Az elmúlt heti Tatai Sokadalom különleges színfoltjának számított a Hagyományok Háza támogatásával megszervezett Kárpát-medencei ifjú mesemondók bemutatkozása. A fiatalokat a Kárpát-medence meghatározó népmesemondó versenyein és rendezvényein választották ki. Az eseményt Szénási Veronika mesemondó, a találkozó szervezője, korábbi versenyek zsűritagja foglalta össze.
„A tatai Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola óraadó tanáraként született az ötlet, hogy a város jeles ünnepségsorozatán mesemondó diákokat hozzunk össze a Kárpát-medencéből. A terv megfogant, s nekiláthattunk a szervezésnek. Támogatókra is találtunk, a Hagyományok Háza mellénk állt, a diákok és kísérőik étkeztetésében Tata Város Önkormányzatára támaszkodhattunk, a Meseszó Egyesület pedig segítőket küldött.
Erdélyből Sepsiszentgyörgyről, a Felvidékről (Nádszeg, Gúta, Érsekkéty, Nagymegyer, Negyed), a Vajdaságból (Hertelendyfalva, Hajdújárás) és Magyarországról (Nagykáta, Tatabánya) érkezett tizenhárom tehetséges fiatal.
Négy egykori országrészből, különböző kulturális közegből jöttek tehát a vendégek. Közös volt bennük, hogy meséiket az adott tájnyelven adhatták elő, s archaikus előadásukat hallgathatta a közönség. Mindenki a saját tudásának megfelelően a legtöbbet hozta ki magából. Öröm volt például a hertelendyfalvaiak előadását figyelni, ők, mint ismeretes – sok viszontagság után – Erdélyből kerültek Délvidékre, s a mesemondás területén is híven őrzik hagyományaikat.
A mesemondó fiatalok különbözőképpen reagáltak a fellépésre. Nagyrészük élőszóban improvizált, mások a nagyközönség előtt lassabban oldódtak fel. Igen, valljuk be, a mesemondás felnőtt-műfaj, de a jövő szempontjából mindenképpen szükséges a diákokkal is foglalkozni. A felkészítők nagy lelkesedéssel terelik tanítványaikat annak érdekében, hogy az ifjú mesemondók minél hitelesebben közvetítsék az élőszavas mesemondást.
A közönség nagy szeretettel fogadta a fellépőket, megjegyzem, hogy az egybegyűltek javarésze felnőtt volt. Ez abból is fakadhat, hogy ők jobban értették az archaikus tájnyelvet: sokan voltak közöttük, akik szintén a határon túlról érkeztek és telepedtek le a városban és környékén.”
