A Szabadkai Városi Múzeum Pillantás a múltba elnevezésű projektje keretében kéthetente más és más műtárgyat mutatunk be a múzeum különböző gyűjteményeiből. A tárgyakat a múzeum bejáratának jobb oldalán lévő, külön erre a célra kialakított kirakatban láthatják az érdeklődők.
Kezdeményezésünk lehetővé teszi, hogy Szabadka lakói megismerhessék a múzeumban őrzött kincseket, miközben intézményünk is bemutathatja gyűjteményeinek sokszínűségét olyan tárgyakon keresztül, melyek nincsenek kiállítva aktuális tárlatainkon. A kiállított tárgyak történelmi és kulturális hátteréről a mellettük lévő képernyőn juthatnak információhoz az érdeklődők.
A következő 6. tárgyunk november 22-éig tekinthető meg a Szabadkai Városi Múzeum kirakatában.
A papua vagy papuva szó maláj eredetű, az „orang papuva” göndör hajú embert jelent. Így nevezték a malájok a szigetviláguktól keletebbre lakó sötét bőrű népeket. Ynigo Ortiz de Retes spanyol hajós 1545-ben az északi partvidéket követte mintegy 1300 km hosszúságban, és többször partra is szállt. Mivel a vidék nagyon hasonlított az afrikai Guinea partvidékére, elnevezte Nueva Guineának, vagyis Új-Guineának.
1884-ben Új-Guinea északkeleti részét Németország, a délkeleti területeket pedig az Egyesült Királyság gyarmatának nyilvánították. A németek uralta észak-keleti terület hivatalos neve Német Új-Guinea volt: ez magába foglalta Vilmos császár-földet, a Bismarck-szigeteket és a Salamon-szigetek északi szigeteit. (Forrás: Balázs Dénes: Pápua Új-Guinea. Gondolat, Budapest, 1976)
Vojnich Oszkár azon kevesek sorába tartozott, akiknek tudásszomja kedvező anyagi helyzettel párosult. Óceániában elsősorban a partviszonyokat és a vulka-nikus jelenségeket tanulmányozta: 1906 december 17-én indult Brindisiből dél felé, hogy aztán közel egy hónapos utazást követően megérkezzen Ausztráliába és onnan továbbindulva bejárja a Csendes-óceán számos ismert és kevésbé ismert szigetét. A Bismarck-szigetcsoport Matupi szigetéről közöl két olyan fényképet becses könyvében (Vojnich O: A Csendes óceán szigetvilága. Budapest 1908), melyen – ahogyan ő írja – „…a táncnál és a vallásos szertartásoknál használt festett faragványokkal” láthatóak a sziget lakói.
Jogos a kérdés: mit látott Vojnich Matupin? Miután minden tánc alapvetően vallási gyökerekkel rendelkező rítus – melyek valódi funkciója számunkra régen elvesztek, a pápua táncosok számára viszont vélhetően kézzel fogható távolságban voltak – ezért nem zárható ki, hogy a sziget lakói azokat az eszközöket vették kézbe, melyeket vallásos szertartásaik alkalmával használtak, az idegen kultúrával ismerkedő turisták pedig elragadtatással követték az eseményt.
A kígyó- vagy emberformájú, könnyű (balza)fából készült tárgyak nagy valószínűséggel nemzetségi, törzsi őst, elődöt ábrázoltak: a kollektív emlékezet hordozói, többlettel felruházott szimbólumok voltak.
A fenti állításunk helytálló, úgy újabb kérdést tehetünk fel: hogy került Vojnich birtokába?
(A szöveg szerzője Papp Árpád, a sorozat szerkesztője Franciskovity Laura)
