A múlt és a jelen művészete a jövőnek

A figyelemre méltó kiállítások mellett a szabadkai Kortárs Galéria impozáns gyűjteménnyel is büszkélkedhet, amelynek egy részét időnként, különböző témákhoz kötve, a látogatók elé tárnak. Legutóbb tavaly márciusban a Művésznők című kiállítás adott alkalmat arra, hogy megcsodálhassuk térségünk kiemelt képzőművésznőinek alkotásait. Mindig nagy öröm betekintést nyerni a gyűjteménybe, mert a galéria nem rendelkezik állandó tárlattal. A szabadkai Kortárs Galéria hamarosan a születésnapját ünnepli, ezúttal azonban a gyűjteményre fókuszálva teszünk képzőművészeti kalandozást Kucor Tamara kurátorral.

Tulajdonképpen mekkora gyűjteményről van szó?

– Több mint 1400 alkotásról, amelyek négy alrészre lettek osztva, a festmény, a grafikai, a kerámia és szobor, valamint az újmédia gyűjteményre. A legteljesebb a grafikai, megközelítőleg ötszáz alkotást számlál, és további kétszázat a korábban működő grafikai műhelyünk révén. A számokat nézve, a gyűjteményünk nagyjából fele tehát grafikai lapokból áll, ezt követik a festmények, a kerámiaművek, valamint a szobrok és újmédia alkotások.

Az újmédia rész mit foglal magába?

– Itt ugyebár arról van szó, amikor a képzőművészet találkozik az új technológiával vagy más művészetekkel. Magába foglal például különböző installációkat, videofelvételeket, fotókat, vagy a performance-ok megörökítését, amelyekre a galériánkban került sor. Szombathy Bálintnak is voltak performance-ai, de említhetnénk Bogdanka Poznanovićot is.

Egyáltalán hogyan kezdett kialakulni a gyűjtemény?

– Ehhez vissza kell mennünk az időben. A galériánk 1962. április 28-án alapult meg Képzőművészeti Találkozó – Palics néven, úgyhogy nemsokára az 59. születésnapunk lesz, jövőre pedig a kerek hatvanadik. Az egész tehát azzal kezdődött, hogy nagy képzőművészeti szemléket tartottak, először is Palicson, a nagyteraszon voltak a kiállítások, és innen felvásároltak alkotásokat. Az egyik első mű a gyűjteményünkben Ács József Egzakt mozgás című bámulatos és jól ismert festménye volt, de a hatvanas években nagy figyelem irányult Mića Popović szintén nagy informel festőre is, akinek a műve ugyancsak az elsők közt lett a gyűjtemény része. Nagy lépésnek számított, amikor 1964-ben a grafikusok találkozójára is sor került, itt minden alkotótól meg lett vásárolva egy alkotás, és ezzel a galéria megalapozta a grafikai gyűjteményét. A következőkben fokozatosan és szisztematikusan vásárolt fel alkotásokat, persze attól is függően, hogy milyen pénzügyi helyzettel rendelkezett, számos esetben pedig ajándékba is kaptak alkotásokat.

Hogyan alakult a helyzet az elkövetkező évtizedekben?

– A hetvenes és a nyolcvanas években lényegében még jól. A nyolcvanas években itt Szabadkán szervezték meg a Jugoszláv Kerámia Triennálét is, és onnan is nagyon értékes kerámia gyűjteménye lett a galériának. Minden triennálé után felvásárolt alkotásokat, külön figyelemmel a díjazott művekre, de ajándékba is kapott. Gyönyörű darabok vannak a kerámiagyűjteményben. Ez a gyűjtemény annyira értékes, hogy felmerült annak ötlete is, hogy leválasztják ezt a részt és egy külön kerámiamúzeumot hoznak létre, de ebből végül semmi sem lett. A kilencvenes évek minden téren problematikusak voltak. Akkor a galériának nem volt alkalma vásárolni, de a művészek még ajándékoztak alkotásokat. A kétezres években erre ismét lehetőség mutatkozott. A város legutóbb 2013-ban választott ki külön pénzeszközöket műalkotások felvásárlására, de azután nem. Azóta úgy vásárolunk műveket, hogy a művelődési minisztérium kiír pályázatot a vizuális művészetek terén készült alkotások felvásárlására, ezt megpályázzuk és ily módon egy-két alkotással gazdagíthatjuk a gyűjteményt. Tavaly a pandémia miatt erre nem került sor, de idén is pályáztunk néhány alkotásra és várjuk az eredményt.

Mennyire kísérhető a képzőművészeti életünk a gyűjteményen keresztül?

