Alig egy héttel az Oscar-díj átvétele után a Saul fia alkotói Budapesten a Nemzeti Színház színpadán vették át a múlt vasárnap este az első alkalommal kiosztott Magyar Filmdíjak egyikét, a Különdíjat. A közönség ovációval, felállva, tapsolva fogadta a győztes csapatot, élükön Nemes Jeles László rendezővel. A gála végén Törőcsik Mari, a nemzet színésze lelkesen gratulált a Saul fia stábjának, majd egy megható pillanatban azt láthatta a közönség, hogy Röhrig Géza, a film főszereplője örömében magasba emelte a színművésznőt. Előtte Törőcsik Mari szerényen megemlékezett arról, hogy valamikor együtt játszottak Röhrig Gézával az Eszmélet című tévésorozatban, ahol a Saul fia főszereplője akkor a gyermek József Attilát alakította.
Az ünnepi műsort követő fogadáson Röhrig Géza az újságírók gyűrűjébe került, válaszolt néhány kérdésre, s máris sietett volna tovább. Talán egyedül a Magyar Szóval tett kivételt, egy hosszabb beszélgetés erejéig, mindjárt kiderül, hogy miért:
Ne adjon kosarat a Magyar Szónak, messziről jöttem, a Vajdaságból, Újvidékről, hogy az olvasóinkat megörvendeztethessem egy interjúval.
– Rendbe van, szinte kötelességemnek érzem, hogy önöknek nyilatkozzak, hiszen az édesapám onnan jött, verbászi születésű. El kell egyszer mennem mindenképpen a Vajdaságba. Én már Pesten születtem, s az apám csak azért nem vitt el a szülővárosába, mert négyéves voltam, amikor meghalt. Utána fogok nézni, hogy mi van ott Verbászon, ahol egykoron a dédapám polgármester-helyettes volt, s az őseim ott vannak eltemetve. El kell látogatnom a Vajdaságba.
Hogyan lett önből színész?
– Nem lett belőlem színész, egyáltalán nem biztos, hogy ennek lesz folytatása, én csak eljátszottam egy filmszerepet, és az a film nagy sikert aratott a világban. Örülök neki, mert ez egy fontos film, de ettől én még nem leszek színész, nem is feltétlenül ambicionálom ezt, nincs tervbe véve.
Mivel foglalkozik?
– Mikor mivel. Én nem tervezek ennyire előre. Mindennap kinyitom az ablakot, megnézem, hogy milyen az idő, aztán eldöntöm, hogy mivel foglalkozom aznap.
Ha esik az eső, mit csinál?
– Azt nagyon szeretem, akkor kimegyek sétálni.
Ha süt a nap?
– Az esőt szeretem megélni, ha süt a nap, az is jó, de akkor nem biztos, hogy kimegyek a lakásból.
Ha fúj a Kosava, akkor mit tesz? Tudja az egy borzasztóan erős szél.
– Igen, hallottam a Kosaváról, szeretném megtapasztalni a Kosavát, nem tudom elképzelni, ezért oda kell mennem önökhöz.
Jöjjön el hozzánk, mielőbb, szeretettel várjuk.
– Ez a tervem, nagyon gyönyörű dolgokat hallottam Vajdaságról, Szabadkáról, Újvidékről, Verbászról. Szégyellem magam, hogy maholnap ötvenéves leszek, és még mindig nem jártam ott. Tolnai Ottó nagyon sok érdekes dolgot mesélt, el kell mennem.
Azt mondja, nem tartja magát színésznek, mi a szakmája?
– Végzettségemnél fogva gimnáziumi tanár vagyok.
Milyen szakon?
– Bibliát tanítok. New Yorkban egy zsidó gimnáziumban.
Annak ellenére, hogy régóta külföldön él, gondosan őrzi az anyanyelvét.
