Tiszteletbeli Arany Pálma díjjal tüntette ki a cannes-i filmfesztivál a Top Gun: Maverick című filmje díszbemutatójára érkezett Tom Cruise-t.
Pierre Lescure, a fesztivál elnöke a fesztiválpalota Debussy-termének színpadán, a vetítés kezdete előtt, meglepetésként jelentette be a díjat. A tiszteletbeli Arany Pálmát mindeddig csak tucatnyian kapták meg. A közönség állva tapsolta meg a díjat a kezében szorongató Cruise-t.
Az 59 éves filmsztárt már a fesztiválpalotához vezető vörös szőnyegnél is tömegek fogadták. A filmje cannes-i premierjéhez időzítve pedig a francia és amerikai zászló színeit egyaránt idéző piros, fehér és kék füstöt eregető vadászgépkötelék is elrepült a tengerparti város felett.
Cruise-zal, aki három évtized után először tért vissza a fesztiválra, interjú is készült a vetítés előtt. A színész a filmezés iránti elkötelezettségéről beszélt, és felidézte, hogy egyik meghatározó élménye volt 18 évesen az 1981-ben készült Takarodó című film, amelyben George C. Scott-tal játszott. Később egy kérdésre válaszolva azt is elmondta: egy pillanatig sem kísértette meg a gondolat, hogy május 27-től a mozikban látható filmjét valamelyik streaming-szolgáltatásban forgalmazza.
Arra kérdésre pedig, hogy miért vállal olyan nagy kockázatot azzal, hogy maga játssza filmjei legveszélyesebb jeleneteit is, azt válaszolta: „Gene Kellyt sem kérdezte senki, hogy miért táncol".
A Top Gun: Maverick díszbemutatóját 36 évvel a Top Gun után, lelkesen fogadta a cannes-i közönség, a deadline.com beszámolója szerint a film végén öt percig állva ünnepelték az alkotókat és a színészeket.
CSAJKOVSZKIJ FELESÉGE VERSENYBEN
Történelmi témájú filmekkel kezdődtek a 75. cannes-i fesztivál hivatalos programjai: a versenyprogramban Kirill Szerebrennyikov orosz filmrendező Csajkovszkij felesége című drámája a XIX. század második felének orosz társadalmát mutatja be, a második legjelentősebb szekció, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) pedig Mathieu Vadepied francia filmrendező Tirailleurs (Lövészek) című első világháborús drámájával nyílt meg, Omar Sy-vel a főszerepben.
Több mint fél évszázaddal Igor Talankin 1969-ben forgatott szovjet életrajzi drámája után Csajkovszkijról, valamint a brit Ken Russell Zenerajongók című 1971-es provokatív filmje után Kirill Szerebrennyikov nem a világhírű zeneszerzőt, hanem a feleségét helyezte az alkotása középpontjába. A történet szerint Csajkovszkij azért vette feleségül a nőt, hogy a házassággal leplezze homoszexualitását.
„Ez nem életrajzi film, nem Csajkovszkij a főszereplő. Életének néhány epizódjáról szól, és egy nőről, aki megőrült érte" – mondta a rendező. Hozzátette: „A film a nő verzióját mutatja be az eseményekről, és ez azért érdekes, mert Antonyina Miljukova egy teljesen elfeledett személyiség".
Kirill Szerebrennyikov szerint a Csajkovszkijról készült szovjet életrajzi film „borzalmas hazugság" volt. Oroszországban „Csajkovszkij egy olyan emlékműnek számít, mintha nem szenvedett volna, mintha nem lett volna magánélete", s az oroszok semmit nem tudnak arról, hogyan is élt.
A Le Monde című napilap kritikája szerint a film „a valaha forgatott legerősebb allegória az orosz nép elidegenedéséről egy olyan hatalomtól, amely mindig maga alá akarta gyűrni".
A két és fél órás film a zeneszerző temetésével kezdődik. Amikor megérkezik a felesége, Csajkovszkij (Odin Biron) felkel a ravatalról, hogy elmondja neki, mennyire gyűlöli. Ettől kezdve a filmben egy különös viszony története bontakozik ki, időnként realista, máskor álomszerű jelentekben.
A 26 éves Aljona Mihajlova által alakított Antonyina azért iratkozik be a moszkvai konzervatóriumba, hogy közel kerülhessen a férfihez, akibe első látásra beleszeretett. Megírja neki, hogy vagy a felesége lesz vagy nem él tovább. Csajkovszkij először visszautasítja, majd szerződést ajánl a lánynak: azzal a feltétellel veszi el, ha Antonyina beleegyezik egy szenvedélymentes házasságba, miután a férfi nem képes szerelemmel szeretni. Az elvakult és romantikus Antonyina elfogadja az ajánlatot. Sógorától tudja meg később, hogy Csajkovszkij szívesebben tölti az idejét fiatal férfiak társaságában, mint nőkkel.
A zeneszerző rövid együttélés után hiába távolodik el a feleségétől, miután számára kínlódás a fizikai együttlét, Antonyina soha nem fogadja el, hogy férje csapdába csalta és nem szereti. Elutasít minden válási ajánlatot, amelyet Csajkovszkij ügyvédek és a testvérei közvetítésével tesz a nőnek. A keserű hangvételű film nem kíméli egyik szereplőt sem, mindketten a saját szenvedélyüktől szenvednek, és kegyetlenek a másikkal egy képmutató és egyre kaotikusabb társadalomban. Csajkovszkij kolerában hal meg, felesége megőrül és elmegyógyintézetben végzi az 1917-es októberi orosz forradalom kitörésekor.
