2024. december 22., vasárnap
8. ÚJ VÁRSZÍNHÁZI FESZTIVÁL

Igazi színházi játék Čortanovcin

Szalai Elor Eminát, az Újvidéki Színház színművésznőjét érte a megtiszteltetés, hogy ünnepélyesen megnyissa a 8. Új Várszínházi Fesztivált Čortanovcin, a Stanković-villában. A régió jeles rendezvényének többszörös laureát-díjasaként Vida Ognjenović, a fesztivál igazgatójának és válogatójának szavaival köszönte meg a közönségnek, hogy nyolc éve teljes szívvel építi velük az Új Várszínházi Fesztivált. „Köszönöm, hogy ma este is együtt vagyunk így, a szabadban, a fák és az alvó madarak között, mert mi, színészek, hamarosan kirepülünk a színpadra, mint a legyek, és szabadrepülésben ünnepeljük a madár álmát, mert a légtér végre egyedül a miénk lesz – hangzott el Vida Ognjenović köszöntője Sz. Elor Emina tolmácsolásában.

Ezt követte a Život se sa mnom mnogo poigrao (szabad fordításban: Az élet nagyon kijátszott velem) című színdarab, amelyet az Új Várszínház Polgári Egyesület a fesztiválra készített. A Goli otok témájú, nagyon nehéz, sokrétű darabot Dino Mustafić rendező David Grossman azonos című regénye alapján, valamint Eva Nahir Panić hősnő életét feltáró filmek, interjúk, műsorok és egyéb dokumentumanyagok felhasználásával állított színpadra kitűnő alkotógárdával. Valamennyiük nehéz és sikeres munkáját – Molnár Zoltán újvidéki színészét is – vastapssal jutalmazta az értő közönség.

Szombaton egy másik közönség szintén nagy figyelemmel kísérte és őszintén megtapsolta a Maradok maradni (Ostajem ostati) című színdarabot, az újvidéki színészek független produkcióját, Crnkovity Gabriella ötletdús rendezését, Szalai Elor Emina, László Judit, Szalai Bence és Ozsvár Róbert kiváló alakítását. Az előadás a szülőföld aktuális témájával foglalkozva felvetette a minden embert megérintő kérdést, hogy el kell-e hagyni a szülőföldet, vagy mégis a szülőföldön kell maradni.

Vasárnap az esti órákban Gledališče Koper és a Prijedori Színház koprodukciója Jugoslavija, moja dežela (Hazám, Jugoszlávia) című darabja szerepelt műsoron, hétfőn pedig az erdélyi gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata Füst Milán Boldogtalanok című drámáját játssza. Kedden a Zvezdara Színház társulatának a Berači snova című produkciójára várja a szervező a fesztivál közönségét.

A Život se sa mnom mnogo poigrao című darab első repríz előadását szerdán, a fesztivál zárónapján, az eredményhirdetés után játssza.

Jó hír: a szép idő kedvez a szabadtéri rendezvénynek. A fesztiváli belépőjegy vásárlása lebonyolítható a GigsTix hálózaton. Szervezett utazás is igényelhető a rendezvény festői szépségű színhelyére.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás