A televíziós csatornákon távirányítónkkal szörfözve akaratlanul is olyan érzésünk támadhat, hogy a kereskedelmi televíziós állomások műsorán szereplők mellett már a különböző kábeltelevíziós ismeretterjesztő csatornák kínálatát is elárasztották a különböző foglalkozásokat (is) bemutató doku-reality-k, amelyeknek hősei ország-világ előtt próbálnak érvényesülni. Ezeken keresztül példának okán betekinthetünk az alaszkai halászok, rákászok, ausztráliai aranyásók, az angliai régiségkereskedők, lengyel vagy német teherautó sofőrök, amerikai rendőrök, határvadászok, illetve vámtisztek tevékenységébe.
E műsorok a népszerűségüket többek között annak köszönhetik, hogy valós problémákkal küzdő valódi embereket mutatnak be, és ezért a természetességükből adódóan könnyű velük azonosulni, érzelmileg kötődni, ugyanakkor sokak számára vonzóak azok a munkakörnyezetek, amelyek eltérnek a megszokott irodai, gyársori mókuskerekezéstől. Ezek a műsorok olyan, sokszor elérhetetlen élethelyzetekre világítanak rá, amelyek betekintést nyújtanak az emberi állhatatosságba, rugalmasságba és a határhelyzetekkel való szembenézésbe, így sokak számára inspirálóak és lebilincselőek is.
Az viszont több mint elgondolkodtató, hogy e doku-realityk közül ez idáig szinte egy sem foglalkozott a mezőgazdaságban dolgozók hétköznapjaival, könnyűnek egyáltalán nem nevezhető mindennapi munkájukkal, azokkal a gondokkal és terhekkel, amelyekkel szembesülni kénytelenek. Merészelem megjegyezni a Házasodna a gazda és a hazánkban is sajnálatos módon népszerű Farm, köszönőviszonyban sincs a mezőgazdasággal.
Szerencsére három évvel ezelőtt akadt valaki, hogy pótolta ezt az űrt.
Jeremy Clarkson, brit televíziós műsorvezető, újságíró és író a Top Gear és a The Grand Tour című autós műsorok által vált világszerte meghatározó televíziós személyiséggé és a „petrolhead-ek”, vagyis mindenféle gépjárművek, elsősorban autók fanatikus rajongóinak a kedvencévé. Miután két cimborájával és műsorvezető társával: James Mayjel és Richard Hammonddal sajátos, humoros, gyakran cinikus és kritikus hangzásukkal forradalmasították az autós újságírást és egekbe szöktették a kezdetekben szokványos és nem túlzottan ismert Top Gear népszerűségét. Kipróbálta a világban létező személygépkocsik, terepjárók és szuperautók 99 százalékát (még a mi Yugónkat is:) 25 éves benzingőzös újságírói pályafutás után pedig elhatározta, hogy visszavonul az angliai Cotswolds vidékén lévő birtokára. Itt persze nem élvezte sokáig a békés nyugdíjas éveket. Egyrészt nem ilyen fából faragták, másrészt pedig a birtokán lévő termőföldek bérlője is bejelentette, hogy szögre akasztja a kaszáját.
Az egyébként eléggé megosztó személyiségként és rigolyásként hírhedt Clarkson ezért némi hezitálás után elhatározta, hogy saját kezébe veszi a birtok felvirágoztatását, a Grand Tourt is sugárzó Amazon Prime internetes tartalomsugárzó pedig rábeszélte őt (vagyis fizetett eleget) hogy mindezt kamerák előtt tegye. Így jött létre a Clarkson farmja (Clarkson’s Farm) doku-reality, amely teljesen új oldaláról mutatja be a műsorvezetőt.
Persze Clarkson számára kiderült, hogy nem elég elénekelni a Szeretnék szántani népies, vagy éppen a Sárgul már a kukoricaszár lakodalmas-rock nótát, attól még nem szökik szárba a kukorica, az árpa, a búza vagy éppen a repce és a birkák, a tyúkok és a tehenek sem fejlődnek csak azért, mert a gazdájuk rájuk nézett. A műsor tökéletesen bemutatja, hogy mennyire nehéz és milyen kihívásokkal is jár a mezőgazdasági munka, ahogyan azt is, hogy a nyugat-európai így a brit gazdák élete sem fenékig tejfel.
Különösen egy városi csetlő-botló számára, aki egy gazda mindennapi teendői mellett – mint amilyen a termőföldek és a jószágállomány gondozása, a helyi, az országos és európai rendeleteknek való megfelelés, illetve a szubvenciók és a bürokrácia útvesztőiben történő mókuskerekezés –, szembesülni kénytelen egy a Brit-szigetekre nem jellemző történelmi csapadékkal majd pedig szárazsággal és egyfajta habként erre a világjárvánnyal, s no meg ma már egyre több legnemzetibb érzelmű brit körében is szitokszóként emlegetett Brexittel.
Hősünk mindezeket a nehézségeket őszinte csodálkozással és egészséges öniróniával nyugtázza, még akkor is, ha a sorozat első évadjának a fináléjában döbbenten veszi tudomásul, hogy az összes költséget levonva a korongvírusjárvány és a szélsőséges időjárás miatt mindössze 144 font nyereséget tudott termelni. Vagyis az állami támogatások igenis sokat jelentenek nemcsak a brit gazdák, hanem a világ összes mezőgazdasági termelője számára.
Érdekes végignézni, hogy a Top Gearban és The Grand Tourban a környezetvédőket és az autók közlekedését lelassító, mezőgépeket vezető termelőket folyamatosan becsmérlő autó-megszállott Clarkson miképpen válik környezettudatossá és a brit és a francia gazdák követeléseinek egyik fő támogatójává, mivel míg ő a sorozatban való szereplésért is kap egy elég csinos gázsit, addig a mezőgazdasági termelőknek mindez nem adatik meg.
Természetesen Clarkson ezt a műsort sem egyedül viszi el a hátán. Hanem, ellentétben vele, földhöz ragadt, józan paraszti logikával bíró társaival: Kalebbel, a fiatal gazdával, aki ez idáig csak egyszer járt Londonban, a kőkerítést javító, folyamatosan érthetetlenül motyogó Geralddal, valamint Charlie-val a birtok tanácsadójával, aki minden szabályt fejből tud. No meg barátnőjével, Lisa Hogan, ír színésznővel, aki a birtok gazdaboltját vezetve elég sajátosan értelmezi a helyi termék fogalmát.
A Clarkson Farmja szórakoztató, de egyben mindenki számára elgondolkodtató doku-reality, egyike azon gyöngyszemeknek, amit nemcsak a mezőgazdasági termelőknek érdemes a hideg késő őszi, vagy pedig téli estéken végigdarálni.