A cikkhez tartozó képgaléria itt érhető el.
Életének 84. évében 2024. november 7-én elhunyt Domonkos István, a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja. A József Attila-díjas író, költő, zenész hamvait tartalmazó urnát szombaton a bácsfeketehegyi temetőben álló családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
Domonkos Istvántól elsőként dr. Várady Tibor akadémikus vett búcsút. Fenyvesi Ottó költő, képzőművész gyászbeszédében kitért Domonkos életére, munkásságára, a jazz iránti szeretetére, kedvenc hangszerére, a harsonára. A családi sírboltnál Tolnai Szabolcs, Tolnai Ottó fia elmondta, hogy két héttel halála előtt Domonkos István felhívta az édesapját, akivel hosszasan beszélgettek. Domi halálhírét követően édesapja diktálta neki az Éljen a király! című szöveget, amely a búcsúztatón felolvasásra került. Domonkos István Kormányeltörésben c. verséből a gyászolók Gál Flóra és Baranyi Máté kishegyesi, Benei Réka topolyai és Gál Lajos bácsfeketehegyi versmondó előadásában hallottak részleteket.
A szertartás végén Domonkos Martina búcsúzott el édesapjától, az urna kriptába helyezését pedig Dresch Mihály jazz-zenész szaxofonjátéka kísérte.
Az elhangzott gyászbeszédekből keddi számunkban idézünk.

Nyitókép: Domonkos Martina búcsúzik édesapjától (Paraczky László felvétele)