Valahol mindannyian játékszerek vagyunk – hívja fel erre a figyelmet Sara Masnikosa Kicsi játékok, kicsi istenek című kiállítása. Az apró figurák mind-mind a saját apró kis világukban léteznek, és ki vannak szolgáltatva valamely őket érintő erőnek, hatalomnak, érkezzen az bárhonnan. A társadalmi nyomás az alakokat elhúzza, elnyújtja és eltorzítja, sokszor keretek közé zárja, ezáltal csak a saját aprócska valóságukban képesek az alakok létezni. A kiállított tárgyakon ezek az apró lények reflektálnak a társadalom problémáira, arra, hogy hogyan tudnak például az emberek néhány négyzetméteren élni csupán a saját buborékjaikban egymás mellett, vagy, hogy hogyan próbálnak az alakok kiigazodni a kusza információrendszer hálójában. Ezek a parányi istenek megfeszítve, sokszor egymást eltaposva igyekeznek például a Bábel tornyát is megidéző munkán egymáson keresztül a csúcsra jutni.
A keretbe zárt alkotásokon az, hogy az egyes rendszerek meddig is feszíthetők, nagyban függ attól is, hogy az milyen anyagból készült. A fonál alapú rendszereknél például az emberalakok kisebb erőkifejtéssel tudják módosítani az elébük tárt határokat, mint a szigorúbb és szilárdabb, átláthatónak tűnő műanyag rendszeren. A mesterséges és természetes anyagokból készült rendszerek bár valamilyen szinten szemben állnak egymással, mégsem jelenthetjük ki teljes mértékben, hogy az egyiknél megszabadulhatnánk a rendszer határaitól, anélkül, hogy az teljesen feloldaná, vagy felszabadítaná a képbe zárt alakokat.
A kiállítás egyik érdekes alkotása még az üvegplafont szimbolizáló kompozíció, amelyen ahelyett, hogy az alakok áttörni próbálnák azt, lefele lógnak róla, szorosan a plafonra rögzítve. Az elrugaszkodás tehát lehetetlen, érkezzen az akár az isteni akár az emberi színtől, melyek sokszor tükörképei egymásnak.
A kiállítás egészen március 20-ig látogatható a galériában.
