A Szabadkán zajló, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem szerda délelőtti kerekasztal-beszélgetésének címe Az együtt élő kultúrák kölcsönhatása volt. Ehhez kapcsolódóan először Bordás Győző író, kritikus, szerkesztő tartott előadást:
Bordás Győző tartott bevezető előadást (Fotó: Lukács Melinda)
– Amikor a Forum Könyvkiadó főszerkesztője lettem, az egyik cél az volt, hogy az egyházi kiadványokkal is foglalkozzunk, a másik feladatnak pedig azt éreztem, hogy megjelentessük mindazt, ami értéket képvisel a vajdasági magyar irodalomban. Ide tartozott az, hogy kiadjuk Bori Imre vajdasági magyar irodalomtörténetét, így jelentek meg Bodor Anikó vajdasági magyar népdalokat tartalmazó kötetei, Szenteleky Kornél művei, Gerold László vajdasági magyar irodalmi lexikonja, Kalapis Zoltán életrajzokat tartalmazó nagy kiadványa. Talán ezekkel tettem le a névjegyem is a könyvkiadás terén. Mindig híve voltam a fordításirodalomnak is, mert itt élve, természetesen meg kell ismerni a szerb nemzet és az itt élő népek irodalmát is.
Folytattam is ilyen kutatásokat. A Szerb Matica minden évben kötetet jelentet meg a szerb–magyar kulturális kapcsolatokról. Fontos megjegyezni, hogy Csuka Zoltán hetvenhat délszláv irodalmi művet fordított le magyarra, egyebek közt Ivo Andrić Híd a Drinán művét is, amelyet 1947-ben a Szikra kiadó ötezer példányban adott ki, viszont 1973-ban, miután Ivo Andrić megkapta az irodalmi Nobel-díjat, száznegyvenezer példányban jelentette meg az Európa Könyvkiadó, 1985-ben pedig még harmincezer példányban. Az, hogy a magyar kiadási tevékenység mennyire törődött a szerb irodalommal, egy bibliográfia bizonyítja, mely szerint 1947 és 1987 között százharminc könyvet jelentettek meg magyar nyelven, összesen hatszáznyolcvanötezer példányban. Azt is érdekes megfigyelni, hogy melyik mű volt legkeresettebb a szerb közönségnek, ez a mai napig is Zilahy Lajos műve, kilencvenhét kiadást élt meg, messze meghaladva Jókai Mór harmincnégy, vagy Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk regényének huszonhat kiadását. Utána jön Lukács György, Hamvas Béla és így tovább. Sok köszönhető Danilo Kišnek, aki a hetvenes évektől szerbre fordította Radnóti, Ady és József Attila, majd pedig Kosztolányi, Weöres Sándor, Pilinszky, Nagy László, Juhász Ferenc és mások műveit. Az utóbbi néhány évben két-három író van, akinek műveit rendszeresen fordítanak szerbre, ez Esterházy Péter és Konrád György, a színházak pedig Spiró György drámáit játsszák leggyakrabban. A vajdasági magyarok közül a legtöbbet fordított írónk Végel László és Lovas Ildikó, a költők közül pedig Tolnai Ottó és Ladik Katalin – emelte ki Bordás Győző.
Urbán András, Bálint Csaba, Vitkay Kucsera Ágota, Bakos Árpád, Lovas Ildikó és Lukács Lilla a kerekasztal-beszélgetésen (Fotó: Molnár Edvárd)
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Urbán András rendező, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, Bálint Csaba parfümőr, Vitkay Kucsera Ágota operaénekes, tanár, Bakos Árpád zeneművész, zeneszerző és Lovas Ildikó író volt, a moderátor pedig Lukács Lilla, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ rendezvényszervezője. Urbán András az előadások feliratozásáról szólt:
– Azért kezdtük szerbül feliratozni az előadásainkat, hogy nyitottak legyünk és kommunikáljunk. Ez egy gesztus, habár másképp élik meg a szerbek a magyar előadásokat, a magyarok pedig szerbet, nem feltétlenül a nyelvi különbségből adódóan. Mégis fontosnak tartom, hogy legyenek áthallások, legyen folyamatos a kommunikáció, de legalább ennek meglegyen a lehetősége. Nagyon sajnálom, hogy a szerb színházak nem tették meg ezt a lépést, elintézik azzal, hogy szerbül mindenki tud. De ez nincs manapság így. A színháznak ahelyett, hogy ideológiát képvisel, a nézőkkel való kommunikációval kellene foglalkoznia. Szerintem szép gesztus lenne, ha lenne magyar felirat szerb előadásokon – hallottuk Urbán Andrástól.
Lovas Ildikó azt is hangsúlyozta, hogy definiálni kellene a vajdasági magyar kultúrát:
A kerekasztal-beszélgetés részvevői (Fotó: Molnár Edvárd)
– Egy intézmény vezetőjével beszélgettem, aki azt mondta, hogy kellene készíteni írókról, irodalmárokról kis monográfiákat, 1945-től kezdve. Megkérdeztem, miért attól évtől? Mi történt akkor valami jelentős az irodalom, vagy a vajdasági magyar irodalom szempontjából? Ez nem köthető ilyen módon időhöz. Ami engem leginkább érdekelt az elmúlt években, hogy milyenek voltak azok az életművek, újságok, amelyek – mondjuk az 1890-es évek végétől, addig az időszakig, amit már behatóbban ismerünk – meghatározták ezt a világot. Úgy gondolom, hogy nem a legjobban végeztük el a házi feladatot a saját identitásunkkal, kulturális értékeinkkel kapcsolatban, mert nem folytatódott az, amit Bordás Győző elkezdett kiadóvezetőként. Az 1920 és 1941 közötti időszakra megtörtént valamiféle értelmezés 1945 és 1990 között, mert akik ezzel foglalkoztak, elvégezték a házi feladatot. Ez viszont nem mentesít bennünket attól, hogy mi is elvégezzük, a jelenünkből kiindulva – emelte ki Lovas Ildikó.
A témával kapcsolatban Vitkay Kucsera Ágota, Bakos Árpád és Bálint Csaba is megosztották a gondolataikat a saját példájukon és tapasztalataikon keresztül.
