Mint arról már beszámoltunk, az idei palicsi filmfesztivál versenykategóriájában a győztes film a holland Borgman lett. A filmekre éhes közönség a fesztivál folyamán megközelítőleg száz film közül választhatott. Ezúttal is több programrészben tekinthettük meg az alkotásokat, melyeket több helyszínen is vetítették. A fő versenyprogram a palicsi Nyári színpadon zajlott, és kivételesen azt is elmondhatjuk, hogy az időjárásra egy rossz szavunk sem lehet, a filmnézéshez igazán kedvezett: eső nem esett, és trópusi hőség sem volt.
Az idei fesztivál sem kizárólag a filmek vetítéséből állt, kísérőrendezvényekre is sor került. Európa és a kereszténység címmel például kétnapos tudományos konferencia zajlott, és könyvbemutatók is voltak. A közönség megismerkedhetett Slobodan Elezović könyvével, mely a verbászi mozi történetét meséli el, valamint Nebojša Popović monográfiájával, mely a Lifka-díjasok előtt tiszteleg.
Nebojša Popović, az RTS tudósítója évekig a palicsi filmfesztivál sajtótájékoztatóit vezette, időközben pedig alkalma nyílt a fesztivál vendégeivel is beszélgetni. Ezek az interjúk adtak alapot a Lifka-díjasokat bemutató monográfia megjelentetéséhez is. A könyvet a szabadkai Szabadegyetem és a belgrádi Jugoslovenska Kinoteka, vagyis a Filmarchívum adta ki. Radoslav Zelenović, a palicsi filmfesztivál igazgatója a könyvbemutatón a többi között azt hangsúlyozta, hogy a könyvkiadás ugyan nem a filmfesztivál legfőbb feladata, mégis nagyon fontos szegmense.
A könyv szerzője a kiadványa kapcsán elmondta, hogy huszonhat alkotót vonultat fel, köztük például Szabó István és Jancsó Miklós rendezőket is. Nebojša Popović arról is szólt, hogy mi jelentett nehézséget a könyv megírása idején:
– Mindenekelőtt pontosságra törekedtem, és ezt nem egyszerű elérni. Sok helyen kellett utánanéznem például a filmek dátumának. Néhol azt az évet tüntetik fel, amikor a film elkészült, máshol pedig a megjelenésének az időpontját. Olykor még az alkotók honlapján is téves adatokra bukkantam. Nem egyértelmű a hazai filmek angol címe sem, különösen a régi alkotások esetében – mondta, és a könyv címére is kitért.
– A könyv alcíme Slobodni ljudi, azaz Szabad emberek, mert ezek a művészek valójában az alkotásaikon keresztül lehetnek szabadok. Azután a kiadvány címe mégis a Dodir večnosti (Az örökkévalóság érintése) lett, mert valójában ezt teszik: megérintik az örökkévalóságot. Nagyon jól jött ki, hogy Tolnai Szabolcs jubileumi filmje a The Gate of Eternity (Az örökkévalóság kapuja) címet viseli. Úgy tűnik, hogy egymástól függetlenül hasonlóan gondolkodtunk. Ő nem tudta, hogy könyvet írok, én pedig nem tudtam a filmjéről – tette hozzá, majd az érdeklődőkkel megosztott néhány anekdotát is, amelyek az alkotókkal készült interjúk során történtek.
– Óriási dolognak tartom, hogy beszélgethettem ezekkel a nagy filmes személyiségekkel. Egyáltalán azt is, hogy a díjazottak túlnyomó többsége eljött Palicsra. Nem kötelezhetők erre, azt tesznek, amit akarnak, saját érdeklődésből vállalták a fesztiválon való szereplést. Volt olyan, hogy nagyon kevés idő jutott egy-egy beszélgetés lebonyolítására. Például a Ken Loach-interjúra tíz percet kaptam. A parkban találkoztunk egy meleg vasárnapon, amikor mindenki lelassított életet él. Amikor viszont pont belekezdtünk a beszélgetésbe, a közelünkben megszólalt egy hangos építkezési gép. Azt se tudtam, mit csináljak, mire interveniálok, értékes perceket veszítek. Az interjú végül mégis megszületett, ha egy kicsit döcögősen is. Ennél nevetségesebb volt a Szabó Istvánnal való találkozás. Tikkasztó nyári napon történt, úgy kezdődött, hogy laza ruhában jelentem meg az interjún, ő pedig elegáns zakóban, ezért elszégyelltem magamat. A beszélgetés zökkenőmentesre sikeredett, a végén pedig utalást tettem arra, hogy a filmjei az örökkévalóságnak szólnak. Nem értette, majd elismételtem: eternity. – Eternity? Igen, az egy nagyon jó Calvin Klein parfüm – mondta erre. A személyes találkozások tehát érdekes helyzeteket szülnek, és felbecsülhetetlenek – szögezte le a könyv szerzője.
