Egy hely, ahol jó lenni

Csuja László debütáló nagyjátékfilmje, a Virágvölgy, díjat nyert Karlovy Varyban, a palicsi filmfesztiválon pedig a Párhuzamok és ütközések versenyjellegű programrész díjazottja lett, a FEDEORA zsűri jóvoltából. A nemzetközi összetételű, filmkritikusokból álló zsűri indoklása szerint a film hatásosan mutatja be a kitaszított fiatalok életét, küzdelmét és szerelemét egy számukra elidegenedett társadalomban. A film arról szól, hogy Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, de nincs hol laknia és senki sem fogadja be. Ekkor találkozik a jószívű, munkásszállón élő Lacival, aki eldönti, hogy megteremti számukra az otthont. A Virágvölgy amatőrökkel készült, a két főszereplő, Berényi Bianka és Réti László, karakterválogatás által kerültek filmbe, és a saját nevükön szerepelnek. A palicsi filmfesztiválon alkalom nyílt beszélgetni Csuja László rendezővel.
Honnan jött a film ötlete?
– Két dologból építkezett. Egyik az, hogy régóta érdekel az értelmi sérültség, mint társadalmi jelenség, hiszen valamilyen módon ezt a társadalom találta ki. Azon tépelődöm, hogy a modern világunkban vajon helyes-e intézményes formában is bizonyos embertársainkat megbélyegezni. Ezen a témán belül is a családalapítás problémája foglalkoztatott leginkább. Az értelmi sérültség és a családalapítás rendkívüli helyzetet eredményez, sok előítélet fűződik hozzá. Egy olyan embernek, akit ily módon besorolunk, rengeteg akadállyal kell szembenéznie. A másik dolog az, hogy volt egy vízióm. Csak annyi, hogy egy fiatal nő egy külvárosban szalad egy gyerekkel. E köré a kép köré fonódott a Virágvölgy.
Eddig főleg kisjátékfilmeket készített, hogyan került sor arra, hogy nagyjátékfilmet rendezzen?
– A kis- és a nagyjátékfilm között nagy az ugrás, mert egészen más léptékkel szembesülünk. Amikor a forgatókönyvíró társammal, Nagy V. Gergővel megírtuk az első változatot, akkor azt hittük, hogy egy nagyjátékfilmet írtunk, hiszen ez volt a szándékunk, de valójában a cselekményanyag a legjobb esetben is egyharmadát tette ki egy nagyjátékfilmnek. Ezután kötődve a víziómhoz, nagyon sokáig írtuk tovább. Azt próbáltuk kifejteni, hogy ki ez a nő, hova szalad és kié ez a gyerek.
Hogyan esett a választás a két főszereplőre, Berényi Biankára és Réti Lászlóra? A filmben is így hívják őket: Bianka és Laci…
– Nem önmagukat játsszák, ez nem egy dokumentumfilm, de a nevükből is kiderülhet, hogy a személyiségük nagyon közel áll az általuk megformált karakterekhez, némileg elvont módon. Laci tisztasága és naivitása fogott meg, Biankának pedig a spontaneitása és a szabadsága. Olyanokat kerestem, akik elemi erővel képviselik ezeket a tulajdonságokat.
A film díjat kapott Karlovy Varyban. Számítottak rá?
– Egyáltalán nem, de nagyon örülünk. Reméljük, hogy ezáltal többen megnézik.
Jutnak-e lehetőségekhez a fiatal rendezők?
– Ez a film a Filmalap Inkubátor Programjának keretében készült az első körben, és azóta több körre is sor került. Segítségével könnyebb a fiataloknak elkezdeni az első filmet.
Hogyan látja, hol tart most a magyar filmipar?
– A világgazdasági válság elég durván padlóra küldte a filmipart. Akkortájt a művészeti egyetemre jártam, és azt az időszakot nyomasztónak éltük meg. Utána elkezdett javulni a helyzet. Nyilván mindig akadnak problémák, de úgy érzem, hogy most folyamatosan zajlanak események a magyar filmiparban.
Sok filmet néz? Milyen filmeket szeret?
– Nem túl sokat, nem is keveset. A különlegességeket keresem, az újfajta megközelítések, fogalmazásmódok érdekelnek. Nagyon szeretem a hétköznapi emberekről szóló filmeket, de mást is megnézek.
A Virágvölgyet mi inspirálta?
– A 40-es, 50-es években készült menekülő szerelmesekről szóló melodrámák. Említhetném Bonnie és Clyde-ot is, viszont 1970-ben készült egy film, a címe Wanda. Az is inspirálta, mindenkinek ajánlom.
Ezentúl is nagyjátékfilmeket készítene?
– Igen, nagyjátékfilmekre és dokumentumfilmekre fókuszálnék. Augusztus közepén mutatják be a szarajevói filmfesztiválon a Kilenc hónap háború című dokumentumfilmemet, amely egy magyar nemzetiségű, kisebbségi kárpátaljai fiú történetét dolgozza fel. Egy évig kísértük őt, ahogy az orosz–ukrán konfliktusban besorozott katonaként harcol. Talán hasonló tapasztalataik itt is vannak az embereknek. Örülök, hogy Szarajevóban lesz a film világpremierje, de nagyon remélem, hogy Vajdaságba is eljut, hiszen egy magyar kisebbségiről szól, akinek tulajdonképpen tönkretette az életét a háború.
Járt már Szabadkán, Vajdaságban?
– Megfordultam már a zentai Játékokon és a Dombos Festen is. Talán furcsán hangzik, de nekem Szabadka belvárosa Párizsra hasonlít, kicsiben: a szecesszió, a sugárutak, a fák, a körforgalom…
Mi az Ön „virágvölgye”?
– A „virágvölgy” számomra egy hely, ahol jó lenni. Nekem is vannak képeim arról, hogy a jövőben hogyan lehetne boldogan élni, de csak mostanában csodálkoztam rá arra, hogy amikor az ember a jövőjét és a jövőbeni boldogságát képzeli el, mindenképpen valamilyen helyhez köti. Nagyon fontos, hogy ez hol található és hogyan néz ki. Biztos vagyok benne, hogy erről mindenkinek van egy képe. Tulajdonképpen ezt az elérhetetlen képet jelképezi a „virágvölgy”, ahova soha nem jutunk el, de mindig álmodozunk róla. Ha el is jutunk, nem olyan, mint a fantáziavilágunkban. Ha ott mégis boldogok vagyunk, akkor csak átmenetileg, mert a boldogság elmúlik.

