Az álom a legközelebbi út önmagunk felé. Álmunk sokszor többet árul el rólunk, mint amennyit magunknak is hajlandóak vagyunk beismerni. Különösen akkor, ha többszörösen visszatérő álomról van szó. Nem meglepő tehát, hogy a legnagyobb és legkiváltságosabb szerelem az, amelyet éppen álmainkban tapasztalunk meg.
Enyedi Ildikó az idei Berlini Filmfesztivál fődíjában, az Arany Medve Díjban részesült Testről és lélekről című alkotása két enyhén sérült ember különleges viszonyát dolgozza föl. Endrének (Morcsányi Géza) a bal karja béna, Mária (Borbély Alexandra) pedig Asperger-szindrómában szenved, zavaros a szociális énje, képtelen alakoskodni, abnormálisan fejlett a memóriája, mindenféle értelemben iszonyatosan precíz – és idegenkedik az érintéstől. Mindketten ugyanazon a vágóhídon dolgoznak, Endre gazdasági igazgató, Mária minőségellenőr, felszínesen ismerik is egymást, igazi kapcsolatukat azonban éjszakánként élik, estéről estére mindketten ugyanazt az álmot álmodják: szarvasokként eledel után kutatnak a hólepte erdőben.
Az álom és a szerelem külön-külön is ingoványos talaj, együtt meg kétszeresen az, ha az alkotó nem vigyáz, mindkettőben könnyen eltévedhet. Szerencsére Enyedi Ildikóval és művével nem ez történt. A film nagy erénye, hogy a rendezőnek sikerül a realitás határain belül ábrázolni ezt a kétségtelenül kivételes kapcsolatot. Ebben nagy szerepet játszik egy munkaközösség – történetesen egy vágóhíd – mindennapjainak a megjelenítése, hétköznapi emberek hétköznapi gondjainak a taglalása, kezdve a párkapcsolati kérdésektől, a munkafeladat végzésén keresztül a társadalmilag tolerált megvesztegetésig, amit mindvégig szelíd humor és finom irónia hat át.
A film erősségei közt kell továbbá említeni a főhős páros rendkívüli alakítását. Borbély Alexandra minden megjelenése, apró gesztusa és megszólalása színészi bravúr, nem kevésbé kitesz magáért bal kezét folyamatosan törzse mellett lógatva a színészi múlttal nem rendelkező Morcsányi Géza, akit a Radnóti Színház dramaturgjaként és a Magvető Kiadó volt vezetőjeként ismerhetünk.
Ami a kiváló alkotásból remekművet teremt, az a film képi világa. A Herbai Máté által fényképezett mű látványvilága igazi vizuális gyönyört alkot. Képileg a film a vágóhídon zajló brutalitások és a gyengéd álomképek finom ötvözete: az elsőn szomorú tekintetű marhákat ölnek le és dolgoznak föl, folyamatosan sikálva a vért a csempéken, a másikon légies szarvasünő és délceg szarvasbika futnak egy erdei kis tó körül a hóesésben. A jól megkomponált beállításoknak köszönhetően nem ritkán olyan érzésünk van, hogy kimerevített állóképek sorakoznak előttünk a vásznon.
A Testről és lélekről sajátos meditáció az önmegismerésről: elmerülés önmagunkban magányérzetünk enyhítése érdekében. Minden apró rezdülésében ott lappang a kérdés: vajon melyik a valódi énünk, az árnyvilágban nap mint nap a túlélésért/elismerésért/megbecsülésért küzdő, vagy az, amelyik legtitkoltabb vágyainkat és félelmeinket juttatja kifejezésre? Mire van szüksége a testnek, és mit akarhat a lélek – s vajon összeegyeztethető-e a kettő?
Rendező és forgatókönyvíró: Enyedi Ildikó. Producer: Mécs Mónika, Muhi András, Mesterházy Ernő. Operatőr: Herbai Máté. Vágó: Szalai Károly. Zene: Balázs Ádám. Szereplők: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza, Schneider Zoltán, Nagy Ervin, Tenki Réka, Bata Éva, Jordán Tamás, Békés Itala, Járó Zsuzsanna, Mácsai Pál. 116 perc, 2017, Magyarország.
