Pálfi Ervin a színészet mellett talál időt arra is, hogy más szenvedélyeknek hódoljon, a versnek és zenének, együtt vagy külön. Sőt, ezek még előbb jelen voltak az életében, mint a színészet. A legszebb az egészben, hogy partnereket is talál hozzá, akik szinte mindig kaphatók egy jó kis zenélésre. Ráadásul a Népszínház Magyar Társulata is beindított egyfajta irodalmi kávéházat, amely remek alkalmat ad arra, hogy terítékre kerüljön a vers és a zene.
Pálfi Ervint még nagyon régen, legelőször egy szabadkai kiállításmegnyitón láttam, amikor épp egy megzenésített verset adott elő, egy szál gitáron. Ezt az emléket hoztam fel, mielőtt rákérdeztem, hogy mióta érdeklik a versek és a hangszerek:
Pálfi Ervin (Molnár Edvárd fotója)
– Gimnazistaként kezdtem gitározni. Szobám sarkában porosodott édesapám régi gitárja. Egyszer eljött hozzám a zeneiskolás padtársam, és azt mondta, igazán játszhatnék rajta, ha már van. Elkezdtem tehát tanulni az alapokat, az eredmény pedig megmutatkozott az osztálykirándulásokon. Emlékszem, mire hazaértünk Kopaonikról, teljesen elment a hangom, mivel a buszban végigüvöltöttük a hét-nyolc órás utat. Akkoriban a versek is érdekeltek, Szegeden pedig meghirdettek egy versmondó és énekelt versek vetélkedőjét. Azt már nem tudom miért, de a megzenésített versek kategóriát választottam. A téma Baka István volt, a kötetét lapozgatva pedig megtaláltam a Kutya című versét. Ez lett életem első megzenésített verse, ezt adtam elő azon a bizonyos szabadkai kiállításon is. Azután a színiakadémiás évek nagyot lendítettek az ún. zenei pályámon. Hernyák György osztályvezető tanárunk nem győzte hangsúlyozni, hogy az is tanuljon meg valamilyen hangszeren játszani, aki nem tud, így most már a zene elválaszthatatlan része az életemnek.
Egy Sziveri-összeállításban is részt veszel. Arra hogyan került sor?
– Katkó Ferenc, társulatunk egykori tagja, a Békéscsabai Jókai Színházban dolgozik, amely a Szarvasi Vízi Színházzal karöltve szervezte meg a Vers a víz fölött rendezvényt. Katkó tavaly hozakodott elő a Sziveri-összeállítás elkészítésének ötletével. Annak idején Lajkó Félix a Közellenség előadáshoz zenésített meg Sziveri-verseket, ebből kiindulva jött létre a Sziveri-estünk. Katkó Ferenccel és ifj. Kucsera Gézával trióban léptünk fel a 45 perces verses-zenés műsorunkkal. Megint elővettem tehát a Sziveri-kötetet, elkezdtem forgatni a Bábel című versét, és lett belőle egy hangulatos halálkeringő.
Hol adtok elő mostanában megzenésített verseket?
– Új keletű a Népszínház Magyar Társulat kArc című irodalmi kávéháza, amely Kalmár Zsuzsa és Brestyánszki Boros Rozália kezdeményezésére jött létre. Nagyon jó táptalaj lett arra, hogy ifj. Kucsera Gézával folytassuk közös tevékenységünket. Az elég szoros munkatempó mellett, csak éjszaka találunk erre időt, előadások vagy esti próbák után. Ilyenkor elmegyek Géza csodálatos kis stúdiójába, és elkezdünk dolgozni. A kArc kiváló ok arra is, hogy újból kezünkbe kerüljenek régi verseskötetek. Ha kevés a néző, azt szomorúan nyugtázom, de remélem a jövőben bővül a kArc köre, mert nagy szeretettel készítjük hozzá a dalokat. Most ott tartunk, hogy összejött egy albumnyi zenei anyagunk, amire még jó másfél hónap stúdiómunkát kellene rászánni. Remélem egyszer lesz belőle valami, de ha albumra is kerülnek a dalok, azzal csak a saját lelkünket balzsamozgatjuk. Forgalomba biztos nem lesz, mert messze van attól, amit a széles tömegek fogyasztanak.
Hova sikerült elvinni az irodalmi kávéházat?
Pálfi Ervin (Molnár Edvárd fotója)
– Kiskunhalason eddig kétszer járt, az Örkény- és a József Attila-esttel. Ott sincsenek elég anyagi eszközök ahhoz, hogy költséges színházi produkciókat hívjanak el, de legalább ily módon tudunk minőségi műsort nyújtani, a vendéglátók minimális költségén. Ráadásul ápoljuk a lírát, ami szerintem eléggé válságban van.
Nem gondolod divatjamúltnak a megzenésített verseket?
– Nem, mert Magyarországon ott a Rackajam, Hobo pedig folyamatosan József Attilát vagy Pilinszkyt ad elő, méghozzá nagy nézősereg előtt. Géza és én klasszikus dalformában gondolkodunk, és szabadon bánunk a versekkel. Nem húzzunk ki belőle, csak néhafelcseréljük a versszakokat. Ha valami refrénre húz, akkor azt arra használjuk. Azt sem bánom, ha emiatt megköveznek bennünket, legalább történik valami.
Milyen formációkban zenéltél?
Pálfi Ervin (Molnár Edvárd fotója)
– Jövőre lesz tíz éve, hogy Bakos Árpáddal együtt zenélünk. Ketten kezdtük, majd csatlakozott hozzánk az Iskon zenekar férfirésze. Onnan maradt Balša Pešikan és Leonid Pilipović, aki azóta visszatért a Goblini zenekarhoz. Mostanában viszont néha velünk zenél Miroslav Jovančić, akinek hihetetlen a zenei nyitottsága, és nagyon jó vele muzsikálni.
Mire törekszel, amikor épp te írsz dalszöveget?
– Kucsera Gézával megrendelésre írtuk az Interetno fesztivál dalát, és a Pannon tévé Quartett műsorának betétszerzeményét, de ezenkívül is készítettünk dalokat. Eddig négy és fél dalszöveget írtam. Megpróbálok nem beleesni abba a csapdába, hogy úgy tűnjön, utánozok valakit. Ez nehéz, mert vannak, akik erősen hatnak rám. Mondhatnám Nick Cave-t is, de elsősorban Lovasi András, aki rengeteget nyújtott a magyarországi könnyűzenei életnek, vagy az Emil Rulez, akik a bossa novás latinos zenéjükhöz humoros szövegeket írnak. Szójátékokra törekszek én is, de ezt a magyar nyelv adja. Elengedhetetlenek továbbá a groteszk elemek, valamint a mérhetetlen irónia és önirónia.
Mi hajt rá, hogy a bokros teendőid mellett még verssel és zenével is foglalkozz?
– Ez egy szellemi táplálék, és amit az ember szeret, arra talál időt. Nem múlik el nap, hogy ne fogjak hangszert a kezembe, ha csak öt percre is.
