2024. december 21., szombat

Indigóval hamisított vonatjeggyel csavarogták be a világot

Fődíjat nyert a Kék Pelikan című film Tel Avivban

Fődíjat nyert Csáki László Kék Pelikan című alkotása az Animix Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, Tel Avivban.
Az egész estés, animációs technikával készült dokumentumfilm az augusztus első hetében a Tel Aviv Cinematheque-ben megrendezett Animix fesztivál játékfilmes versenyében nyerte el a fődíjat.
 A Kék Pelikan valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról, akik az 1990-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket. A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült alkotást már több mint 21 ezren látták moziban és továbbra is megtalálható a magyar filmszínházak, kertmozik és szabadtéri vetítőhelyek műsorán – olvasható az NFI MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
„Egy merész film, amely semmihez sem hasonlítható; bátran mer egy jelentéktelennek tűnő történetre összpontosítani. Közelebbről megvizsgálva felismerhető benne a mindent felforgató anarchizmus és az emberi szabadságvágy!” – indokolta a fesztivál zsűrije döntését, kiemelve, hogy az animáció kitűnően megragadja a kor életérzését, a rá jellemző színekkel, ritmussal és zenével.
Izrael legnagyobb animációs filmfesztiválja 2000 óta várja a képregény és animáció rajongóit, a csaknem 20 ezer látogatót vonzó eseményen az utóbbi években külföldi alkotók is bemutatkozhatnak.
Az első animációs technikával készült egész estés magyar dokumentumfilmet április elején mutatták be a mozikban.
A filmben a valós – saját hangjukon megszólaló – szereplők mellett Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit is hallható.
 A rendszerváltás utáni időszak megidézését olyan ismert magyar kultzenekarok biztosítják, mint a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma.
Csáki László, a Magyar Filmszemlén és a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon többször díjazott, Balázs Béla-díjas író-rendező éveken át készített interjúkat azokkal az érintettekkel, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, amelyeket a kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel tettek meg.
A Metropolitan egyetemen is oktató Csáki László jelenleg a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Program alkotótáborában segíti az animációs filmkészítés iránt érdeklődő fiatalokat Terényben.
A Kék Pelikan producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Port.hu