Valószínű, hogy a nagy tudós emlékére többen is írnak nekrológot. S az is valószínű, hogy mindannyian más szemmel látjuk emlékét. Engem igazán szép emlékek fűznek hozzá. Az első ilyen, ami talán véletlen is volt, az újvidéki Pedagógiai Akadémián (akkor ez volt neve), a vizsgatételek közül az ő gyermekköltészetét húztam ki. Megbirkóztam a témával, habár akkor még keveset tudtunk a modern gyermekirodalom új alkotásairól.
Személyesen, szemtől szembe 2000-ben találkoztunk, ekkor már, mint (részemről) néprajzosként. Úrhölgynek nevezett. A megszólítás „színvonalát” nem tudtam felmérni, de az idő később bebizonyította, számára ez természetes volt. Mindvégig így szólított. Távozása számomra azt is jelenti, nem lesz több ilyen fönséges tiszteletet sugárzó megszólítás.
2014-ben Kishegyesen köszöntöttük hetvenedik születésnapján. A szervezés az enyém volt, mondhatnám úgy is, rám hárult. Az ünnepség végéig feszélyezett voltam, hiszen lelkemben tudtam, nem akárkit köszöntünk. Az ünnepségre negyvenhatan érkeztek, köztük Paládi-Kovács Attila akadémikus Budapestről. A jelenléti ívet még most is őrzöm, végignéztem az aláírásokat, s megállt a szemem Böndör Pál nevénél. Istenem, már ő sincs közöttünk.
A köszöntőünnepségen elhangzó előadásokból idézek most néhányat, hiszen személyét, személyiségét az alábbi mondatok tükrözik a leghívebben.
Liszka József: Jung Károly folklorisztikai életművét az összehasonlító vizsgálódások határozzák meg. Példás makacssággal és módszerességgel ered egy-egy jelenség nyomába, nyelvi és konfesszionális határokat átlépve rajzolja meg az összefüggések gyakran igen bonyolult hálóját.
Paládi-Kovács Attila: Jung Károllyal az 1980-as évek elején ismerkedünk össze, amikor a gombosi népszokásokról kiadott könyvével (Az emberi élet fordulói. Újvidék, 1978), már a budapesti néprajzkutatók elismerését is kivívta. Az Újvidéki Egyetem Hungarológiai Intézete és az MTA budapesti Néprajzi Kutatóintézete, a Vajdasági Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia között az 1980-as évek elején szoros együttműködés, egyezményes kapcsolat létezett. Rendszeresen megrendezték a Magyar–Jugoszláv Folklór Konferenciák sorozatát, jól működött a kutatók kölcsönös csereprogramja, a kiadványcsere stb. Ez az intézmények közötti együttműködés volt az alapja annak a kétszemélyes expedíciónak is, amit 1987 októberében Jung Károllyal együtt valósítottunk meg.
Voigt Vilmos: Jung Károly a legjelentősebb jugoszláviai majd szerbiai magyar folklórkutató. Kéttucat könyve és ennek előzményeként százszámra menő tudományos közleménye az utóbbi évtizedek meghatározó eredménye. Hogy közeli és pontos mércét adjak: jóval többet publikált, mint a különben igen szorgalmas Kálmány Lajos! A „színmagyar” és akkor „bokrétás” faluban, Gomboson született, egész tevékenysége az újvidéki egyetemhez kapcsolódik: itt tanult (sok mindent, nemcsak néptudományt), lett magiszter majd doktor, oktatóként lektortól egyetemi tanárig jutott. Itt nyerte ritka elismeréseit, díjait. Magam őt 1968 óta ismerem, értekezéseinek témavezetője, „mentora” voltam.
Ahhoz a jelentős generációhoz tartozik, amelynek munkássága kivirágzott a szétszakadás előtti titóista világban. Az utókor számára írom ide, hogy a Vajdasági Folkloristák Egyesületének magyar elnöke volt – hangzott el Voigt Vilmos méltatásában.
