Ugyanolyan módon ismerkedtem meg ezzel a számmal, mint bárki más: Tom játszotta szíve macskahölgyének, kirángatva ezzel szardíniadoboz ágyából és mély álmából Jerryt.
Má’bébé – egy hordóból feltörő néger hang, fekete és selymes, akár az éjszaka, de reszelős is, ha másért nem, hát a rend kedvéért, hogy tudni lehessen, ki az úr a háznál, ki a férfi, ki hordja a nadrágot, ki a má’bébé, és kinek van vagy nincs babája. Ez volt a dalban a legjobb, nevelő és nevettető hatással bírt, emellett persze arra is megtanított, hogy léteznek eldöntendő kérdések, amit később, amikor már nagyobbacskák lettünk, és valami rossz fát tettünk a tűzre, amit aztán megpróbáltunk kimagyarázni, mintha ott sem lettünk volna, igen vaskos és egyértelmű mondással intéztek el a felnőttek.
Ebből aztán megtanultunk, levontuk a tanulságot. Vannak dolgok, amiket nem lehet. Vagy éppenséggel lehet, de következményekkel jár. Mert ugye, egyszerre nem lehet ezt is, azt is.
Az élet attól szép, hogy pontosan ilyen egyszerű, noha bonyolultabbnak tűnik. Bonyolultabbnak pedig azért tűnik, mert különben mivé lenne a világ? Ha csupa egyszerű döntésből állna, igenekből és nemekből, ha az elvek az elvtelenséggel állnának szemben. Ez bizony csak a költészetben, a görög tragédiákban és a dalszövegekben van így. Az igenek és nemek csatája (utóbbi szó mindkét értelemében), a végsőkig feszítve. Feloldozás helyett jó esetben katarzis, még jobb esetben dudorászás. Feloldozás helyett feldolgozás, ami azonban soha nem mismásolás és megmagyarázás. A katarzisban és a dudorászásban nincs helye ilyesminek.
Arra kellene gondolni tehát, hogy csakis olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, amik vagy a katarzis, vagy a dudorászás lehetőségét hordozzák magukban, és semmiképpen sem olyan dolgokkal, amelyek megengedik, hogy egyszerre legyen ez is, az is, mert azokból semmi jó nem sül ki.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
Hiába gondolunk azonban erre, élnünk eszerint mégsem lehet, hiszen minimum a szürke van, maximum a vajszínű árnyalat, ami feltételezné, hogy nem vagyunk szellemi értelemben vakok. Meg azt feltételezné, hogy akad bennünk belátás. Reális megközelítés, józan belátás. Bölcsesség. Mindezt szokás szembeállítani azzal az egyszerű dologgal, ami csak a cigány falnak rohanó lovát jellemzi, amelyikről jól tudjuk, hogy nem vak, hanem bátor.
A bátorság tehát nem pozitívum, hanem hülyeség. Fejjel a falnak menés. Aki az eldöntentendőben hisz, az bizony nem a jót képviseli, hanem a hülyeséget.
Kap is egy vasalót a pofájába, mint Jerrytől a nagybőgőző, hősszerelmes macska. Ezt is megtanultuk, kikacagtuk a macskát, és nem haragudtunk az egérre, olyan egyszerű volt, és világos, hogy mi az ábra: a macska udvarol, a lánymacska pillog, a kutya megkötözve ül a háza előtt, és az egér meg azért, mert felverték álmából, kicsinyes bosszút áll.
A kutya előbb-utóbb elszabadul, az egér visszahúz a lyukba, a macskán meg jól elverik a port. Attól még nem válik nevetségessé, noha megnevettet, nem válik kicsinyessé, noha nincs benne nagyvonalúság. Ott egyensúlyoz az igenek és nemek egyszerű világában, elveivel szemben nem az elvtelenség, hanem másfajta elvek állnak, igazsága soha nem lesz azonos az egér vagy a kutya igazságával.
