A Politikai napilap hasábjain jelent meg először szerb nyelvű interjú Rúzsa Magdiról, amelyről maga a népszerű énekesnő számolt be Facebook-oldalán.
A bejegyzésében elmondta, hogy húsz év után sikerült „egy kis áttörés”, majd hangsúlyozta, sosem gondolta volna, „hogy egyszer a Politika hasábjain látom majd magam, és beszélhetek a gyökereimről, magyarságomról meg a zenémről”.
Az interjúban arra a kérdésre, hogy az énekesnő mikor koncertezik majd a szerbiai közönség előtt, Rúzsa Magdi azt válaszolta, hogy a nyáron Vajdaságban is fellép, amennyiben minden a tervek szerint alakul.
– A menedzsment már nagyban dolgozik ezen. Amennyiben sikerrel járunk, akkor azt bejelentjük és a közönség tudni fog róla. Emellett remélem, hogy a közeljövőben sikerül koprodukciókat megvalósítani az ezen vidékeken tevékenykedő művészekkel, akiket szeretek és tisztelek – fogalmazott Rúzsa Magdi.

Nyitókép: A népszerű énekesnővel először készített interjút egy neves szerb napilap (Fotó: Személyes archívum)