Először koncertezett Vajdaságban a budapesti Musica Historica együttes. A 17. század magyar szerelmi énekköltészetet és közép-európai hangszeres muzsikát mutatta be Várj meg, madaram! címmel a Barokk Zenei Napok Fesztiválja közönségének az újvidéki Szent Erzsébet-plébániatemplomban. Repertoárjukon egyébként egyaránt szerepel magyar és közép-európai muzsika (11–19. század), valamint előadják a nyugat-európai középkori, reneszánsz és barokk szerzőket, sőt ógörög és török zenét is.
– Az énekek dallamai és a köztük elhangzó hangszeres darabok 17. századi magyarországi forrásokból, valamint török és lengyel kéziratokból származnak. Közös bemutatásukkal érzékeltetjük a közép-európai zenei divatok sajátos keveredését, amelyben jól kiegészítették egymást a késő reneszánsz, barokk és keleti motívumok – nyilatkozta lapunknak a fergeteges taps után Csörsz Rumen István, az együttes művészeti vezetője, aki irodalomtörténész, énekes, zenész…
Harminchárom évi működése során a Musica Historica tizenhárom országban (Közép-Európa és a Baltikum országaiban, Olaszországban és Törökországban is) több mint 1300 alkalommal lépett fel rangos fesztiválokon, koncerteken.
Kasza Roland és Palócz Réka (Fotó: Bozsoki Valéria)
Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Pribay Valéria, Széplaki Zoltán, Szilágyi Márton és ön huszonöt darabot énekelve, muzsikálva szórakoztatta az újvidéki közönséget. A koncert végén lakodalmi és mulattató énekeket adtak elő táncdallamokkal kombinálva… Kérem, áruljon el többet erről a gazdag műsorról.
– A 17. századi magyar szerelmi líra jórészt ismeretlen szerzők keze nyomát őrzi. E versek hol reneszánsz, hol barokk irodalmi hatást tükröznek, s főként kéziratos énekeskönyvekben maradtak ránk. Elsősorban a nemesi udvarokban ismerték őket, hiszen még a legnépszerűbb dalok sem jelentek meg nyomtatásban a saját korukban, csupán a 18. század folyamán, ponyván; ekkor váltak valóban közkinccsé és az újabb közköltészeti hagyomány részévé. E gazdag termésből válogattunk egy csokorra valót – a metaforát szándékosan használtuk, hiszen ezeket a dalokat virágéneknek is hívták. A virágszimbolikán túl fontos a madármotívumok (sólyom, hattyú, rigó stb.) finom hálózata, a mitológiai szereplők felbukkanása és a személyes sorsról (örömről és bánatról, elválásról és újra találkozásról) szóló szavak megkapó őszintesége. Az előadott énekeinkben a virágszimbolikánál sokkal inkább a madarak tetteivel mondják el a szerelmesek egymásnak intézett csalogatásukat, kifogásaikat, haragjukat, elárvultságukat – beköltöztek egy madár allegorikus világba a kora barokk szerzők, talán így volt ildomos. Nagyon direkt lett volna az érzelmeket nevén nevezni, de ilyesmi is akadt, néhány ilyesmit is beillesztettünk a műsorunkba, amelynek az volt a kerete, hogy a 17. század magyar szerelmi költészetéből válasszunk, és azokból a hangszeres darabokból, amelyek ezeket körül veszik, és néhány eleve dallamként is szolgál.
Kovács Attila és Csörsz Rumen István (Fotó: Bozsoki Valéria)
Sok olyan régi hangszeren játszottak, amelyeket az újvidéki közönségnek ritkán van alkalma koncerten hallani.
– Szilágyi Márton barátom kiváló (népi)hegedűs. Nemrég végzett a zeneakadémia népzenei tanszékén, sokakkal muzsikál, az idei évtől dolgozik velünk. Széplaki Zoltán 1990 ősze óta játszik velünk, Kasza Roland és Palócz Réka 26 éve az együttes tagja. Igyekeztünk sokféle hangszert hozni ehhez a kedvenc műsorunkhoz. „Sakkozunk”, hogy mi fér be az autónkba. Szép csembalót kaptunk kölcsön a fesztivál szervezőitől, azon többen is játszanak. Az énekkíséretre a régi magyarok Európában a pengetős hangszereket használták. Én a koncerten reneszánsz lanton, kobzon, barokk gitáron, dudán, furulyán játszottam, egy makedón tamburát is hoztam, hogy a balkáni, illetve a török hódoltság világát megidézzük.
