljuk, ám immár kívülről, jóllehet bennünk, messze benn, magunkban… “. A Temerin központjában levő képtárban két hétig lesznek láthatók Nemes István alkotásai.
