– A gimnáziumi osztálytársnőim közül Emma volt a legjobb tanuló – mondta egykori osztálytársa, visszaidézve az ötvenes évekbeli közös diákéveiket. Ugyanebben a szabadkai gimnáziumban a kilencvenes években Horváth Emma angol szakos tanárnővel egy nagyszabású Shakespeare-verseny kapcsán beszélgettem. Meg az évtizedek során számtalan alkalommal nyilatkozott lapunknak a szabadkai Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Köre vezetőjeként.
Horváth Emmával jó volt interjút készíteni. Szavain átizzott a küldetés – a vers népszerűsítésének magától értetődő vállalása, a magára szabott feladatok csöndes derűvel való, misszióként felfogott teljesítése. Szavain átsütött az irodalmi mű, az előadó-művészet iránti alázat, de egy nagy fokú határozottság is. Ezek a beszélgetések mindig tele voltak kapásból pontosan idézett versrészletekkel, nagy irodalmárainktól kölcsönzött gondolatokkal. Egy-egy szituációban, a feltett kérdés nyomán, ezek mindig felbukkantak ragyogó memóriájából.
Ahogyan soha nem számolta össze, hogy hány verset tud fejből, arról sem vezetett statisztikát soha, hogy hány gyerekkel, fiatallal szerettette meg az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Körében a versmondást, magát az irodalmat, hányan lettek közülük később színészek, irodalmárok, újságírók, tanárok, közönség előtt lámpaláz nélkül szabatosan beszélni tudó felnőttek. Akik között olyanok is vannak, akiket több évtizedes hűség köt a Csáth-körhöz, a versmondáshoz, 40–50–60–70 évesen is. Horváth Emmának Szabadka sokat köszönhet, kitörülhetetlen nyomot hagyott a város művelődési életében. Ám hiszem azt, azok között, akik másik településről érkezve itt jártak középiskolába, s bekapcsolódtak a Csáth-kör munkájába, vannak olyanok, akik később Vajdaság egy-egy részére pedagógusként, művelődésszervezőként továbbvitték Horváth Emma küldetéstudatát, példáját.
Micsoda műsorokat rendezett! Mindegyikben volt vagy valami újszerű, vagy különleges, és mindegyik tele volt emberi melegséggel. S az Ady- , Pilinszky- vagy Csáth Géza-emlékesten, karácsonyi, húsvéti, magyar kultúra napi műsorban a vers, a prózai mű mellett a zene, a képzőművészet is mindig fontos szerepet játszott, a versmondók mellett tehetséges ifjú zenészek is felléptek, s olyan képzőművészeknek volt alkalmi kiállítása, mint Nemes Fekete Edit kerámiaművész. És hány versszerető gyermeket, felnőttet megmozgatott a magyar költészet napja alkalmából szervezett versfolyam, amikor aznap több tucatnyian mondták el kedves versüket. S Horváth Emma versmondói hány anyaországi versmondó versenyről hozták el az első, második, vagy harmadik díjat. Ilyenkor örömmel számolt be a versmondók sikeréről, arra kérve az újságírót, okvetlenül írja le a költő és a vers címét is, hátha ezzel ötletet ad más versmondó műhelyeknek, hogy rábukkanjanak izgalmas, ritkán elhangzó versekre.
Horváth Emma szerény ember volt, fáradhatatlanul tette a dolgát, nem várt ezért kitüntetést, de a díjak, elismerések „megtalálták”, például 1999-ben Szabadka Város Pro Urbe díjasa lett, 2000-ben Radnóti-díjban részesült, 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetést adta át neki Sólyom László magyar köztársasági elnök, 2009-ben Magyar Életfa díjat, 2016-ban Vajdasági Művészeti Díjat, 2018-ban Külhoni Magyarságért Díjat vehetett át.
Az utóbbi években kétszer is hallhattam tőle Ady Endre gyönyörű istenes versét, A szamaras embert. Arra kérem mindazokat, akik ismerték Horváth Emmát, olvassák el ezt a verset az ő emlékére!
Horváth Emma tiszteletére kedden 10 órai kezdettel gyászülést tartanak a szabadkai Városháza dísztermében. Temetése kedden 15 órakor lesz Szabadkán, a Rókusi temetőben.
Nyitókép: Ótos András archív felvétele
