Kötődni a helyhez, ahol élünk

Both Miklós zeneszerző, előadóművész, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója volt csütörtökön este a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ vendége. A népi kultúra XXI. századi ápolásának jelentőségéről és a Hagyományok Háza munkásságának fontosságáról beszélgettek Kormányos Katona Gyöngyivel, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatójával.

A portrébeszélgetés alkalmával szó volt Both Miklós tudományos kutató, menedzser, zenekar-alapító, zsűritag gyermekkoráról, pályafutásáról, munkásságáról, a Hagyományok Háza célkitűzéséről, küldetéséről, a legfontosabb tevékenységekről, és természetesen a kutatói munka fontosságáról, metódusáról is.

Mint kiderült, a főigazgató életében a zene mindig is jelen volt. Fiatalon zenészként kezdte a pályafutását, majd a népzenével való találkozás után elkezdte különböző távoli falvak zenészeit felkeresni, ami nagy hatást gyakorolt rá. Olyannyira, hogy később, a kutatásai során is gyakran kanyarodott a terepi munka felé. Harmincévesen egyre inkább a tudományos irányba fordult, ekkor a zenélés egy kicsit háttérbe szorult, hiszen egy nagyobb munkacsoporttal kezdett el dolgozni, amely tagjaival Ukrajna területén végeztek népzenekutatást közel tíz éven át. Both Miklós a néphagyományok, a folklór területén kimagasló eredményeket ért el. A nemzetközi kutatócsoporttal mintegy 150 településen rögzítettek 6000 dallamot. A koncepciójuk az volt, hogy a lehető legszínvonalasabb tudományos gyűjtőmunka alakuljon ki, amit a publikum előtt is meg tudnak majd osztani. Ez így is történt, hiszen az Ukrajna területén összegyűjtött dalokhoz már bárki hozzáférhet a polyphonyproject.com honlapon, ahol egyébként számos új kutatás is megtalálható.

– A Hagyományok Háza egy unikális, kiemelkedő, sokrétű és izgalmas intézmény, mely 2001 óta ápolja a Kárpát-medence néphagyományait, összefogja a magyar táncház-mozgalmat, otthont ad a Magyar Állami Népi Együttesnek, és átadja a népi kultúra minden kincsét a fiatalabb generációknak – emelte ki a meghívott vendég. Mint mondta, a közgyűjteményi tevékenységük során mindazt a gyűjtést, amit a ’70-es évektől kezdve vagy akár még korábban valaki felvett, azt ők digitalizálják, tudományosan értelmezik illetve elérhetővé is teszik. Könyvtárral és egy hatalmas archívummal is rendelkeznek. A működésünk másik ága a közművelődés. Akkreditált képzéseket, minősítéseket, műhelyfoglalkozásokat tartanak a népi tárgyalkotástól a néptáncig, népzenéig, élőszavas népmesemondásig, vagy a népi gyógyászati foglalkozásig. A harmadik terület pedig a művészi szegmens, ahol a Magyar Állami Népi Együttes produkcióival, művészi formában fogalmazzák meg a válaszokat, így a műsoraik igen változatosak. Van köztük hagyományőrző, klasszikusabb néptánc, és láthatók modern táncszínházi szemléletű alkotásaik is.

– Az 1970-es évek elejétől egy érdekes változás következett be a népművészet területén: korábban a városi fiatalság a népművészetet csak a tudomány tárgyaként vizsgálta, mindössze felvették és esetleg zeneszerzőként inspirációt merítettek belőle. A táncházmozgalommal ez elkezdett megváltozni: a népi kultúrát a városi fiatalság is elkezdte megtanulni, táncházakban énekelni, táncolni. Az egyik legkiemelkedőbb eredményünk, hogy a Hagyományok Háza a táncházmozgalom egy jelentős intézményesült központja – hangsúlyozta Both Miklós, majd hozzátette, hogy intézményük azon dolgozik, hogy egyfajta módszertant dolgozzon ki, vagy mutasson meg a Kárpát-medencében is.

– A módszertannak folyamatosan változnia kell, hiszen a világ is változik. Igyekszünk egy intellektuális és információs teret létrehozni, hogy a hagyományainkat a lehető legjobb minőségben tudjuk átadni a következő generációnak. Egyébként módszereiben a gyűjtések is sokat változnak. Mi is azelőtt csak dalokat, azon belül is bizonyos történeti rétegeket kerestünk. Majd egyre több rítussal és szokásdalokkal találkoztunk, amiknek nagyon izgalmas volt rekonstruálni a néprajzi hátterét. Később már táncokat is felvettünk, ezzel elindult a tánckutatás is. Tehát a folklór mindenféle típusát igyekeztünk feltárni. A mai néprajz már nagyrészt a jelen kutatással foglalkozik, a jelenlegi állapotot szeretné feltárni, mivel megváltozott a kutatás szemlélete és fókusza is. Ugyanúgy a kultúra is hatalmas tempóban módosul. Régen még együtt tudtak énekelni a fiatalok és az idősek, hiszen körülbelül ugyanaz volt a dalkincsük. Ma már eltávolodnak egymástól a generációk. Akkoriban sokkal többet danolásztak, sőt még a táncon keresztül is össze lehetett kötni a generációkat. Ezek a funkciók lassan tűnnek el – fűzte hozzá a VM4K vendége. S mint hangsúlyozta, a népművészet abszolút alkalmas arra, hogy készségeket fejlesszen, másfelől olyan tematikát ad, ami generációk között is kapcsolatot hoz létre, és nem utolsósorban egyfajta kötődést ad ahhoz a helyhez, ahol élünk.