Kucsov Borisz és Búbos Dávid, a Kosztolányi Dezső Színház színészei, nemrég Svájcba utaztak, két hétig Bernben tartózkodtak, ahol egy készülő előadás próbáin vettek részt. Egy nemzetközi koprodukcióról van szó, amelynek a KDSZ mellett a berni Schlachthaus Theater, a zürichi Theater Winkelwiese és a prištinai Qendra Multimedia színház a résztvevője. A készülő előadásról és az utazásról Kucsov Borisszal és Búbos Dáviddal beszélgettünk.
Hogyan került sor arra, hogy Svájcban készítsetek előadást? Milyen előadásról van szó?
Kucsov Borisz: Ez a projektum tulajdonképpen két évvel ezelőtt kezdődött el, amikor Prištinába mentünk egy műhelymunkára, amit Hol van az otthon? címen szerveztek meg. A résztvevők különböző nemzetiségűek voltak, albánok, Svájcban élő szerb és albán származású színészek, valamint mi, vajdasági magyarok. Egy hetet töltöttünk ott, együtt dolgoztunk és ennek folyománya a készülő előadás. Tulajdonképpen így kerültünk bele ebbe koprodukcióba, amit a svájci Schlachthaus Theater készít, Maike Lex rendezi és pályázat útján valósul meg. Négyen játszunk benne, két színésznő és mi ketten, valamint jelen lesz egy zenészlány is, aki elektronikus zenével gazdagítja az előadást. Emiatt mentünk Bernbe, a projektum lebonyolításának ez volt az első két hete. Ott ismerkedtünk meg tüzetesebben a szöveggel is. Az előadás munkacíme Kettős élet. Nagyjából egy utazásról szól, egy lányról, aki Bernben lakik, de útra kel és megáll különböző állomásokon, ahol leszármazottai, illetve rokonai vannak, például Magyarországon, Szerbiában, Prištinában és Boszniában is. Izgalmas volt a munkafolyamat, sokat improvizáltunk és ezeken keresztül ismerkedtünk meg mélyrehatóbban a szöveggel is. Nem az asztalnál ülve elemeztük, hanem a gyakorlatban próbáltunk ki jeleneteket úgy, hogy nem is nagyon tudtuk a szöveget, helyenként pedig kiegészítettük a saját szövegünkkel. Az is nagyon érdekes volt, hogy a próbafolyamat több nyelven zajlott. Az előadás is több nyelvű lesz, de igyekszünk úgy elkészíteni, hogy mindenki számára érthető legyen, a nyelvek valahol mindig átfedjék egymást és minden országban, ahol majd játsszuk, megértse a közönség és ne kelljen feliratozni.
Hol mutatjátok be? Szabadkán is felléptek vele?
Búbos Dávid: Bemutatjuk Bernben, ott játsszuk egy hétig, azután pedig ellátogatunk Zürichbe. Jövünk majd Szabadkára, de szerepelünk Prištinában is. Az előadás valójában ötnyelvű lesz, angol, albán, magyar, szerb és német. Felirat azért nem lesz, mert pont ezzel a nyelvi kavalkáddal szeretnénk játszani. Konkrét szereposztás sincs, úgymond mindenki mindent játszik. Amikor majd itt lépünk fel Szabadkán, mi leszünk kicsit jobban előtérbe helyezve, más országban pedig az ottani kollégák. A svájci bemutatóra a tervek szerint szeptemberben kerülne sor, a turnéra pedig az ősz folyamán. Az előadás azt a kérdést is feszegeti, hogy mit jelent elhagyni a hazát, az otthont, a gyerekkort, az anyanyelvet. Mit jelenthet asszimilálódni, időről időre, ötévente vagy tízévente visszatérni, találkozni a múlttal és azokkal, akik maradtak. Szinte mindenkinek vannak ismerősei, rokonai, akik kint élnek valahol külföldön.
Hol voltatok elszállásolva? Mit tapasztaltatok Svájcban?
K. B.: Ott is nehézkes az élet a Covid miatt. Éjszakai élet nem nagyon volt, ott is nemrég nyitottak meg a kávézók teraszai. Az emberek már nagyon várták, így napközben tele voltak. Bern nyugodt és szép város, nagyon kellemes a hangulata. Főleg az lepett meg bennünket, hogy nem érezhető feszültség a közlekedésben, agresszió az emberekben, sőt inkább nyugalmat árasztanak. Az ottaniak mondták is, hogy sokat tettek azért, hogy az autókat minél jobban kiszorítsák a belvárosból. Mi az óvárosban laktunk, amit folyó vesz körbe, a színházban kaptunk szállást. Nagyon kellemes sétákat tettünk, gyönyörű épületeket lehetett látni.
Hogy éreztétek ott magatokat?
B. D.: Nagyon élveztük az ottlétet, minden sajtot kipróbáltunk, csokit is ettünk. Persze nekünk ott minden nagyon drága, de svájci alapanyagokból Borisz nagyon finomakat főzött. Másokkal is barátkoztunk, amennyire a helyzet megengedte. Sajnos a társulaton belül is kitört a járvány, így egy hét után át kellett térni az online próbákra. Mi nagyon szerencsések voltunk, mert felvettük a védőoltást és nem betegedtünk le. Amíg ott voltunk, sok tesztet csináltunk. Azt beszéltük meg, hogy kétnaponta tesztelünk, önmagunkon elvégezhető gyorsteszttel, de amint kiderült, hogy valakinek valamilyen kontaktusa volt a megbetegedett személlyel, mindannyian azonnal elmentünk PCR-tesztre. Svájcban a Covid-helyzet nem valami jó. Akkortájt fejezték csak be az idősek és a veszélyeztetett egészségügyi állapotban levők oltását. Ott a rendszer úgy működik, hogy a néző, amikor elmegy színházba, leadja az adatait, és ha valakiről kiderül, hogy koronás, akkor a többieknek kötelező az egyhetes karantén és utána egy teszt. Ők így próbálják megoldani ezt a helyzetet. Mindenki nagyon komolyan veszi a távolságtartást és a maszkhordást. Egy olyan emberrel se találkoztunk, akinek például kilátszott volna az orra a maszk alól. Mi is végig maszkban próbáltunk, csak akkor vettük le, amikor ettünk vagy ittunk. Előadásokat is néztünk, sajnos a színészek a színpadon is maszkban játszottak.
