Budapest felett az angyal

A több tekintetben is kivételes Európé, a Jupiter negyedik holdja. Tündöklő narancssárga színű és rendkívül fényes, felszíne egyedülálló a naprendszerben: hideg, kásás jég. Egyszerre csábító és elutasító. Mint az értelemkrízisben és erkölcsi válságban szenvedő Európa, amely atomizálódó társadalmának létkérdéseire egyetlen hagyományos életmodell sem nyújt már megnyugtató választ. Hiába Isten az ember legszebb gondolata, az ember gondolataiban ritkán találkozni Istennel, aminek következtében érzelmileg elidegenedett világunkban az ember folyamatosan lelki eredetű gondokkal küzd. Vajon a megtapasztalt csoda segíthet rajta?

Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje vallási jellegű utalásokkal sűrűn átszőtt alkotás. A cselekmény a szerb–magyar határon kezdődik, ahol a tizenhét éves Aryant (Jéger Zsombor) illegális határátlépés során többször meglövi egy rendőr (Cserhalmi György), azonban ő nem hal meg, hanem csodálatos képességre tesz szert: angyalként levitálni kezd. A meghasonlott, szélhámos tábororvos, Stern doktor (Merab Ninidze) kiváló kereseti lehetőséget lát a fiú szerzett képességében, pénzt és útlevelet ígér neki, ha hajlandó vele üzletelni. A rendőrség mindeközben végig a nyomukban van, különösen az után, hogy a metróban terrortámadás történik, és az ifjú Aryant jelölik meg az egyik elkövetőnek. A két férfi közt lassan kialakuló barátság önvizsgálatra készteti az orvost, és újraértékelteti vele mindazt, amiben addig hitt.

Az erősen transzcendens töltetű filmben számos hitbéli allegória található, kezdve a repülés spiritualitásától a megváltó jellegű csoda lehetőségén keresztül a bűnhődés kérdéséig, amelyek számos finom gesztusban és megnyilvánulásban jutnak kifejezésre, lehetetlen felsorolni minden apró célzást, ami átszövi a művet. És bár az efféle többrétű és erős szimbolikájú alkotásban mindig benne van a kuszaság veszélye, összetettsége ellenére Mundruczó Kornél filmje rendkívül egységesnek hat. Az alapsztori van annyira erős, hogy a rápakolt apró utalások nem billentik ki. Szerencsére a menekültválság kérdésköre sem nehezedik rá a filmre, a rendező éppen annyit foglalkozik vele, amennyire szükséges a történet szempontjából, ekkor is egyéni sorsokat ábrázol, és a tényleges állapotokat dokumentálja, elkerülve a téma politikai feszegetését.

A film erényei közt meg kell említeni a kitűnő színészi játékot, mindenekelőtt a főhősök alakítását. A grúz Merab Ninidze kiválóan testesíti meg a folyamatosan zaklatott magyar orvost, nem kevésbé dicséretre méltó a szír menekültet megformáló magyar Jéger Zsombor játéka, aki szűkszavúsága révén puszta megjelenésével képes átszellemültséget tükrözni, és doktor Stern elkeseredett barátnőjének szerepében Balsai Mónika alakítása is telitalálat. A mű másik nagy erénye a remekbe szabott látványvilág. Az első pillanatban magával ragadja a nézőt, és akkora erővel szorítja, hogy a néző két órán át légszomjjal küzdve kapkod levegő után. Az illegális határátlépők utáni hajsza, a menekülttáborban zajló ideglelős rohangálás, a lehengerlő lendületű akciójelenetek, a vágatlan autós üldözés életszerűségükkel mind-mind a cselekmény kellős közepébe szippantják a nézőt – klausztrofóbiája van, amíg a járműbe zsúfolt menekülteket kíséri, az ülés karfáját szorítva nézi végig a gépkocsis hajszát, és megilletődötten emeli a tekintetét az épületek fölé emelkedő angyal láttán. Jól teszi, amikor fölfelé tekint, a gond sokszor éppen abban rejlik, hogy „elfelejtettünk fölfelé nézni”, így mindig lemaradunk a csoda megtapasztalásáról.