Otthon. Mindenki tudja, mit takar ez a fogalom: általában azt a helyet, ahol megszülettünk, ahol felcseperedtünk, ahol otthonosan mozgunk, ahol ismernek bennünket, s ahol mi is mindenkit ismerünk. De vajon törvényszerűen a származásunk vagy születésünk helye határozza meg otthonunkat? Megtörténhet, hogy idegeneknek érezzük magunkat szülőhelyünkön, nem találjuk a közös hangot a hozzánk legközelebb állókkal, vagy a körülmények folytán kényszerülünk elhagyni szülőföldünket, és új otthont keresni. Egy másik, remélhetőleg igaz otthont. Mert az otthon fogalom nem feltétlenül azt a helyet jelenti, ahonnan érkezünk, hanem sokszor azt, ahová megérkezünk, ahol a társadalmi normák kényszerítő erejének befolyása nélkül, egyedül alakítjuk ki a számunkra legélhetőbb közeget, amelyben mindenkor otthonosan mozoghatunk. De mi történik akkor, ha az ember tudata már elfogadta az új otthont, lelke azonban még a régi otthonban maradt? Lehetséges két ugyanannyira erős kötődés? Vagy az ember kénytelen beletörődni a gyökértelenségbe? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ John Crowley Brooklyn című játékfilmje.
Eilis (Saoirse Ronan) édesanyjával és nővérével él egy ír kisvárosban. Egy kiállhatatlan asszonyság kiskereskedésében dolgozik eladóként, baráti társaságban nehezen találja fel magát. A fiatal lány talán még nem tudja biztosan, mit szeretne az életben, de azt már igen, hogy több is kijárhatna neki a szépből. Testvére és egy katolikus pap segítségével hajóra száll, és New Yorkba utazik, egészen pontosan Brooklynba. Az ötvenes évek elején járunk. A nagyváros a vidéki ír lány számára maga csodaország: egyszerre félelmetes és ámulatba ejtő. Eilis egy nagyáruházban kezd dolgozni, megtapasztalja a bevándorló lét legszörnyűbb betegségét: a honvágyat, lassan azonban megszokja az új környezetet, egyre magabiztosabban mozog a nőpanzióban, ahol többedmagával él, az esti iskolában, ahol könyvelőnek tanul, a segítő pap által pátyolgatott ír közösség részére szervezett rendezvényeken – egy olasz származású fiúval kibontakozó szerelme pedig azt sejteti, hogy teljesen önmagára talált. Úgy tűnik, sikerült élhető közeget biztosítania magának, amikor egy hír otthonról mindent megváltoztat és mindent újraértékeltet az önkeresés útját járó lányban.
A Brooklyn egy lineáris vonalvezetéssel, kellő mennyiségű fordulattal, érthetően, túlmagyarázás nélkül elmesélt történet – némi hatásvadász mozzanattal. John Crowley a mű mondanivalóját a tartalomra bízza, elsősorban a Colm Tóibín azonos című regénye alapján, Nick Hornby által írt forgatókönyvre. A cselekmény életszerűségét számos finom részlet, kimondatlan utalás, a hősök számára magától értetődő gesztus gazdagítja, nagymértékben kiaknázva a történetben rejlő lehetőségeket, gondoljunk csak a katolikus papok szerepének érzékeltetésére a család életében, vagy az adott korszak sajátosságainak láttatására. A mű meghatározó elemét képezik még a többnyire szerethető karakterek, és Saoirse Ronan meggyőző alakítása a két életmód, két világfelfogás, régi és új otthon között őrlődő Eilis szerepében. A Brooklyn egy azok közül a szeretni való filmek közül, amely nem akar többnek látszani annál, mint ami – nem folyamodik sem a művészi önkifejezés kereséséhez, sem technikai kísérletezéshez, sem egyéb filmnyelvi trükkökhöz –: egy romantikus filmdráma otthonelhagyásról és otthonteremtésről.
Brooklyn
színes, ír–angol–kanadai romantikus film, 111 perc, 2015
Rendező: John Crowley
Forgatókönyvíró: Nick Hornby
Operatőr: Yves Bélanger
Zene: Michael Brook
Vágó: Jake Roberts
Szereplők: Saoirse Ronan, Jim Broadbent, Emory Cohen, Domhnall Gleeson