– A nyolcvanas évek végéig az egész Jugoszlávia területéről vannak képviselve alkotók a műveiken keresztül, főleg a grafikák terén. A kilencvenes években leszűkült az állam, akkor főleg szabadkai és vajdasági művészek alkotásai kerültek be a gyűjteménybe. Mostanában igyekszünk kitekinteni egész Szerbia területére, de továbbra is nagy figyelemmel vagyunk a vajdasági művészek iránt. Térségünk képzőművészeti élete legszebben a grafikai gyűjteményen keresztül kísérhető, mert ez a legkifejezőbb és az országunkban is az egyik legszemléletesebb.

Hol és hogyan tárolja a galéria a műalkotásokat?

– Különböző raktárakban, az épület különböző pontjain. Ahol például régen Raichle fürdőszobája volt, ott helyezkedik el most a kerámia depó. A földszinten is van egy kis depónk és a padláson is tárolunk műveket, ami viszont nem a legideálisabb. A raktáraink most már renoválásra szorulnak, szeretnénk némiképp funkcionálisabbá tenni, megfelelőbb tárhelyekkel. A kurátori vizsga egyik tétele épp a műalkotások védelme és őrzése. Az alkotásokat megőrizni egyáltalán nem egyszerű. A festményeket különleges rácsos polcokon tartjuk, a grafikai lapokat külön szekrényben, a kerámiákat és a szobrokat pedig a legokosabb becsomagolva, dobozokban tárolni.

Nyitottak a művészek az iránt, hogy alkotásokat ajándékozzanak?

– Általában igen, mert tisztában vannak vele, hogy mit jelent egy gyűjteményben képviselve lenni. Nemrég nyílt meg Aleksandar Botić kiállítása, ő is felajánlotta, hogy ajándékoz műveket a galériának. Nem ez lesz az első alkotásunk tőle, így az ő fejlődése tulajdonképpen tetten érhető lesz a gyűjteményünkben. Ő ránk bízta a választást. Ilyen esetben összeül a szakmai tanács, illetve mi kurátorok és megvitatjuk, hogy melyik művet válasszuk. Ez egy nagyon felelősségteljes döntés, mert azt kell kiválasztanunk, amelyik most a jelenben, ebben a pillanatban a legkifejezőbb és amit a jövő számára is szeretnénk megőrizni. Ebből a szempontból jobb az, amikor mi dönthetünk, mint amikor a művész választ, mert mi szélesebbre tekintünk, szem előtt tartjuk a jelenlegi kortárs vizuális művészeti életet is. Természetesen az is értékes a számunkra, amit a művész jelöl ki, de például amikor művészettörténészek kutatják egy galéria múltját és gyűjteményét, akkor a műveknél azt is figyelembe veszik, hogy ajándékról van-e szó, vagy a galéria akarta azt az alkotást. A legjobb mindenképpen az lenne, ha több lehetőség lenne a felvásárlásra.

Fiatal kurátorként milyen volt a találkozásod a gyűjteménnyel?

– Még mindig ismerkedek vele. Képtelenség teljesen megismerni, mert mindig valamilyen újdonság lepleződik le, akár egy ismert alkotásról is. Tavaly a Művésznők című kiállításon dolgoztam, akkor is teljesen új kontextusba helyeztük az alkotásokat, és egészen másképp jutottak kifejezésre. Léteznek olyan alkotások is, amelyek bekerültek a gyűjteménybe, de azóta se lettek kiállítva, csak várják a megfelelő alkalmat. Tanulmányozni kell a gyűjteményt, kommunikálni a darabjaival és a műveket a teljes pompájukban kiállítani. A galériánknak nincs helye állandó tárlatra, ideiglenes kiállításokat szervezünk, de igyekszünk időről időre a gyűjteményünkből is kiállítani. A legutóbbi a Művésznők volt tavaly márciusban, azután öltött nagy méreteket a pandémia, de ezt a helyzetet arra használtuk ki, hogy az online térben érdekes információkat osszunk meg a képekről.

Személyes kedvenceid vannak a gyűjteményben?

– Erre nagyon nehéz válaszolni. Ha muszáj, akkor a hatvanas évek informel képviselőit emelném ki, akiket említettem is, de nagyon szeretem a kerámiagyűjteményt is, teljes egészében, mert ritka az ilyen szép kerámiagyűjtemény. Büszke is vagyok rá.

Mi vár a jövőben a Kortárs Galériára?

– A művelődési minisztérium stratégiai prioritása a digitalizáció. A múzeumokban már javában digitalizálják a gyűjteményeket és a kulturális javakat. Ez utoléri a galériákat is. Nagy munka lesz. Létezik egy közös platform, ahova feltöltik az adatokat és ezek mindenki számára elérhetőek bárhol a világban.