A nő riadtan fordult hátra, azt hitte, neki szól a felháborodott hangú letolás. Mert ez, hogy ,,te beszélsz?!” egyértelműen letolás, letorkolás, a szó elfojtásának világos és határozott célja. Általában úgy szokták mondani, hogy: ,,és még te beszélsz?!” A hangsúly adja a jelentés sava-borsát. Ebben aztán minden benne van: felháborodás, régi bűnök és viták felemlegetése, annak egyértelmű kinyilvánítása, hogy aki mondja, erkölcsi győztes, akinek mondják, egy utolsó gané.
– Te beszélsz?!
Visszhangzott a kora reggeli téren a mondat, amire a nő riadtan fordult hátra. Mivel valóban beszélt a telefonján, egyértelmű volt számára, hogy a mondat neki szól. De csodálkozott, ez látszott az arcán. Nem tudta, miféle cselekedete váltotta ki a reakciót. Afelől nem volt kétsége, hogy volt ilyen cselekedete. Hiszen kinek nincs?!
Ezzel a mondattal mindenkiben ki lehet váltani a szégyen hullámait és a zavart. A nő arca is éppen ilyen volt, elöntötték a szégyen hullámai, és zavarban is volt. Ugyanakkor riadt volt a tekintete, mert nem tudta, honnan jön a támadás és kitől. Az, hogy megérdemelheti, teljesen világos volt a számára.
A tér közepén, nem messze a lángos sütödétől állt a pár, a taxik felől bukkantak fel éppen akkor, amikor a telefonáló lány már elhaladt. Addig nem voltak hangosak, a galagonyafák alatt nem lehetett mást hallani, csak a poros szandáljuk alatt ropogó ostorfa bogyókat. A férfi megállt, hogy kirázzon néhányat a szandáljából, nyilván törte a talpát. A nő közben fújtatott, ment előre. A férfi mondhatott valamit, amire a nő megpördült, rasztái táncot jártak a fején, és odasziszegte a mondatot: ,,te beszélsz?!” Mivel a tér üres volt, a reggel meg korai, a hangok, zajok felerősödtek. Talán ő sem szánta olyan hangosra a megjegyzést, mint ahogyan az belefúródott a reggelbe és a telefonáló lány tarkójába, aki riadtan hátrafordult.
Ahogyan hátrafordult, szőke, lófarokba kötött haja vidáman lendült utána. Barack színű, vékony blúzban, krém színű halásznadrágban, sötétkék lapos sarkú cipőben volt. A táskája is sötétkék volt. A fülében ragyogott a fülbevaló. Szája ugyanolyan barack színt viselt, amilyen a blúza volt, ott lebegtek rajta a szavak, kerekre nyílt ajkai között, miközben szemébe a szégyen, a riadalom és zavar váltotta egymást. Magas, vékony nő volt. Szép.
A rasztás nő is szép volt a maga módján. Évtizedekkel ezelőtt virágos, földig érő ruhában lett volna vagy tiszta feketében. Most keki színű zsebes nadrág volt rajta, ujjatlan ing, meztelen lábán tépőzáras szandál, hátán a zsák. Hátizsák. Fülében, orrában, szemöldöke vonalában, állában ékszer. Feketén ragyogtak a reggelben a piercingek. A fél feje leborotválva, ettől kicsit mókásnak tűnt a röpködő raszta, akár egy félszárnyú pillangó.
Először ő is zavarba jött, mert érezte, hogy túl hangosra sikerült a sziszegése. A másodperc tört részében fölmérte a lófarkas szőkét. Ajkán megvetés. Felvette a támadóállást, bár nem volt valószínű, hogy egy ilyen zer nett picsa mondana neki bármit is. Mit is mondhatna? Hiszen látszik rajta, hogy ő aztán nem beszélhet! Látszik rajta, hogy milyen.
A lófarkas kicsit leengedte a mobilt. Nézett. Fölmérte a helyzetet. Közben a férfi is megjelent a lángos sütöde mellett. Előbukkant. Lábán, karján tetoválások. Talán pontosabb úgy, hogy tetoválások alá rejtett lábával kicsörtetett a lángos sütöde mellől. Kaffogott a szandálja. Ebből, a szinte egyforma szandálból is lehetett tudni, hogy a férfi és a nő egy pár. Együtt küzdenek a szabadságért, az emberek jogaiért és mélyen megvetik az ilyen konformista libákat. Tiszta sor.
De a férfi tekintete azért odavillant a krém színű fenékre.
A raszták táncra perdültek újra.
A lófarkas felemelte a telefonját, jelezve, felfogta, semmi köze a helyzethez. Miközben visszafordult, hogy folytassa az útját, a melle is megrezdült, akár egy érett barack.
A férfi nem akart vitatkozni, lerogyott a padra. Fáradt volt. Egy kicsit csípte a reggel a szemét és egyéb testrészeit, de az is lehet, hogy csak egy kis víz hiányzott. A fesztivál szervezői, úriemberek, csodás ingekben, rövidre nyírt hajjal, dizájnos szemüveggel, basztak se megcsináltatni a zuhanyzót. Meg a vécét.
