2024. augusztus 1., csütörtök

Döme Szabolcs Kilátó-díjas

A bírálóbizottság (dr. Csányi Erzsébet irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár, Fekete J. József író, kritikus és Kontra Ferenc író, a Kilátó szerkesztője) egyhangú döntéssel Döme Szabolcsnak ítélte a 2013. évi Kilátó-díjat eredeti hangú kisprózáiért.

Döme Szabolcs azon kevesek közé tartozik, akik sokrétű irodalmi műveltséggel rendelkeznek a fiatal vajdasági irodalomban. Szövegformálásának igényessége és világirodalmi tájékozottsága megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy a szépirodalmi nyelvet meg is újítsa. Nemzedéktársaitól az különbözteti meg, hogy kerüli az esetlegességeket, a mintakövetést. Soha nem akart megfelelni senkinek.

Keveset és megfontoltan publikál. A Kilátóban közölt prózaciklusában egy fiatal értelmiségi világszemlélete tükröződik. Mindegyik darab egy jól körülhatárolható léthelyzetből indul, felvetését markáns cselekményszállal indítja, és a végén egy csavarral mindig meg tudja lepni az olvasót: nem az történik, amit várnánk. Pontosabban nem klasszikus novellát vagy tárcát kapunk hagyományos csattanóval, hanem nézőpontváltást. Mintha a szerző tükrökkel játszana, és arról győzne meg, hogy ugyanaz a kép, ugyanaz a helyzet egy másik nézőpontból egészen más, sokkal érdekesebb. Mindez nem poént hoz, hanem ironikus intellektuális játékot.

Figyelemre méltó a próza sallangmentessége, ami szinte védjegyévé vált: a pontos mondathatárok, a kimérten adagolt feszültség, sehol egy felesleges mellékszál. Döme Szabolcs kivételesen egyedi és fegyelmezett stílust teremtett.

A díjat hagyományosan a Magyar Szó székházának negyedik emeleti tanácstermében adják át karácsonykor, ünnepélyes keretek között, napilapunk születésnapján.