Bianka és Laci a palicsi filmfesztiválon

A palicsi filmfesztiválra Csuja László rendezővel Berényi Bianka érkezett. Biankától, aki Instagram-sztár, azt kérdeztük, hogyan esett rá a rendező választása:
– Látta az Instagramos képeimet, tudott rólam, felmérte a karakteremet és elhívott kasztingra. Nagyon megörültem, amikor megkaptam a szerepet, sose gondoltam volna, hogy ez lehetséges. Előtte is voltam egy kasztingon, az nem sikerült, és erre már el se akartam menni. Egy nappal korábban felhívtam őket és mondtam, hogy nem érdekel a kaszting, de addig győzködtek, amíg végül is elmentem. Nagyon izgalmas volt. Örültem, hogy a figurámnak ekkora a szabadsága. Magára van hagyva, nem kötődik családhoz és ez nekem azért szimpatikus, mert én is ilyen vagyok. Fél évig készültünk a forgatásra, együtt járkáltunk mindenfelé, közben jött velünk az operatőr kamerával és időnként szituációkat játszottunk el. Amikor elkezdődött a forgatás, már mindent tudtunk egymásról és mindannyian nagyon jól együttműködtünk. Egy évet kellett várni arra, hogy megnézzem a filmet, azt se gondoltam, hogy lesz belőle valami. Most is furcsa érzés számomra itt lenni és interjúkat adni. Nagyon jó, de nem tudom magamban hova tenni – mondta el lapunknak Bianka.
A díjátadóra már a másik főszereplő, Réti László érkezett, aki egyébként többszörös speciális olimpiai bajnok görkorcsolyában:
– Nagy élmény számunkra, hogy ilyen jelentős díjat nyert a film. Amikor megtudtam, hogy itt Szerbiában is díjazott lett, szóhoz se jutottam, csak nagyokat pislogtam. Nagyon jól éreztem magamat a forgatáson, jó volt dolgozni az egész stábbal. A forgatás idején izgalmas és vicces helyzetek is váltogatták egymást. A forgatókönyvet nem is nagyon láttuk, főleg improvizáltunk. Ezt a történetet így kellett bemutatni. A rendező instrukciókat adott és igyekeztünk a történetet a hétköznapi életünkhöz alakítani – hallottuk Réti Lászlótól.