A versenyprogramban láthattuk a Nyílj meg nekem című finn alkotást, amelyet a fesztivál vendégeként Simo Halinen rendező mutatott be a média képviselőinek:
– Ez nem egy szokványos film, amelyet ugyanakkor a szakma és a közönség is egyformán jól fogadott. Az év első számú alkotásának tekintik Finnországban, holott nem számítottuk ekkora sikerre. Filmünk a még mindig tabuként felfogott transzszexualitással foglalkozik, de nem a szexről, hanem az érzelmekről szól. Készítése közben dilemmaként felmerült, vajon kellemetlen lesz-e a nézőknek, például egy hetero párnak, egy ilyen témájú filmet megnézni, de célunk épp az volt vele, hogy az emberek nyíltan beszéljenek ezekről a dolgokról. Végül pozitív visszhangokat kapott, azóta se kaptam egy fenyegető telefonhívást sem – tette hozzá a rendező.
Ugyancsak a versenyprogramban vetítették A harmónia órái című kazahsztán-német-francia filmet, amely alapvetően az erőszakról szól. A film rendezőjétől Emir Baigazintól megtudhattuk, hogy az agresszivitás témája, az ember ragadozó természete mindig is foglalkoztatta. A rendező arról is szólt, hogy az alkotónak olykor hidegvérűnek és kegyetlennek kell lennie a művészet érdekében, ez vonatkozhat például az állatok megölésére. Hozzátette azt is, hogy nem szereti megfogalmazni a filmjei üzeneteit, ez ugyanis kizárólag a néző feladata.
Csigákról és emberekről
A fesztivál vendége volt Tudor Giurgiu román rendező is, akinek a Csigákról és emberekről című filmjét szintén a versenyprogramban nézhettük meg. Ez a film egy számunkra is jól ismert témát taglal: a kommunizmus leköszönését és a demokrácia beköszöntését:
– A kommunizmus bukása optimizmust szült, de a lelkesedés azóta alábbhagyott, mert nem tudtunk mit kezdeni a nagy szabadsággal. Talán csalódtunk, vagy mást vártunk a demokráciától, de szerintem demokráciát csak tapasztalatokra lehet építeni, ami nekünk még nincs. Mérsékelt optimizmusú tragikomédiánkban visszaemlékezünk Michael Jackson 1992-es koncertjére is, ami akkora eseménynek számított, hogy szinte lebénította az országot. Ez sok mindent elmond – hallottuk a rendezőtől.
A palicsi filmfesztivál idén a török filmeket helyezte középpontba. Az új török alkotásokat bemutató programrészben láthattuk a Belül című filmet, amely a rendező Zeki Demirkubuz elmondása szerint az emberi zavarodottságot, azt a fajta őrültséget próbálja bemutatni, ami mindenkiben jelen van valamilyen módon. Épp csak nem foglalkozunk vele, mert megfoghatatlan és nem egyértelmű, mint a kétszerkettő.
A Párhuzamok és ütközések programrészben láthattuk a Köszönöm, jól szlovákiai filmet Mátyás Prikler rendezésében, aki szintén a fesztivál vendége. A rendező arról szólt, hogy filmje a szlovákiai magyarok valóságát mutatja be egy mozaikszerű, félig dokumentarista alkotásban, amelynek nincs szó szerinti eleje és vége.
Film, amelyet körülleng a misztika
Ugyancsak a Párhuzamok és ütközések programrészben mutatták be az Én is akarom orosz filmet, amely Aleksei Balabanov rendező utolsó alkotása, hiszen május 18-án hunyt el ötvennégy éves korában. A filmet azóta misztikus történetek lengik körül. Ezekről és az alkotásról a film egyik szereplője Oleg Garkusha szólt:
– Balabanov mindig hangoztatta, hogy botrányos filmeket szeret készíteni, ez pedig inkább lírikus lett. Habár mindenkit meglepett, mégis jó visszhangokat kapott. Sokan misztikusnak tekintik, hogy a filmben meghal a rendező karaktere, amelyet ráadásul Balabanov játszott el. Mintha ezzel előrevetítette volna a saját halálát. Számomra viszont ennél misztikusabb, hogy Balabanov halála után negyven nappal leomlott a harangtorony egy része, amely előtt felvettük az említett jelenetet. Ezt a mai napig sem tudom megmagyarázni...