I. VILÁGHÁBORÚS TÖRTÉNET
A 19 alkotást bemutató Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatás nyitófilmje, a Tirailleurs, egy szenegáli apa és fia története az első világháborúban, akiket a gyarmattartó Franciaország 1917-ben arra kényszerít, hogy a franciák oldalán harcoljanak a németek ellen.
Több százezer afrikaihoz hasonlóan a fiatal Thiernót (Alassane Diong) is elfogják és besorozzák a franciák, az Omar Sy által alakított apja pedig önként jelentkezik a hadseregbe azért, hogy vigyázzon a fiára. A fulbe pásztorok a frontvonalba kerülnek, hogy egy számukra teljesen ismeretlen és hideg országban francia egyenruhában harcoljanak. Omary Sy végig anyanyelvén, az Afrika nyugati részén beszélt fulbe nyelven játszik.
„Nem ugyanúgy emlékezünk, de közös a történelmünk" – mondta a Lupin című francia sikersorozatból is ismert Omar Sy a film díszbemutatóján. A színész a filmben producerként is közreműködött.
A háború kegyetlenségén túl a film középpontjában az apa és fia összetett viszonya áll. Bakarynak, az apának egyetlen célja, hogy élve hazavigye a fiát, aki viszont apjának ellentmondva egyre lelkesebbé és ambiciózusabbá válik a francia hadseregben.
A Franciaországban csak szenegáli lövészeknek nevezett, a gyarmatosított afrikai országokból besorozott katonák mintegy 200 ezren voltak, s közülük megközelítőleg 30 ezren elestek az első világháborúban, de pontos számok a mai napig nem állnak rendelkezésére, miután a történelemkönyvek alig emlékeznek meg róluk. A katonai egységet 1960-ban oszlatta fel a francia hadsereg.
MEGRÁZTA A KÖZÖNSÉGET A MARIUPOLBAN FORGATOTT DOKUMENTUMFILM
Megrázta a 75. cannes-i fesztiválon a közönséget az ukrajnai Mariupolban az orosz erők által március végén megölt litván rendezőnek, Mantas Kvedaraviciusnak a helyszínen forgatott utolsó dokumentumfilmje. Miközben a kelet-ukrajnai városban az Azovsztal üzemben az orosz erőkkel szemben utolsóként ellenálló ukrán Azov ezred tagjai sorra adják meg magukat, a Mariupolis 2 című dokumentumfilm azt mutatja meg, hogyan élnek tovább a helyiek a bombázások ellenére.
Mantas Kvedaravicius már készített egy filmet Mariupolban a kelet-ukrajnai háború idején, amelyet 2016-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be. Az ukrajnai orosz invázió kezdetén, február végén visszatért a tengerparti városba, és megkereste azokat, akikről 2014-ben és 2015-ben forgatott.
A narráció és zene nélküli, 1 óra 45 perces alkotásban egymást váltják a hosszú snittek a háborús tájképekről a helyiek mindennapi életét bemutató felvételekkel. Kiderül, hogyan próbálják meg a helyiek túlélni a háborút, közülük többen egy templom alagsorában elbújva. A film megmutatja, ahogy az emberek kijárnak levegőzni, ebédet főznek vagy valóságos expedícióra indulnak a lebombázott negyedekbe élelemért vagy egy elektromos generátorért. Mindeközben a bombázások és a lövések hangja folyamatosan követi a szereplőket.
A dokumentumfilmet pár nappal a fesztivál kezdete előtt hívták meg a szervezők a hivatalos programba, amelyet Thierry Frémaux művészeti igazgató szavai szerint áthat az ukrajnai háború, hiszen az elkerülhetetlenül mindenkit foglalkoztat. A megnyitó ünnepségen videókapcsolaton keresztül bejelentkezett Kijevből Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, és a kultúra felelősségéről beszélt a háború befejezésében.
Az 1976-ban született Mantas Kvedaravicius litván alkotót akkor ölték meg az orosz erők, amikor az egy hónapig tartó forgatást követően megpróbálta elhagyni az ukrajnai kikötővárost. Az általa készített felvételeket vele dolgozó barátnője, Hanna Bilobrova hozta el, és a filmet Dounia Sichov vágóval együtt ő rakta össze.
A fesztiválra további három ukrán film is meghívást kapott. Az egyik a Cannes-ban visszatérő vendégnek számító Szergej Loznyica - a 2014-ben forgatott Maidan és a 2018-as Donyecki-történetek rendezője - legújabb alkotása. Loznyica ezúttal a második világháborúban a szövetségesek által lerombolt német városokról forgatott egy dokumentumfilmet (The Natural History of Destruction), amelyet versenyen kívül mutatnak be.
A fesztivál második legjelentősebb programjában, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásban látható Makszim Nakonesnyi első filmje (Butterfly Vision), amelynek főhőse egy, a háborúban elköteleződő tanárnő, akit elrabolnak, és fogolycserének köszönhetően térhet haza Ukrajnába. A Rendezők Kéthete című párhuzamos programban pedig a Pamfir című ukrán film látható Dmitro Sukolitkij-Szobcsuk rendezésében.
