1979-et írtunk. Az ősz nyáriasan meleg volt. A Népkör bejáratánál toporogtam és a szemem sarkából lestem azt a három lányt, akik önfeledten nevetgéltek valami tréfán. Ők is vártak valakire. A megbeszélt időponthoz képest jó fél órával később, több táskával és szatyorral felpakolt biciklivel karikázott be Horváth Emma tanárnő. A lányok azonnal körbecsicseregték. Akkor a Tanárnő hirtelen felém fordult és jó hangosan, a rá jellemző hanghordozással megkérdezte: – Mademoiselle, maga is rám vár? Isten hozta az első próbán!
Hát, így történt a megismerkedésünk, és így kezdődtek az első lépések, amelyek a versek világába vezettek. Sok próba, sok munka, néha könnyek, sokszor nevetés. A fellépések elmaradhatatlan izgalma, az öröm, amikor a közönség azt érezte meg, amit nekem jelentett egy-egy vers, és amikor a nézők kétszer is visszatapsoltak egy-egy jól sikerült előadás után.
Az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Körében ezután megszámlálhatatlan találkozás született. Kivel? Mivel? Szavalótársakkal, közönséggel, tanárokkal, újságírókkal, írókkal, költőkkel. Emlékszem, milyen izgatottan készültünk azokra a műsorokra, melyeken együtt léptünk fel Csoóri Sándorral, Mészöly Dezsővel, Lator Lászlóval, Konrád Györggyel, vagy a vajdasági irodalmi élet nagyjaival: Ács Károllyal, Herceg Jánossal, Németh Istvánnal, Kopeczky Lászlóval vagy Tolnai Ottóval. És ezt is mind Horváth Emma tanárnőnek köszönhettük!
De volt sok vidéki előadásunk is. A csáthosok vendégszerepeltek Adán, Becsén, Kanizsán, Újvidéken. Tapsolt nekünk Budapest, Eszék, Zágráb közönsége. Báboztunk és énekeltünk óvodákban, iskolás gyerekekkel együtt mondtuk Petőfi Anyám tyúkját, idősotthonokban a szépkorúakat is elvarázsoltuk. Előadóesteken a válogatott zeneszámok, az esteket kísérő képzőművészeti kiállítások, az emlékezetes karácsonyi és húsvéti ünnepi műsorok, melyeken az egyházi személyek is örömmel vettek részt... Mennyi-mennyi emlék!
És nem csak a versmondást tanultunk Emma tanárnőtől. Ő vezetett is bennünket! Vezetett, hogy megismerjük önmagunkat. Hogy rájöjjünk, milyen sok mindenre vagyunk képesek. A pódiumra kilépő előadó nem csak a verset tanulta meg elmondani, de a Tanárnőnek köszönhetően minden szavaló megtalálta saját magában az Embert is! Azt, hogy mindenkiben ott van az értékes ÉN, amit elsősorban önmagunknak kell megbecsülni, ahhoz, hogy mások is értékesnek tartsanak bennünket. Ezt csak olyan ember képes megtanítani, aki maga is tiszteli azt akivel dolgozik!
Hála istennek, mi, csáthosok, meg is köszöntük a Tanárnőnek, hogy ennyi mindent kaptunk tőle. Most már rajtunk a sor, hogy mindezt tovább is adjuk a következő nemzedéknek.
Drága Tanárnő, büszkék vagyunk arra, hogy a tanítványai lehettünk!
Köszönjük!
Nyitókép: Ótos András archív felvétele
