2024. december 22., vasárnap

Mesét mondani kincset ér

A legjobbak vehettek részt a zentai döntőben

Szombaton délelőtt tartották a XXVII. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny döntőjét a Zentai Alkotóházban. Vajdaság több területén zajlottak selejtezők április folyamán, összesen 127 mesemondó jelentkezett első körben, amelyből a szakmai zsűri 64-et választott ki, akik képviselhették településüket, iskolájukat, meseműhelyeiket. Selejtezők zajlottak Bácskertesen, Temerinben, Muzslyán, Hajdújáráson, Zentán, Dél-Bánátban pedig Hertelendyfalván és Székelykevén. A döntőt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke nyitották meg.

 A zentai mesemondó verseny döntője is azt bizonyítja, hogy mi egy értékteremtő világot tudunk felmutatni, nem csak azoknak, akik ismerik a meséket, hanem mindenkinek, aki itt, a rendezvényen kíváncsiságból meghallgatja a mesemondókat – emelte ki Juhász Lassú Kornélia főszervező.

 Az ünnepi beszédeket követően a program folytatásában az óvodás és a kisiskolás mesemondók az Alkotóházban, a felsős és középiskolás diákok, valamint a felnőttek pedig a Munkásegyetem első emeleti tantermében mutathatták be produkcióikat. A szakmai zsűri az általános iskolásoknál dr. Raffai Judit néprajzkutató, Nagy Abonyi Szabolcs mesefa és Vázsonyi Csilla néprajzkutató, az óvodás, középiskolás és felnőtt mesemondókat pedig Dévavári Beszédes Valéria, néprajzkutató és meseszakértő, Boja Patyi Sarolta mesefa és Toldi István bácskertesi mesemondó.

Az első és második osztályos korcsoport harmadik díjazottja Vörös Romina, második Vortity Anasztázia, az első pedig Gombos Lara. A harmadik és negyedik osztályosoknál harmadik helyezett lett Molnár Rita, második helyezett Bogos Boglárka, első díjazott Zsigmond Máté. A középiskolások harmadik helyezettje Juhász Adrián, második helyezett Miklós Adrián, első helyen végzett Kovács Tímea. Különdíjakban pedig Molnár Péter, Kapus Ilona, Bogos Boglárka, Mészáros Martin, Lőcsei Antal, Szalai Violetta, Kovács Tibor, Csuvárdity Tamara, Kalocsai Viktória és Miklós Adrián részesültek. A mesefa díjat pedig Szalai Klaudia érdemelte ki a szakmai zsűritől.

A versenyt követően a szervezők és a zsűri tagjai elmondták, mekkora nagy öröm számukra, hogy ebben a felgyorsult világban ilyen sok gyermek és felnőtt érdeklődik a mesemondás világa iránt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás