Nemrég jelent meg Molnár Tibornak, a zentai Történelmi Levéltár munkatársának Szabadka a nagy háborúban című könyve. A kötet amellett, hogy bemutatja a település szerepét az első világháborúban, egy adattárat is tartalmaz a háború szabadkai kötődésű hősi halottjairól. A kötet bemutatója április 10-én, délután öt órakor lesz a szabadkai Városháza dísztermében. A szerzőt Szabadka első világháborús szerepéről és a kötet elkészítéséről kérdeztük.
Helyezzük el Szabadkát a történelmi Magyarországon! Milyen volt a település, milyen volt a népesség?
– Szabadka az 1910-es népszámlálás szerint Budapest és Szeged után az akkori Magyarország harmadik legnépesebb települése volt közel 95 ezer lakosával. Mire 1914-ben kirobbant a háború, ez a szám már jóval meghaladta a százezret. Bács-Bodrog vármegye központja ugyan Zombor volt, Szabadka mégis nagyon fontos gazdasági szerepet töltött be. Ez a vármegye a korabeli Magyarország éléstára volt, ennek köszönhetően itt zajlott a gabonatermelés, a szállítás, a kereskedelem. Szabadkára abban az időben mindig azt mondták, hogy a leggazdagabb város az országban. A 19. század végén és a 20. század elején a mezőgazdaság nagyon föllendült, jó ára volt a gabonának, külföldre is szállítottak belőle. Nem véletlen, hogy ekkoriban épültek azok a gyönyörű, szecessziós épületek, amik még ma is állnak. A népességet 60 százalékban magyarok, 30 százalékban bunyevácok és 10 százalékban szerbek képezték. Volt egy erős zsidó kolónia is a városban, ők főleg kereskedők, iparral is foglalatoskodó vállalkozók voltak.
Mi volt Szabadka szerepe a háborúban?
– Szabadka már csak azért is nagyon jelentős szerepet töltött be, be mert fontos közlekedési csomópont volt. Az észak–dél és a kelet–nyugat irányú vasútvonalnak is fontos csomópontja volt. Az első világháború kezdetén pedig a Szerbia elleni hadjáratnak fontos útvonala volt a Budapest felől Zimony irányába haladó vasútvonal, ebből adódik Szabadka jelentős szerepe.
Hogy élte meg Szabadka a háborút?
– Ezt a legrövidebben úgy tudom megfogalmazni, hogy a lelkesedéstől a depresszióig. A szabadkaiak, akárcsak mások Európa-szerte, lelkesen üdvözölték a háború kirobbanását, de amikor az ország a vesztes oldalon fejezte be a háborút, és következett a megszállás, akkor depresszióba zuhant a város. Egyrészt rengeteg embert veszített, másrészt az egykoron gazdag város fölélte a tartalékait, és azt gondolom, hogy nagy adósságok is keletkeztek a háború miatt.
Mik a könyv előzményei?
– Amikor megkezdődtek a kutatások, kialakult egy nagyon szerencsés helyzet. Egyrészt idősebb Fodor István, az akkori levéltár-igazgató támogatta ezt a kutatást, másrészt a budapesti székhelyű Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944/45 Alapítvány fölajánlott egy tisztességes kutatói ösztöndíjat. Ezt a kutatást nem lehetett Zentáról megcsinálni, Szabadkára kellett utazni, ennek voltak költségei. Szakmai támogatást pedig a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány munkatársaitól kaptam. A kötet szerkesztését Pintér Tamás, az alapítvány kuratóriumának elnöke vállalta el, a szakvéleményező pedig dr. Pollmann Ferenc, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmunkatársa, az első világháború egyik legelismertebb magyarországi szakértője.
Milyen forrásanyagokat használt a kutatáshoz?
– Már meglévő, Szabadka történetével foglalkozó szakirodalmat használtam, illetve sikerült hozzájutni a Bácskai Hírlap példányaihoz. Nagyon kimerítő, alapos cikkeket írtak a városban történő eseményekről, a közigazgatásról, a városi tanács és a polgármester aktivitásairól, a háború okozta nehézségekről. A hősi halottak adattárának összeállításához pedig a halotti anyakönyvek kellettek, illetve a korabeli városi jegyzőkönyvek és a háború során folyósított hadigondozási ellátások iratai. Úgy gondolom, hogy az első világháborús veszteségkutatásban sikerült egy olyan módszert kidolgozni, amely bárhol alkalmazható a Kárpát-medence területén, hiszen mindenhol hasonló irattípusok keletkeztek.
Azt írja a könyvben, hogy a háború csak akkor zárható le, ha az összes elesett katonát eltemetjük, legalább virtuálisan. Hol tart ez a folyamat?
– Szabadka esetében körülbelül a felénél, ezért is foglaltuk bele a címbe, hogy első kötet. A hősi halottak adatainak földolgozásában 1919-ig jutottunk. Eddig az időpontig érkeztek a Belügyminisztériumtól a jelentések az elesett katonákról, amiket aztán bevezettek a halotti anyakönyvekbe. A békeszerződés után egyrészt megszűnt a Belügyminisztérium fennhatósága, másrészt ekkor már eltűnt katonákról beszélhetünk, akiket külön bírósági eljárással kellett holttá nyilvánítani. Ezek az adatok még nem szerepelnek ebben a könyvben. A városban hadi kórház is működött, így a temetőben nagyon sok nem Szabadkához köthető katonát is eltemettek. Az ő adataik részben szerepelnek a mostani kötetben.