Pribay Valéria viola da gambán játszott, amiről úgy vélekedtek, mesterséges öreg hegedű. A mesterséges szó azonban nem azt jelenti, hogy szintetikus, hanem azt, hogy nagy műgonddal kiképezett, az öreg pedig nem régit, hanem nagyot jelentett. Tehát félrevezetők a jelzők. Ez a gamba-családnak egyik legnagyobb hangszere volt, de kamarazenére is használták. Széplaki Zoltán a furulyaféléket szólaltatta meg, és nemcsak hagyományos furulyát, hanem például zergekürtöt is. A zergekürt neve ellenére nem zerge, hanem ökör szarvából készült. Ez éppen basszus, tehát egy nagyon nagy szarv, és furulya kiképzésű (nem úgy, mint a kanásztülök, hanem a szélesebb végén). Széplaki Zoltán barokk fuvolán és töröksípon is játszott. Ezek is elengedhetetlenek voltak a korabeli udvari halkabb zenében, de aztán a tábori zenében is – katonák hangszereiként vagy akár a csatában is megszólaltak, és persze a táncmulatságon is. Tudjuk, hogy a hajdútáncot nem csak férfiak járták, abban is vitézkedtek ugyanúgy a hölgyek. Kasza Roland kolléga csembalón kívül az ütőhangszereket is megszólaltatta, hogy kicsit a táncos ritmikákat is kiemeljük. Amikor műsorra akarjuk tűzni ezeket a dallamokat zenekarosan, ehhez nekünk újra kell építeni a zenekart. A kész számokat is újra és újra variáljuk, új hangszerrel új hangszínt kapunk.
Széplaki Zoltán, Szilágyi Márton és Pribay Valéria (Fotó: Bozsoki Valéria)
Hogyan alakult munkájuk 33 év során?
– Az általános iskola utáni nyári szünidőben, 1988 nyarán alapítottuk meg a zenekart. Eredetileg úgy terveztük, mindenféle korszak zenéjét fogjuk játszani, de tanulóévek után, és nekiállunk repertoárt alakítani... 1989-ben a francia forradalom 200. Évfordulójára azonban gyorsan összeállítottunk egy azóta meg nem jelent kazettát a korszak magyarországi zenéjéből, kiterjesztve a napóleoni háborúkra. Elragadott bennünket az érdekes munka. Kobzos Kiss Tamás mesterünk pedig1992-ben már közös kazettára kérte a zenénket. Tehát az inasévek után rögtön akcióban találtuk magunkat. 1993-ban összeállítottuk a Balassi-kazettánkat…21-22 éves korunkra tapasztalatra jutottunk – bátrak voltunk vagy merészek – vásároltuk-vásároltuk a hangszereket. Jól megalapoztuk akkor a szándékot, a barátságokat, az egymásra utaltságot. Természetesen cserélődnek tagok, mert nagyon sokan külföldre mentek folytatni a zenei sorsukat – nagyon nehéz régi zenészként Magyarországon elhelyezkedni. Akiknek nagyobb tervei voltak, azok egy része már külföldön él, de az alapműhely megvan.
Mi játszunk régebbi meg későbbi zenét is. A későbbi zene a 18–19. századi zene. Nemrég felléptünk a Nagy Magyar Huszár Online Tudástár felvételein, ami a magyar huszárság 18–19. századi történeti tárgyanyagát, néprajzi vonatkozásait tárja fel, és a dalkincsből részben népzenészek, részben régizenészek játszottunk. Mi voltunk a régizenész huszárok – mondta Csörsz Rumen István, majd hozzáfűzte:
– Régebben felléptem Vajdaságban, Magyarkanizsán Kobzos Kiss Tamással, 2019-ben pedig a Topolyai Múzeumban az Arany-kiállításon előadtam Arany János dalgyűjteményéből egy csokrot a Musica Historica Csendes dalok c. hanghordozójáról. A Musica Historica azonban együttesként most játszott először Vajdaságban, és nagy ünnep számunkra, hogy a Barokk Zene Napjai Fesztivál közönségének ekkora örömet szereztünk. Nagy öröm lenne még jönnünk Vajdaságba…
A most játszott koncertműsort a Musica Historica együttes 2010-ben mutatta be Körmenden. Azóta számos rendezvényen elhangzott a teljes program, illetve néhány részlete Magyarországon, Erdélyben, Szlovákiában, Olaszországban, Törökországban és a Baltikumban. Az idei év végén CD-változatban is megjelenik.
Egyébként együttesünknek hét önálló CD-je látott napvilágot, ezenkívül közreműködtünk Kobzos Kiss Tamás két CD-jén és több hangzó antológián, három műsoros kazettán, valamint tudományos hangzó portálok hangfelvételein (Csokonai- és Arany-honlap) – mondta Csörsz Rumen István.