– A fesztivál önmagában nem életérzés, bazmeg, nem is szabadság, hanem csak eszköz, hogy kifejezhessük mennyire nagy szükségünk van a fölengedésre, hogy megszabaduljunk attól a kurva nyomástól, ami egész éven át nem enged fel. Ezt te is tudod, úgyhogy ne baszogassál itt a fílinggel, miközben a viszketéstől leszakadnak a tökeim. Lehet, hogy tetves lettem.
A raszták remegni kezdtek, mert lehet, hogy úgy érezte a férfi, hogy leszakadnak, azonban a tekintete sokkal inkább arról árulkodott, hogy nagyon is jól vannak.
A barack színű blúz távolodni kezdett az OTP Bank irányába.
Az aprócska fekete piercingek, mint holmi fekete szeplők ragyogtak a nő arcán. Teljesen fel volt háborodva. A sziszegéséből ki lehetett találni, hogy számára a fesztivál igenis filozófia volt, életfilozófia, amihez sok más dolog is kötődött, nem akarta elkezdeni sorolni. A fesztivál a szabadság, ahol önmaga lehet. A felette elterülő ég a húgyszagú fűvel. Mindez emberi és meg kell hagyni, nagyon sokan így gondolják rajta kívül, évről évre többen.
– Te beszélsz?! – folytatta a nő, amikor a szőke lófarok kellő távolságba került. Te?! Aki arra is képtelen vagy, hogy megfogalmazd... áh! Hátat fordított a férfinak, aztán meggondolta magát. Megpördült a sarkán, és ledobta a padra a zsákját, majd megállt a férfi előtt, aki a lábujjait gyömöszölte, miközben a távolodó krémszínű – és nem lehet elhallgatni, kisportolt – feneket tanulmányozta.
Lehetetlen volt eldönteni, hogy mi lehet a férfi bűne. Nem egy konformista állat, ezt látni lehetett rajta. Azok ragaszkodnak a zuhanyozáshoz. Nem is gyönge legény, amennyi színes ábra díszíti, abból azért látszik, hogy bírja a szúrásokat, és ideje is van arra, hogy kiteljesítse testi mivoltát.
A nőben felgyülemlett energiák ott vibráltak a pad előtt, ahol a férfi a lábujjait gyömöszölte, a reggeli napsugarak pedig vidáman pásztázták a teret.
Egyszer csak felbukkant a kutya is. Odasündörgött a nő lábához, és a fejével böködni kezdte a térdhajlatát. A dög. Megalkuvó állat. Pontosan felmérte, hogy ebből a csatából a nő fog győztesen kikerülni, tehát neki hízeleg.
A raszták megint röppentek egyet és a nő ujjai a kutya füle tövében kötöttek ki.
A férfi abbahagyta koszos lábujjai tornáztatását, megigazgatta a tépőzárat a szandálján, hátradőlt a padon, karjait szétterpesztette, lábát előrenyújtotta és napozni kezdett. Baszatlan picsa, morogta magában, mint akinek semmi köze ehhez az állapothoz, csak konstatálja a helyzetet. A nő lelkiállapotának okát véli felfedezni.
Nem nagyon lehet kételkedni a férfi szavában, valószínűleg közvetlen tudomása van a dologról. De azért nem szép tőle – amennyiben lehet ilyent mondani. Hümmögött R. bácsi, miközben kibontotta a cigarettásdobozt.
A fekete piercingek is égni kezdtek, ahogyan a nő lassan elvörösödött. Nem tudta, mihez kezdjen, mert időközben a kutya beheveredett a pad alá, és a férfi sarkát kezdte nyalogatni.
A kutyahűség sem a régi már, állapította meg R. bácsi, ráérősen kifújva a füstöt. A tönkrement Zöld szökőkúton trónolt, onnan figyelte a teret, együttérzése a nőé volt, pedig ő nem is látta a szőke lófarkas banktisztviselő izmos fenekét.
– Mé’ nem hagyja ott? – fordult R. bácsi az egyre vörösödő nőhöz, aki láthatóan se elindulni, se ottmaradni nem tudott. Beszorult a helyzetbe, amibe pedig nagy garral és magabiztossággal masírozott bele. Ott állt a pad előtt, zsákja a napozó férfi mellett, a kutya elkezdte rágni a zsák lelógó szíját.
A. szerint azért nem, mert szereti. R. bácsi hápogott volna, ha nem kell tartania az ajkai között a cigarettát. Így csak elhűlten bámult A.-ra, akiről eddig nem is sejtette, hogy ilyen elvetemülten vagy reménytelenül romantikus alkat.
– Te beszélsz?! – mondta végül R. bácsi, átölelve A. vállát, hogy elkísérje a hűvöst nyújtó kuckóba.
A. megvonta a szabad vállát, amire nem támaszkodott rá nyolcvan éve minden súlyával R. bácsi, aztán hátrasandított, a zsebes nadrágba bújtatott fenékre.
Ami őt illeti, jöhet a kutya is, van hely. A tekintete legalábbis ezt mondta. Kár, hogy a nő a padnál nem fordult hátra.
* Babits Mihály: A lótusz-evők + Tennyson Karének
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
