2024. december 22., vasárnap

Az 50. MIRK eredményei

Bajsa után jövőre Kishegyes rendezi a találkozót

Múlt héten zárta kapuit a két év kihagyással megtartott jubileumi 50. MIRK a bajsai Testvériség-egység Általános Iskolában. A szervezők átadták a házigazdáknak, a falubeli segítőknek a köszönőleveleket, a kiállítóknak pedig a díjakat, az érmeket és a serlegeket. A rendezvény elnöke, Telečki Elvira többedmagával a legmélyebb tiszteletét fejezte ki a találkozó alapítói-, tiszteletbeli elnökei: Bada István és felesége, Johanna iránt, hogy útjára indították a térségünk egyik legnépesebb és legnépszerűbb kulturális találkozóját, a kézimunkázók, kézművesek, képzőművészek és gyűjtők kiállítását, illetve 45 éven át szervezőként is utat mutattak.
Bajsán egyébként 1700 kiállítási tárgyat láthatott a közönség, a munkák Vajdaság egész területéről, Dél- és Közép-Szerbiából, illetve Magyarországról is érkeztek.

Minden résztevő köszönőlevélben részesült, illetve a szakmai zsűri több kategóriában határozott a munkákról, így 64 nagymesteri oklevelet kézbesítettek, illetve az alkotók rendkívüli teljesítményét elismerve 230 nívódíjat, első díjat több mint 500-an vehették át. Létszámuktól függően külön elismerésben részesültek az egyesületek. A nagycsoportok nyertese a topolyai Községi Női Fórum Nefelejts kézimunkacsoportja lett, második a zentagunarasi Csipkerózsa, a harmadik pedig a szabadkai Gerontológiai központ alkotói közössége. A közepes létszámú csoportok kategóriájában is topolyai győzelem született, hiszen az Orchidea kézimunkacsoportot jutalmazták, pontszámok alapján második helyen a temerini Boldog Gizella Hagyományápoló Kézimunka Szakköre végzett, a harmadik helyen pedig a bácsfeketehegyi Hestia Nők Egyesülete. A kiscsoportok kategória nyertese a Zombori rózsák Kézimunka Klub lett, második a bajsai Fürge ujjak, a bronzérmes pedig a bácskossuthfalvi Tarka virág. Az egyesült csoportok közül az užicei Klub 3 nyerte a serleget, a képzőművészeti teljesítményért járó Bada Dada-díjat pedig a szabadkai Snežana Kujundžić vehette át, a gyermekrajzok kategóriában a serleget a szintén szabadkai EM-Art Képzőművészeti Műhely érdemelte ki, a képtőművészeti egyesületek közül a zombori Képzőművészek Egyesülete vehette át a serleget.

Gyöngygobelin alkotásával az 50. MIRK legfiatalabb résztvevője a négyéves bácsföldvári Szabó Máté volt, akinek a munkafolyamatát videóra rögzítették. Továbbá elismerést vehetett át a zentai Novák Imre, aki miniatűr könyveinek tárlatával immár 50. alkalommal volt jelen a jubileumi rendezvényen.

Az 50. találkozó záróceremóniáján a falu titkára, Plohl Edvin üdvözölte a szervezőket és a résztvevőket, majd Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet elnöke mondott köszöntőt, illetve Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa, a Hagyományok Háza vajdasági hálózatának képviselője, a díjátadót megtisztelte jelenlétével Szatmári Adrián községi elnök. A program művelődési részében bajsai gyerekek fellépését tekinthette meg a közönség.

Jövőre, az 51. MIRK helyszíne Kishegyes lesz, amihez kapcsolódóan egy újítást vezetnek be a szervezők, vagyis a kézimunkázók részére menyecskekötő-pályázatot hirdettek meg. Ez utóbbiról a rendezvény elnöke, Telečki Elvira elérhetőségén, a 063/83-85-059-en lehet tájékoztatást kapni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás