2024. december 22., vasárnap

Tavaszi táncház a VM4K-ban

Az óvodásokat és a fiatalokat is megtáncoltatták

A szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ klubhelyiségében a Tavaszi táncház elnevezésű rendezvényen péntek este több tájegység táncanyagából előbb az óvodás gyermekeket, majd az ifjúsági korosztályt táncoltatták meg. A táncoktatók Csizmár Rita, Szakál Nikolett és Szakács Tamás volt. A jó hangulatról a szabadkai Juhász zenekar gondoskodott.

– Tavaszváró táncházat szerveztünk meg, ami valamiképp kötődött a március 15-ei eseményhez is. Ma huszárnak öltöztem be abból a célból, hogy a gyermekek is megismerkedjenek a huszárokkal, azok dalaival és a katonadalokkal. Először az óvodás gyermekeket és szüleiket vártuk, ezt követően pedig az ifjúsági korosztályt, akiknek rábaközi páros táncokkal készültünk, és egy kis Felső-Tisza vidéki anyagból is ízelítőt kaptak a jelenlevők. A jövőben minden hónapban egyszer szeretnénk tematikus táncházat szervezni, így az áprilisi rendezvény értelemszerűen húsvéti hangulatban fog telni – mondta az eseményen a sajtónak Szakács Tamás, a VM4K munkatársa, néptáncos, néptáncoktató.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás