2024. december 22., vasárnap
STERIJA JÁTÉKOK, ÚJVIDÉK

Öt díj a Kosztolányi Dezső Színháznak

A 67. Sterija Játékok legjobbjainak péntek este adták át az elismeréseket a Szerb Nemzeti Színházban. Az idei színházi fesztivál legfontosabb díjait a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vihette haza. Az utolsó kislányok című produkció a legjobb előadásnak, a legjobb szövegnek, a legjobb rendezésnek és a legjobb látványtervnek járó elismerést is elnyerte. A kortárs dráma szövegéért Maja Pelević, a rendezésért Kokan Mladenović, a látványtervért pedig Marija Kalabić vehette át a díjat Újvidéken. Emellett az előadás társulata különdíjat is kapott.

A fesztiválon négy színész részesült Sterija-díjban: Sanja Marković és Nenad Jezdić a fővárosi Jugoszláv Drámai Színház társulatának tagjai, akik a Čudo u Šarganu című produkcióban szerepeltek. Sonja Isailović a Kod večite slavine című előadásban nyújtott alakításáért részesült e rangos elismerésben, valamint Aleksandar Srećković, aki a Godine Vrana című produkció főszerepét játszotta.

A Sterija jelmeztervezői díját Lana Cvijanović kapta a Čudo u Šarganu című előadás látványvilágához nyújtott hozzájárulásáért. A legjobb koreográfiáért járó díjat Irena Šarović vehette át, az Izbiračica című produkció művészi összhatásának emeléséért. Az eredeti színpadi zenéért Stefan Seethaler, Danijel Seeathaler, Filip Grubač, Igor Sakač és Petar Banjac kapott Sterija-díjat (az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház és az újvidéki Vizuális Kultúra Fejlesztési Központ együttműködésében készült  Kod večite slavine című előadás zenéjéért).

A KDSZ Az utolsó kislányok című produkciója 5 díjat nyert (Fotó: Molnár Edvárd)

A KDSZ Az utolsó kislányok című produkciója 5 díjat nyert (Fotó: Molnár Edvárd)

A Sterija színpadi beszéddíját Dejan Sredojević kapta, aki a Momčilo Nastasijević rendezte Kod večite slavine című produkcióban játszott.

A legjobb ifjú színésznek járó Sterija-díjat Aleksandra Arizanović, a kraljevói színház tagja, és Aleksej Bjelgrlić, a belgrádi Jugoszláv Drámai Színház társulatának tagja vehette át.

A Sterija-díjak odaítéléséről a Slobodan Skerlić rendező, Milena Pavlović színésznő, Slobodan Unkovski rendező, Petar Mihajlović dramaturg és Zoran Maksimović teatrológus összetételű zsűri döntött.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás