Hetven évvel ezelőtt, 1946. május 26-án született Zentán Sinkovits Péter író, költő, újságíró, lapunk nyugalmazott munkatársa. A Magyar Szó volt főszerkesztője és budapesti tudósítója tavaly a Magyar Újságírók Országos Szövetsége szakmai elismerésében, az életműdíjnak számító Aranytoll díjban részesült. Napjainkig hét önálló kötete jelent meg. A kerek születési évforduló alkalmából a Sikoly folyóirat legújabb számában egy mélyinterjút közöl az ünnepelttel. Ebből közlünk részleteket.
Zeneiskolában tanult, zenekarban játszott, egy ideig Belgrádban az orvostudományi karon tanult, majd Újvidéken, a Magyar Tanszéken végezte tanulmányait. A múlt század hatvanas éveiről beszélünk, amelyre ma már úgy tekintünk vissza, mint a kulturális pezsgés, társadalmi turbulenciák korára: diákmozgalmak, lázadások, beat, rock ’n’ roll, Vietnam, ’68, hippi mozgalom stb. Ezek az események hogyan csapódtak le a hazai közegben, mit lehetett belőlük érezni, és volt-e bármiféle hatásuk az itteni fiatalok gondolkodására?
– A zene maga volt az ösztönös lázadás. Új hangzás váltotta fel a porosodó kottákat; berobbanó friss eszmék és érdekes, vonzó mozgalmak alakították egy egész nemzedék hangulatát, közérzetét. Olvasmányaink is ehhez igazodtak, s ebben jelentős szerepe volt az Új Symposion megjelenésének. Aztán: rajongtunk például a francia egzisztencialista regényekért (Camus, Sartre) meg Kafkáért. A külső jegyeket tekintve mindeközben változott mondjuk az öltözék, a hajviselet is – persze, inkább utánzásként. Összességében: a lendület izgalma – talán így. Hiányzott azonban a valódi talaj, s a lengőkerék lelassult. Már a belgrádi diáklázadás híre is megosztotta az itteni fiatalokat, sokan értetlenül, idegenkedve tekintettek a „módszerre”, elhatárolódtak annak „radikalizmusától”. És hát az évek múlásával a körülmények is igencsak megváltoztak. Avagy: „Beúsztunk mi is a szerkezetbe” – idézhetném némi szomorú fintorral az egyik verssoromat. A rebellis magatartásforma a legtöbbekből kihunyt, néhányakban – időnként felbukkanó, más felületet kereső búvópatakként – tartósan jelenvaló. Kinél hogy.
Milyen kulturális impulzusok érték ebben az időszakban, melyek azok a művek, alkotók, csoportosulások, tanítások, amelyekre ma azt mondaná, hogy formálták gondolkodását, kihatottak világnézetére, befolyásolták annak kialakulását és alkotói tevékenységére is hatást gyakoroltak?
– Az irodalomhoz valójában, és dobbanásszerűen, Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye vezetett el. Igazából a pszichológia érdekelt akkortájt, de a személyes utam másként alakult. Gyorsan váltam újságíróvá, ez megint egy másik világ, s ha az ember alázattal végzi a munkáját, akkor másfelé csak kapkod. Ilyen kapkodással próbáltam követni az irodalmat, sok-sok hézaggal, azért meg-megállapodva mondjuk Cs. Szabónál és Lénard Sándornál meg a spanyol nyelvű íróknál (Álvaro Mutis az új felfedezettem), közben létrejött egy csinos kis filozófiai könyvtáram is, zenét meg állandóan hallgatok. Az újságírás révén akkor még utazni is lehetett, meg mindenféle emberekkel találkozni – utóbb ezek az emlékek is lecsapódnak. A „világnézetem” tehát mindvégig alakult – és alakul. Inkább az állandó mozgás a jellemzője, mintsem egyes személyek vagy iskolák.
A Vajdaságban akkoriban – a hatvanas, hetvenes években – született magyar irodalom lényegesen elütött a máshol keletkezett magyar irodalomtól. Milyennek látja mai szemszögből az akkor Vajdaságban kialakult irodalmi szellemiséget, és milyennek ítéli meg a vajdasági magyar irodalom alakulását azóta napjainkig?
– Szerencsére nem vagyok kritikus, így eltekintenék a téma taglalásától. Inkább egy jelenet: Böndör Palival az újságárus bódéban vásároltuk meg az Új Symposiont, s még az utcán futottuk át Gion Kétéltűek a barlangban című regényének újabb folytatását. Az olvasás gyönyörűsége – mondhatnánk utólag. Ma már másként olvasunk, kisebb intenzitású izgalommal, kevesebb friss szövegre bukkanva. És még valamit: annak idején létezett az úgynevezett Alkotók Gyűlése – a vajdasági magyar írók évente legalább egy alkalommal találkoztak az újvidéki Forum-ház nagy tanácstermében. Azaz, ismertük egymást. Legalább tudtuk, ki hogyan néz ki – hogy ilyen egyszerűen fejezzem ki magam. Ma nyilván előfordulhat, hogy két írónk elmegy egymás mellett az utcán, nem tudván, ki kicsoda. Azért hadd jegyezzem meg végül: mostanság valóban sok fiatal tehetséges író gazdagítja irodalmunkat. S ez mindenképpen reménykeltő.
Regényhősei legfőbb ismertetőjegye a töprengés. Elmélkednek létről, világba vetettségről, hitről, útkeresésről, szabadságról, identitáskeresésről, filozófiai kérdésekről, művészetekről. Az önkeresés terén a szerző mennyiben hasonlít hőseire?
– Az egybeesés tagadhatatlan, de ezek nem pusztán az én töprengéseim. Bizonyos szituációkba kerülve szereplőimnek maguktól kell megtalálniuk a megoldást, vagy éppen nyitva hagyni azt. Számomra idegen típusok is megjelennek a színen, s az írás izgalma velük is foglalkozni. Persze, egy életút második, maradék félidejében az ember igyekszik a valóban lényeges kérdésekben rendet tenni. Ez azonban csak szándék, a regény meg regény. Vagy képzeljünk el inkább egy ilyen színházi produkciót: a téma körvonalai adottak, a kulisszákat felállították, a szövegkönyv közli a bevezető mondatokat, az előadás elkezdődik. A rendező időnként utasításokat ad, többnyire azonban visszaül a székére, s a színészekre bízza a folytatást…
Üres perceiben miről szokott ábrándozni?
– Ábrándozni fiatal korban lehetséges és érdemes. Ma már megelégszem azzal, ha megőrizhetek néhány illúziót.
SIKOLY 46.
A Sikoly irodalmi és művészeti folyóirat 46. számát Sinkovits Péternek szentelte. Az ünnepelttel készült mélyinterjú mellett a lapszámban olvasható még a szerző tíz verse, három tárcája és egy részlet íródó, A hologram hintóján munkacímet viselő regényéből. Sinkovits Péter munkásságáról Fekete J. József írt tanulmányt, Virág Ibolya kisesszében, Csík Mónika prózában, Balogh István és Szögi Csaba pedig egy-egy versben köszönti az ünnepeltet. A muzslai Sziveri János Művészeti Színpad gondozásában megjelenő folyóirat idei tavaszi számát Farkas L. Zsuzsa alkotásaival illusztrálták.
(Az interjú Kilátó mellékletünkben jelent meg.)
