A héten ünnepelte Major Nándor, a vajdasági magyar irodalom egyik doyenje nyolcvanötödik születésnapját, s már ez az esemény is alkalom a köszöntésére és méltatására, de még inkább az, hogy új könyve is éppen most jelent meg az Ünnepi Könyvhétre, kiadójánál, a Forumnál. További nem lankadó alkotóerejét bizonyítja az elbeszéléseket és úgynevezett kisnovellákat tartalmazó Utcasarkon, ha hátranézünk című kötete, amely mintha nemcsak keresztmetszetét adná írói munkásságának, hanem végig is vezetné az olvasót írói pályáján, hiszen a kötetnyitó A hold kifolyt a kéményen című novella alatt az árulkodó, de ugyanakkor eligazító dátum is: 1954. De itt olvashatjuk azokat a legújabb novellákat is, amelyeket a szerző az Élet és Irodalom vagy a Híd hasábjain nemrégiben közölt. A valóság- és tényirodalom holdudvarába tartoznak ezek a novellák, amelyek zöme az emlékezés és élmény szüleménye, s ezt az író nem is titkolja, hiszen a címadó novellájában például ki is mondja: „Kilenc évvel ezelőtt történt, s én önkéntelenül visszafordultam, mert az ember maga mögött keresi azt, amin túljutott.”
Visszaemlékezések ezek a zömmel kisprózai szövegek, de a valóságunkról szólnak, hol realisztikus, hol pedig szürrealisztikus magaslatokba emelkedve. Mint egyébként a még ötven évvel ezelőtt írt, s máig a legsikeresebb regényének tartott, a képzeletbeli tengeri szigeten játszódó Délben, vagy az itt és most regényében, az egykoron nagy sikerű regénypályázatra készült Hullámok című társadalmi regényében, amelyben ugyancsak a múlt és a jelen, apák és fiúk konfliktusai körvonalazódnak.
Tudnunk kell, hogy a hatvanas évek végére Major Nándor már befutott író és szerkesztő. 1950-ben ott van a B. Szabó György szerkesztette „áprilisi Híd” fiataljai között, csatározik az elburjánzó provincializmus és az irodalomról való avítt gondolkodásmód ellen. Az 1959-ben megjelent Vereség című novelláskötetéért megkapja az akkor alapított Híd Irodalmi Díjat. Ekkorra már két éve főszerkesztője a Híd folyóiratnak, ezt a posztot Herceg Jánostól örökli, s viszi a szerkesztését egy olyan irányba, amit programcikkében így fogalmaz meg: „Lehet-e más feladata a folyóiratnak mint a társadalmi fejlődést haladó szellemmel szolgálni, figyelemmel kísérni azt, ami új, ami sürgeti a haladást… Írhat-e a zászlajára más jelszót mint ezt: támogatni az irodalomban, a művészetekben a korszerű tartalom és korszerű forma egybehangolódására irányuló törekvéseket, s az ezen a téren elért megvalósításokat tekinteni korunkhoz, a Hídhoz méltó írásoknak, műveknek.”
A hetvenes-nyolcvanas években – miután volt a Forum Könyvkiadó szerkesztője, majd lapunk, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese is – Major Nándor számos felelős politikai funkciót is vállalt – volt többek között a JKSZ Központi Bizottságának végrehajtó titkára, majd a pártból való kizárásáig Vajdaság Elnökségének az elnöke is – de mindennek a lenyomatát a politikai publicisztikában kamatoztatta. Sok éven át napilapunk szakavatott belpolitikai kommentátora volt, s ezeket az elemző írásokat több kötetben jelentette meg. A kilencvenes évek eseményeit például napról napra követte, összefüggések és magyarázatok után kutatva írta meg ennek a háborúnak a „szabálytalan” naplóját, majd az ezt követő eseményeket. A Milošević utáni korszak eseményeit három publicisztikai kötete is őrzi.