Ami hiányzott ebből a világból, akár a dalból, az annak a feltételezése, hogy az elvekkel szemben az elvtelenség állhat. Az nagyon sajnálatra méltó dolog lenne, ha úgy volna, hogy már a szürke sem elég, már a vajszínű árnyalat is kevés, mert csak a megmondás van, ami nem tűri (nem nehezen, hanem egyáltalán nem) azt, hogy van, aki nem úgy gondolja.
Aki nem úgy gondolja, az nem tudja, hogyan kell gondolnia. Ez itt a helyzet. Nincs eldöntendő kérdés, csak válasz van.
Megnyugtató világ, amiben élünk, hiszen csak emberek vagyunk, és nem rajzfilmhősök.
Is You Is, or Is You Ain’t…
Csak a mi szánk van tele festékkel, mert a vajszínű árnyalat hiánya csak bennünket érint. Az önmagunkba nézés csak bennünket kötelez, azokat, akik megmondják, mi a pálya, azokat nem kötelezi.
A világirodalom egyik legszebb eldöntendő kérdése, „lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés”, úgy tűnik, menthetetlenül kiment a divatból a lelkiismerettel, a hatalom gyakorlásának felelősség- és következményvállalásával együtt.
A hamleti kérdés ekképpen hangzik tehát, a megmondás felől: lenni, de úgy, ahogy mi mondjuk.
Így bizonyosan könnyebben megtanuljuk, hogy például a török sajtószabadság európai mércéje nem eldöntendő, hanem ha úgy mondják, akkor van.
Így bizonyosan azt is meg tudjuk érteni, hogy amikor nyolcvanezer ember kifütyüli és lemondásra szólítja fel az osztrák kancellárt május 1-jén, akkor ő azt bírja mondani nekik: „Az embernek bírnia kell a kritikát, és komolyan is kell vennie, de a politikai irányvonalunk helyes.”
Így bizonyosan azt is megértik egy kicsiny szerbiai falu egykori lakói, hogy gyűlöletbeszéd pedig nem hangzott el náluk – erről az első délvidéki hírportálon olvasható ma is egy 2009. május 6-án megjelentett tanulságos cikk, amit a megmondás bizonyosságával írt felül a nemzetközi törvényszék.
Így bizonyosan azt is fel tudjuk fogni, hogy amikor a nemzetközi békefenntartók nem akadályozzák meg a népirtást, akkor ahhoz nincsen közük, mert nem eldöntendő kérdés, hogy a békefenntartáshoz tartozik-e a vérengzés megakadályozása.
Talán ezért van az, hogy majdnem három évtized távlatából, csöndesen szemlélve a ma zajló népvándorlást és háborús menekülthullámot, már semmilyen érzést nem váltanak ki azok az emlékek, amikor egy nem zajló háborúban részt venni nem kívánó vajdasági magyar családok vízumkérelmeit úgy dobták vissza Kanadától Hencidáig, vagy úgy adták meg a család egyes tagjainak, míg a többieknek nem, hogy csak ámultak az orvosok, lakatosok, IT-szakemberek: létezik, hogy az egész világ nem tudja, mi zajlik?
Az élet attól szép, hogy bizonyos pontokon egyszerű lehetne, eldöntendő kérdésekre adható volna egyértelmű válasz.
És a világ attól bonyolult, hogy ezek helyébe hetven év szorgos és kitartó munkájával a megmondás lenéző, szakértő, dölyfös, ám kíméletlenül működő gépezete került.
Marad tehát a költészet, a görög tragédiák (valamint Shakespeare, Cervantes, Céline és a krimiregények), régi rajzfilmek és a dalszövegek, ahol feloldozás helyett jó esetben katarzis, még jobb esetben dudorászás van, feloldozás helyett feldolgozás, ami azonban soha nem mismásolás és megmagyarázás.
Valami hasonlóval foglalkozik a Bevin Boys együttes.
Érdemes hallgatni őket.
A szerelmes macska, Dinah Washington mellett az ő repertoárjukon is szerepel Louis Jordan örökbecsű rhythm and blues száma:
Is You Is, or Is You Ain’t…
