A pandémia okozta tavalyi kihagyás után, idén végre ismét sor kerülhetett a szabadkai Népkör MMK Interetno fesztiváljára a főtéren, ahol táncos és zenei produkciókat is megtekinthet a közönség. Rögtön az első nap egy kellemes hangulatú koncerttel zárult. Az Ötödik Évszak együttes lépett fel, amely nemrég adta ki a bemutatkozó lemezét Ne rejtsd el címmel, és az rögtön Fonogram-díjat kapott Magyarországon az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában.
Az Ötödik Évszak zenéje lágyan simogató és úgymond különös ízt ad neki, hogy az énekesnőjük, Izabella Caussanel magyar és francia származású, a két világ pedig találkozik az együttes zenéjében is. A zenekarról ifj. Csoóri Sándorral, az együttes alapítójával és vezetőjével beszélgettünk.
Hova sorolná be vagy hogyan határolná be a zenekart?
– A mai világban szinte kényszer az, hogy mindent behatároljunk. Én mégis azt gondolom, hogy nem határokat kell húzni, hanem meglátni a lényeget, a törekvést, felismerni az érzéseket. Sok mindenről alapvetően így gondolkodom. Nem szeretek határokat húzni, legfeljebb megrajzolni egy keretet, amit lehet kiszínezni vagy megtölteni különféle tartalmakkal. Azt szeretnénk, hogy az Ötödik Évszak zenéjében mindenki megtalálja a jót, az őszinteséget.
A zenekar miképp élte és éli meg ezt a pandémiás időszakot?
– A világjárvány a megalakulásunk után egy vagy másfél évvel történt, pont, amikor a közönség megismerhette volna a zenekart. Az idei nyár viszont nagyon jó visszajelzéseket hozott, megerősített bennünket abban, hogy igenis nagyon fontos az, hogy élőben, emberek előtt játszhatunk és közvetlenül kapjunk reakciókat. Abban is megerősített, hogy létjogosultsága van annak, amit képviselünk a zenekarral. Szerencsére egészen sok felkérést kaptunk, távolabbi helyekről is. Nem panaszkodhatunk.
Hogyan került sor az együttes alapítására?
– Korábban tíz évig volt egy zenekarom, a Buda Folk Band, amit úgymond befagyasztottunk, de én úgy éreztem, hogy szeretnék még zenélni, alkotni, a világi zenét gazdagítani. Azelőtt is megfogalmaztam, hogy magyar világi népzenét játszunk és most is azon az úton járva próbálunk zenét készíteni. Most azonban nagy különbség az, hogy az énekesnőnk magyar és francia ajkú, ezáltal ezt a világot is megjelenítjük. A versek, a népköltészet adja lényegében a szöveget, a zenét pedig a zenésztársaimmal állítjuk össze. Az első lemezünk nagy meglepetésünkre Fonogram-díjat kapott Magyarországon, ami nagy szakmai elismerés a számunkra. A következő lépcsőfok az, hogy tudjunk közönséget kialakítani. Nagyon örülünk, hogy Szabadkán zenélhetünk, mindent beleadunk, hogy az őszinteséget, a jóindulatot és a zene szeretetét átadjuk a közönségnek a színpadról.
Hogyan érintette az együttest az, hogy szinte már a startban elismerést kapott a szakmától?
– Mindig érdekes az, amikor az ember kap egy elismerést. Sokszor nem biztos, hogy fel tudja dolgozni. Szerintem nem is elég egyénileg, ezt közösen kell feldolgoznunk és zenekari szinten komolyan vennünk. Nagyon örülünk, mert a népzenész életben fontos a szakma véleménye, löketet tud adni. Amikor megkaptuk a díjat, pont nem tudtunk koncertezni, ezért is jött jól visszajelzésként, hogy helyes úton haladunk. Most a közönségnek szeretnénk bizonyítani, de új lemezt is készítenénk, úgyhogy sok a teendőnk. Manapság egy zenésznek mindig előre kell terveznie, mondjuk két-három évre előre nézve tudnia kell, hogy mik az elképzelései, mit szeretne, mert mi nem olyan a zenészek vagyunk, akik megelégszenek azzal, hogy van egy műsoruk és azt nyomják évekig. Szeretnénk kilépni a komfortzónánkból, többször is elhagyni azt, átlépni a képzeletbeli határainkat, hogy ezáltal is fejlődni tudjunk. Ha ez sikerül, akkor visszatekintve jogosabbnak, méltóbbnak találtatik egy díj vagy egy kitüntetés. Alapvetően persze nem ezért tesszük a dolgunkat, de jólesik. Az is nagyon jólesik, amikor nagy tapsot kapunk, olyan visszajelzést a közönségtől, ami azt jelenti, hogy megérte nekik eljönni a koncertre. Talán ez a legnagyobb elismerés, mert nagyon emberi.
Hogyan tekintetek az elkövetkező időszakra, hiszen a járványmutatók nem igazán kecsegtetők...
– Reménykedünk. Nekünk nem szabad ebbe belebúsulnunk, ennek átadni magunkat, hanem a munkánkat illetően célokat kell kitűznünk és azokat mindig szem előtt tartani, ha van Covid, ha nincs. Előre kell nézni, alkotni és annak meglesz a gyümölcse. Mi azért lettünk zenészek, hogy zenéljünk.