– Az anyanyelvét az ember megőrzi, ami nekem tulajdonképpen az apanyelvem, hiszen az apám tanított meg magyarul, anyukám nem volt, örökbe fogadtak engem. Nem ismertem az anyámat. De az apanyelvemet ápolom, és szeretnék hazajönni Magyarországra. Az, hogy jelenleg New Yorkban vagyok, nem jelenti azt, hogy ott kívánok maradni. Egyszerűen így alakult az én életem.
Hány nyelven beszél?
– Lengyelül, héberül, angolul és magyarul, négyen.
Héberül is anyanyelvi szinten?
– Nem, semmiképp. Héberül 20 éves koromban tanultam meg, akkor mentem ki Izraelbe, s ott kezdtem elsajátítani a nyelvet.
Most visszamegy tanítani?
– A Saul fia miatt egy év kimaradt New Yorkban, szüneteltettem a tanároskodást, most, hogy véget ért az Oscarral a dolog, könnyen előfordulhat, hogy ősztől ismét az osztályteremben találom magam. Az is lehet, hogy nem, majd kinyitom az ablakot ősszel, és akkor eldöntöm, mi legyen.
A Saul fia hogy találta önt meg?
– Ez egy véletlen volt, ha van ilyen. A rendező Nemes Jeles László odaadta a forgatókönyvet azzal, hogy egy másik szerepet szánt nekem. Majd addig-addig beszélgettünk és dolgoztunk együtt, míg a végén rám bízta a főszerepet.
Ismerik korábbról egymást?
– New Yorkban találkoztunk egy közös ismerősnél, de az évekkel a film előtt volt még. Eszünkbe sem jutott, hogy majd valamikor együtt fogunk dolgozni. Sokáig kapcsolatban sem voltunk. S amikor elkezdte az első filmjét, mint már mondottam, egy másik szerep erejéig gondolt rám, de én nem véltem úgy, hogy az rám lenne szabva, s akkor szép lassan két hónapig tartott, míg összeállt benne, hogy próbáljuk meg, esetleg én legyek a főszereplő.
Tökéletes alakítás volt az élete első főszerepe.
– Ezt tudtam kihozni magamból.
Milyen volt az Oscar-díj-átadó ünnepség?
– Rettenetes, ízléstelen és buta, unalmas és hosszú. Maga a díj a lényeg, a film, az elismerés, az a sok munka, amit beletett a stáb, és az a sok ember, akik szorítottak nekünk Magyarországon, és a földkerekségen mindenhol. Ez a kicsi nép végre valahogy össze tudott jönni egy célért, együtt tudott érezni egy pillanatig, és mi ott úsztunk az aranyért, hogy úgy mondjam, tényleg mintha egy világbajnoki döntőn lennénk, úgy éreztük magunkat. A szeretet áramlott felénk, amikor felnyitották a borítékot, nem az volt számunkra az érdekes, hogy ott vagyunk Hollywoodban, és elnyertük az Oscart, hanem az, hogy vannak emberek, akiknek a szeme most egy képernyőre tapad, és ha annak a filmnek bemondják a címét, akkor valamennyien ököllel a levegőbe ütnek, felugranak, és ordítanak egy nagyot. Gondolom 15 millió magyarnak könnybe lábadt a szeme. Mi ezt szerettük volna megadni, ezt az élményt.
Megadatott.
– Igen, hála a Jóistennek. Az ünnepség az csak hab volt a tortán.
Most bombázzák-e új szereplehetőségekkel?
– Nem, nem is szeretném. Szerepajánlat van, de nem mindegyik művészi és nem mindegyik érdemleges. Igazából egyesével kell ezeket megfigyelni, mintegy lepkegyűjtőnek a példányokat, és azután, ha van olyan, ami igazán megérdemli, akkor boldogan elfogadom, de nem kell ezt erőltetni.
A következő állomás?
– Kijevbe megyek, az ukrajnai díszbemutatóra, majd március 15-én Budapesten fogok ünnepelni.
